Nem zombik. Ez az első dolog, ami mostanában bárkinek eszébe jut a Resident Evil 5-ről. Mondjuk fogalmam sincs, hogy a Capcom miként hiszi, hogy bárki is bevenné ezt a butaságot, hiszen a Las Plagas vírus bizony olyan szinten szénzombivá változtatja az épp afrikai helyszínen játszódó település lakosságát, mint mikrosütő a macskát. A kisebb botrányok után, mely a szinte csak színesbőrű „nem zombikat" irtás miatt keletkezett (ld. összefoglalónkat a 12. oldalon), végül megjött a játék és tehetetlenné váltunk mi is, muszáj volt egy egész hétvégét rááldozni, mert a Resident Evil az jóféle cucc mindig.
Valami hiányzik
Ezúttal sem csalódtunk, bár már az elején meg kell jegyezzem, hogy a játék negyedétől folyamatosan azon gondolkodtam, hogy valami hiányzik, mert sokkal poénabb és élvezetesebb mondjuk Castle Crashersezni, mint a Resi 5-tel nyomulni. Ez önmagában óriási pofonnak hathat, mégse így fogjátok fel, csupán azt írom, amit éreztem. A Resident Evil 5-ben minden megvan, ami egy jó akciójátékhoz kell, a nézd a vállam stílusban. Egy az egyben a negyedik epizód játékmechanikáját vitték tovább, csak épp van coop mód is, ellenben az izolációs élmény sokkal kisebb, mint az előző részben, lévén mindig van a főhős mellett egy társ, aki javarészt sokkal intelligensebben és jobban játszik, mint egy épp berántott barát coop módban. A félelem faktor így meglehetősen kicsire zsugorodott, plusz a játék nagy százalékában napfényes, iszonyat világos terepeken folyik a küzdelem, ami nem szokványos egy Resident Evil esetén. A negatívumok tovább sorolása közé kell tartozzon az is, hogy noha nem kell kétszer egy már játszott területen áthaladni, a felhasznált tereptárgyak és környezeti stílus túlontúl sokáig a kisvároshoz tartozó elemekből épül fel. A hat játszható fejezet majdnem háromnegyedét ezek között kell tölteni és ez nem az igazi, valljuk be. Hiába lesz szuperistenséges olajfinomító, meg néhány üldözéses jármű alapú harc, mely helyszíneket vezet át, ez kevés egy ennyire várt címtől. A cutscene-ek minősége nagyon jó, csak kevés van belőlük, itt igazán tanulhatott volna a Capcom a méltán sikeres Metal Gear Solid sorozatból, ahol minden második másodpercre jut egy átvezető - persze néha meg azt tartjuk túlzásnak. Négy óra játék alatt körülbelül kettő igazán minőségi átvezetőt lehet csak elcsípni, az összes többi csupán semmitmondó: szobába be, szobából ki, tárgy felvesz, ajtó kinyit-féle, tehát összességében haszontalan és még csak nem is szórakoztató, azon kívül, hogy Sheva melltartója nagyon szépen kivillan sokszor a felsője alól.
Ahová ütök, tárgy terem
A tárgyrendszeri változtatások jót tettek a játéknak, végre nem állítja meg a játékot a tárgylistában bíbelődés. Az meg főleg zseniális, hogy a dizájnerek továbbra is úgy döntöttek, hogy ne lehessen lőni, csak álló helyzetben, ezzel is fokozva kicsit a feszültséget. Hiába ígértek gyors zombikat, pont emiatt a Resident Evil alapjait adó lépés miatt képtelenség az, hogy egy konzolos akciójátékban, ahol nem olyan könnyű a kontrollerrel célozni és mozogni, gyors zombikat tehessenek be, amik egy pillanat alatt elérik a főhőst. Igenis az van, hogy vánszorognak, hiába rohannak az átvezető animációkban, mint kislány a terhességi tesztért Valentin napon.
Sheva mesterséges intelligenciája nagyon jól sikerült, már a hónapokkal korábbi demo változatban is érződött, hogy valami nagyon tutit alkottak a Capcomnál. Magától megold egy csomó parát, gyűjti a lőszert, teszi, amit Chrisként diktálunk neki, és jobban vigyáz magára, mint a játékos a főhősre szinte. A pályák kialakítása és elrendezése esélyt sem ad arra, hogy túlságosan elkolbászolódjunk a céltól, amit épp teljesíteni kell. Sajnos sokkal kevesebb külön járható útvonal van a játékban, mint elsőre reméltem, hiszen a demo alapján úgy tűnt, a coop kampány nem csak abból áll majd, hogy egymás mellett kell rohanni a barátunkkal. Sajnos mégiscsak ez lett, elvétve akad olyan szituáció csak, ahol az egyik félnek más útvonalon kell haladnia a közös cél érdekében, mint a másiknak. Nagyon jó lett volna, ha a Resident Evil 5 mutatja meg először a világnak, hogyan kell élvezetes, nagyon jó coop kampányt csinálni, ami nem csak a hát-hátnak hentelésről szól.
Brutálisan szép, ez véresen komoly
Ennyit a negatívumokról, innentől már lehet mosolyogni, ugyanis a Resident Evil 5 az Xbox 360 legszebb játéka eddig. Iszonyatosan stabil framerate, rengeteg részlet, nagyon jó effektek és megfelelően kivitelezett animációjú karakterek tömkelege szerepel benne. A grafikusok igazán kitettek magukért, bámulatos, hogy annyival szebb lehet a játék bármelyik eddig megjelentnél, mintha generációváltás lett volna ismét a konzolok között. Nehéz kivetnivalót találni bármiben grafika terén, ha nagyon szőrösszívű vagyok, akkor sem lehet egy rossz szavam sem, hibátlan ezen a téren. A hangok is teljesen rendben vannak, noha a zene más irányt vett picit, mint eddig megszokhattuk a korábbi részekben. Tulajdonképpen biztos, hogy csak azért nem illik annyira a játékhoz a mostani soundtrack, mert sokkal kevésbé feszült a játékos (jó értelemben) a helyszín és a fénytenger miatt, így a zene sem hat plusz faktorként. Szerencsére rövidnek sem nevezhető a kampány, amiben jócskán lesznek ismerős karakterek, így a Code Veronica végén Afrikába utazó Chris Redfield kalandjait legalább 12 órán át játszani fogjátok. Mire véget ér a sztori, pont úgy lesztek vele, hogy éppen elég is ennyi, nem nagyon lenne kedvetek tovább nyomni. Sajnálatos kicsit, hogy a játék utolsó 3 órája az igazán jól összerakott és élvezetes csak, míg a többi csak egy gyenge ötös. Félek, csak azok fogják igazán élvezni, akik eddig nem játszottak sok Resident Evil epizóddal, és megtetszik nekik a grafika. Ők, noha a sztorit picit kuszának érzik majd, maximálisan elégedettek lesznek a grafikai kánaánnal, míg a rajongók, azok, akik évek óta minden egyes Resident Evil részt megvesznek, nem lesznek maradéktalanul elragadtatva. Nem temetem természetesen a franchise-ot, hiszen bődületesen erős továbbra is, a Capcom egyik bármikor előhozható aduászáról van szó, melynek a hatodik epizódja is biztosan 85% felett fog végezni. Csak abba a hibába nem szabad esnünk, hogy túlértékeljük. Ha egyszer nem ad akkora játékélményt...
GameStar 2009/03
