Megboldogult kölyökkorom legmaradandóbb multiplayer élményei közé tartozik az a megszámlálhatatlanul sok óra, amit Ricsi barátommal az Unreal Tournament 1v1-re leginkább alkalmas arénája, a Morbias porondján töltöttünk, rakétavetőkkel kergetve egymást koppanásig felcsavart air control mellett, hogy képesek legyünk ugrás közben is irányt változtatni. Titkon hasonló élményt reméltem a Rocket Arenától, mely azzal igyekszik megkülönböztetni magát pályatársaitól, hogy minden játékos kezébe rakétavetőt ad. De nem ám ugyanolyat, mert különben nem lehetne a hero shooterek közé sorolni.
Déjà Vu
Innen-onnan kölcsönvett, trendinek számító ötletekre és mechanikákra épülő 3v3-as lövölde a Final Strike Games alkotása, bár van 2v2-es, valamint 3 fős kooperatív játékmódja is. A stúdió grafikusait jól láthatóan megihlette a Fortnite és az Overwatch, a rocket jump lehetősége ismerősnek tűnhet a Quake-ből, az életerő helyett alkalmazott sérülésmérő (melynek telítődését követően pörögve elszállunk, akár egy léket kapott lufi) pedig a Super Smash Bros. rajongóiban idézhet fel kellemes emlékeket.
Ebben a játékban nem kell szitává lyuggatnunk vagy cafatokra robbantanunk ellenfeleinket (nem is lehet), bőven elég, ha kipenderítjük őket a térkép biztonságos zónájából. Így nyerünk pár másodpercnyi nyugalmat, hogy játékmódtól függően célba juttassunk egy labdát, vagy csapatunk nevében magunknak követeljünk egy arra kijelölt területet. Bár a 12 aréna kellően változatos (akad köztük sivatagos és víz alatti helyszín, középkori várkastély, kalózsziget és léghajó), abban mind megegyeznek, hogy picik, és sosem kell egynél több feladatra, célterületre koncentrálnunk, emiatt szükségtelen szétforgácsolni erőinket.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az együttműködő, a másik fél játékosait egyenként levadászó (értsd: mindenki ugyanazt támadja) hármas könnyedén bedarálja az összhang teljes hiányát mutató ellenlábasait. Még akkor is, amikor sorai között kizárólag olyan hősöket tudhat (11 nem túl izgalmas figura közül választhatunk), akik nem rendelkeznek védekezésre alkalmas képességekkel. Egyébként elsődleges és másodlagos támadás, egy-egy skill, maximálisan 3-3 szabadon cserélgethető, játék útján feloldható és szintet is lépő passzív bónusz, valamint a meghatározott időközönként bevethető dodge képessége alkotja a repertoárt.
Nem említettem még két további játékmódot. Az ún. Knock Out hasonlít talán leginkább a Team Deathmatchre, de ahogy korábban is írtam, senki sem hal meg, csupán a KO-t követően kirepül a pályáról, ahova nem sokkal később visszatér. A kétfázisú Treasure Huntot (előbb meg kell szereznünk, majd megtartanunk egy kincsesládát, később pedig érméket gyűjtögetnünk, akár egy platformerben) valahogy oda nem illőnek találtam, de valószínűleg csak én vagyok rosszul összedrótozva, nektek attól még tetszhet. A többit ellenben élveztem, mert gyorsak, pörgősek, kezdőként sincs elérhetetlen távolságban a sikerélmény, továbbá van rá mód, hogy kedvünkre tesztelgessük a hősöket, mielőtt fejest ugranánk az éles küzdelmekbe.
Ez a rakéta besült
Próbálta követni a divatot a fejlesztőcsapat és ezáltal biztonsági játékra törekedett, ám a jelek szerint nem tanult a LawBreaker, a Battleborn és a többi, csúnyán elhasalt multis lövölde példájából. A Rocket Arena képtelen kitűnni a tömegből markáns, egyedi jellemvonások híján, de ugyancsak komoly hátrányt jelent számára, hogy kb. tízezer forintos áron került forgalomba, miközben nem egy free-to-play cím jóval több tartalmat kínál nála. Hogy erről maguk a fejlesztők, vagy a játékot felkaroló, ám a marketingről teljesen megfeledkező EA rendelkezett, nem tudjuk, de tény, hogy érdemi hátszél nélkül gyakorlatilag láthatatlan maradt. Sokat elárul, hogy a Steamen mindössze egyetlen alkalommal sikerült átlépnie a bűvös ezres létszámot, ami az egyszerre aktív játékosokat illeti, hiába akciózták le nem sokkal a premier után. A cross-play lehetősége is mindössze arra jó, hogy a három platform közössége együttes erővel valamivel tovább tartsa életben a Rocket Arenát, mely egyáltalán nem rossz képviselője a hero shooterek műfajának (pláne ha még sosem próbáltál hasonlót), csak épp teljesen átlagos.
Az eleve szerény méretű és gyorsan olvadásnak indult játékosbázis komoly aggodalomra ad okot, valószínűtlen, hogy az eladások és a mikrotranzakciók (skineket, csóvákat, és egyéb kozmetikai holmikat vásárolhatunk) ilyen körülmények között huzamosabb ideig fedezni tudják a fenntartási költségeket, nem is beszélve a további fejlesztésekről. Ellenben vigaszt lelhetsz abban, hogy amennyiben a baráti társaságodnak is tetszik, a privát meccsek keretében még akkor is egymásnak eshettek, amikor a többi játékmódban már csak a búsan fújdogáló szél görgeti maga előtt az ördögszekereket. Mindazonáltal, ha eddig nem ruháztál be rá, de fontolgatod, az akciók ellenére is érdemes jó alaposan átgondolnod, mielőtt így tennél.
