Bad to the Bone, Born to be Wild - ha meglátok egy Harley Davidsont, ezen két dal valamelyike indul el a fejemben, és bár a szövegből csak részletek vannak meg, a dallam is olyan hangulatot ad, ami miatt legszívesebben bőrdzsekit és bőrnadrágot öltenék, felpattannék egy motorra, elmennék egy félreeső kocsmába, majd ahogy belépek az ajtón, összerosálnám magam a kigyúrt, szakállas fickóktól. Van némi párhuzam egy motorosklub/kocsma/lebuj és egy szado-mazo klub között, valljuk be, de az egyszerű halandó jobban teszi, ha kimarad a balhékból. Aki nem elég menő, hogy szakállat növesszen, magára tetováltassa szerelme nevét, egy halálfejet és az édesanyja arcképét, az inkább maradjon meg a videojátékoknál. De semmiképp ne a Ride to Hell: Retributionnél.
A motorom alkatrészeit a kukában túrtam
Van bennem valami fura belső késztetés, hogy a már első ránézésre is bukásra ítélt játékoknak adjak egy esélyt. Ennek örülnek a kollégák, mert nem kell órákon keresztül kínozniuk magukat egy-egy olyan alkotással, amely nem hogy egy-két hibával rendelkezik, de olyan szinten sikerült félre, olyan hanyag munka van mögötte, hogy vallatni lehetne vele (ha már egy Justin Bieber szám vagy egy Asylum film nem elég hatékony).
A Ride to Hell azért érdekelt, mert egyrészt érzem azt, hogy ebből a vad motoros témából sokat lehet kihozni (Sons of Anarchy sorozat például), másrészt ki ne szeretne az Egyesült Államok útjain fejvesztve száguldozni, illetve bizakodásra adott okot, hogy a forgatókönyv és az átvezető animációk a Universal Studios munkatársai, Tom Smetham és Todd Eckert védjegyével vannak ellátva. Az Eutechnyx nevű indie fejlesztőstúdió kapta meg az elkészítés jogát, de a projektet 2009-ben törölte a Deep Silver. Ez nem gátolta meg a csapatot, hogy tovább alakítgassák a játékot, és hogy sokkal-sokkal jobbá tegyék, kivették belőle az open-world elemeket, átdizájnolták az egészet, és jelenetekre tagolták a sztorit. Valami érthetetlen oknál fogva ez bejött, 2013 februárjában az ausztráloktól megkapta az R18+-os besorolást, márciusban pedig az achievementek is felbukkantak, így már biztos volt, hogy a Retributiont visszahozták a szeméttelepről. De ettől még szemét maradt.
Vadnak születtünk
Amolyan gyűjtőjáték ez egyébként: a készítők megnézték az összes, a témával foglalkozó filmet, majd megpróbáltak minden klisét belezsúfolni egy termékbe. A sztori 1969-ben játszódik, egy Vietnamból hazatérő veteránt, Jake Conwayt irányítjuk, aki a háború borzalmai után megpróbál visszailleszkedni a társadalomba. Ez, mint a játékmenet során kiderül, annyi nehézséget okoz neki, mintha egy kecske és egy ceruza közül kellene kiválasztania, melyik az íróeszköz. Nagybátyjához hazatérve lázadó öccsével is találkozik, aki fiatal és bohó. Nem akarok spoilerezni, bár úgyis mindegy, mert ha jót akartok magatoknak, nem játszotok ezzel a förtelemmel, használjátok a képzelőerőtöket, és hamar rájöhettek, mi történik vele.
Senkinek nem való vidék
A fejlesztők kijelentették, hogy ez a játék bizony nem az érzékeny lelkűeknek szól, akik már a fröccsenő pixelketchup látszatától is lefordulnak a fotelből. És valóban nem nekik való. Az ellenfelek állandóan köpködik a vörösbort, a legkisebb ütéstől is reccsen valamely csontjuk, majd miután már állni sem tudnak, egy átvezető animációban azért még tesznek egy-két elmés megjegyzést.
Én nem ilyen vaslovat akartam
Sértés lenne más játékokkal szemben, ha játéknak neveznénk a Ride to Hellt. Két percet motorozunk egy hosszú úton, kerülgetjük az akadályokat, majd tíz perc animáció. Aztán verekedés. Aztán animáció. Aztán motorozás. Aztán animáció. Aztán lövöldözés. Aztán animáció, mert már annyira hiányzott. De nem, mielőtt megpróbálnátok megvédeni, ez nem egy interaktív film. Attól nagyon messze áll.
Érdekesség: Ritkán van ilyen, de most előfordult: a kiadó úgy döntött, a világon senkinek nem ad tesztpéldányt a játékból, ha valamelyik lap írni akar róla, akkor vegye meg, vagy tegyen, amit akar. Nehezen érthető a logika emögött; alapvetően miért adnak ki egy olyan játékot, amiről ők is tudják, hogy szóra sem érdemes?
