Az ember nem való a levegőbe, legalábbis nem alanyi jogon, ám köszönhetően az elmúlt évtizedek (és ne feledjük Da Vincit sem, szóval valójában évszázadok) kitartó munkájának, a Wright-fivérek néhány méternyi siklásától mára eljutottunk oda, hogy az ember az általa épített szerkezetekkel képes a hangsebesség többszörösét elérni, vagy éppen olyan figurákat bemutatni, amitől normális esetben szétdurrannának a szemgolyói. Oké, utóbbival lehet, hogy túloztunk, de aki akár csak egyszer is próbálta, hogy milyen az, amikor 3-4 g (vagy még több) szorítja az ülésbe, vagy éppen a kezéből nem a padlóra esik a telefon a gépben ülve, hanem a kabintetőn koppan, az tudja, miről van szó. Aki pedig nem, az próbálja ki üstöllést.
A pilóták legtöbbje olyan ember, aki soha nem elégszik meg azzal, ami van, mert általában még a legfegyelmezettebb repülő emberek is feszegetik önnön képességeik határát, és olykor megráncigálják az oroszlán bajszát, aztán néha felbátorodnak, máskor pedig fogadkoznak, hogy többet nem csinálnak ilyet. De mint általában minden tudományban, így a repülésben is igaz, hogy ha nem fejlesztjük magunkat folyamatosan, ha nem firtatjuk, és toljuk egyre kijjebb (biztonságos kereteken belül) a saját határainkat, akkor előbb-utóbb megrekedünk egy szinten, és belesüppedünk abba, amin ott vagyunk.
Főleg igaz ez a repülésre, és benne a műrepülésre.
Ennek legfiatalabb darabja az, amit a Red Bull Air Race testesít meg, hiszen ez egy igen speciális műfaja a szárnyalásnak. A fürge, rendkívül mozgékony gépekkel a pilóták pusztán néhány méterrel a talaj felett száguldanak több száz km/h-s sebességgel, miközben a végletekig precíz mozdulatokkal hasítanak át a felfújható pilonok közt. Talán nem kétséges, hogy halandó ember nem igazán képes erre, hiszen hosszú évek, évtizedek rutinja van az olyan pilóták kezében, mint Besenyei Péter, és barátai. Szerencsére azonban a virtuális égbolt mindenki számára adott, így a Slightly Mad Studios segítségével magunk is kipróbálhatjuk, vagy legalábbis apró ízelítőt kaphatunk abból, hogy mire lennénk képesek egy nyaktörő sebességgel száguldó kávédarálóban.
Lépem, csűröm!
A fejlesztőkről tudjuk, hogy nem feltétlen a kukába való produktumokkal kápráztatják el a közönséget, ám figyelembe véve, hogy most egy promóciós termékről van szó, hajlamos az ember azt hinni, hogy kap valami közepesen jó dolgot, amivel ideig-óráig elszórakozik, aztán jöhet valami más. Ám a helyzet messze nem ez, hiszen már az első néhány percben egyértelművé válik, hogy sokkal több van a játékban, mint amit a demagóg fanyalgás mondat velünk, és kisvártatva úgy foszlanak szét a prekoncepciók viharfelhői, mintha soha nem is lettek volna. Merthogy a Red Bull Air Race: The Game egy jó játék. Persze nem akkor, ha rögvest első próbálkozásnál profira tesszük az irányítást, de kitartó munkával eljuthatunk oda, hogy azt mondhassuk, képesek vagyunk akkor is hiba nélkül teljesíteni a pályát, ha nem a gép tart minket a megfelelő magasságban, és nem ő tapossa az oldalkormányt.
Másrészt a játék azért is nagyon élvezetes, mert meglehetősen jól adja vissza azt a fajta hihetetlen fürgeséget, amit a rendezvénysorozatban résztvevő gépek képviselnek, így miután beletanulunk az irányításba, és már nem csak fejvesztett jobbra-balra döntögetésből áll a mutatványunk, kicsit úgy érezhetjük, hogy nekünk is megy az, ami a "nagyoknak". Persze ettől még nincs valóban így, de a játékban eljuthatunk arra a szintre, hogy úgy vágjuk késbe a gépet, és tesszük vízszintesbe a következő kapunál a szárnyat, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. És mi mást akarhatunk egy játéktól, mint azt, hogy elhitesse velünk: nekünk is megy. Azt pedig, hogy a Project CARS alkotói eléggé jól tudják, mi kell a gamereknek, nem is szükséges részletezni.
Át a Lánchíd alatt
A fejlesztők nem bízták a véletlenre a külcsínt sem, hiszen akár a sógoroknál repülőzünk, akár idehaza a Duna felett brillírozunk, lépésről-lépésre azt láthatjuk, amit egyébként a valóságban is. Sőt, a budapesti versenyen eleve úgy indulunk, hogy kapcsoljuk a füstöt, és már repülünk is át a Lánchíd alatt. Aztán kifordulunk jobbra és fel, miközben a látóterünkbe beúszik a parlament, ez pedig olyan pluszt tesz hozzá az egészhez, ami tényleg arra ösztönöz, hogy hazai pályán még jobban próbáljunk teljesíteni. És nem csak nagyjából vannak lemodellezve a dolgok, hanem elég részletesen, ami többek közt a szép grafikának köszönhető, mely persze nem olyan, mint egy GTA V az összes létező grafikai moddal, de mégis nagyon szép, amint az esti pesti égbolton a lemenő nap fényében a kék égen úsznak a cirrusok, és csillog a víztükör.
Itt a gépem, nem disznóláb
Szépek lettek a repülők is, bár senki ne számítson virtuálisan bevitt valóságra, mert a kabinnézetbe kapcsolva nem fogad őrült részletesség, de sokkal jobb, mint amit a WRC legutóbbi részében láthattunk belső nézet jeligével. Oda kell figyelni arra is, hogy nem hajthatjuk büntetlenül a bringákat, mert minden egyes repülés koptatja a szerkezetet, és eljön az idő, amikor rá kell ereszteni a szerelőket a gépre, különben kellemetlen meglepetésekben lehet részünk. Természetesen mindez nincs ingyen, de minél ügyesebben szereplünk a versenyeken, és minél bőkezűbb szponzort sikerül fognunk magunknak, annál gyorsabban gyűlik a pénzmag. Hasonló a helyzet a jogosításunkkal is, hiszen kezdéskor csak egy amolyan növendék szakszolgálati engedéllyel rendelkezünk (kvázi), ám szereplésünk függvényében megkaphatjuk a komolyabb jogosítást nyújtó papírokat is, ami nem csak erkölcsi elismerésként jelentkezik, hanem új pályák és gépek repülését segíti elő.
Többségben az erő
Bármennyire szórakoztató is top pilótának lenni, azért viszonylag gyorsan kihunyna a parázs, ha nem lenne többjátékos mód, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy minden egyes lerepült pálya eredménye felkerül a nagy és közös listába, ahol a világ minden táján repülő virtuális paradicsomszeműek eredményei szerepelnek. Másrészt pedig akár lenyomhatunk úgy is egy komplett versenyt, hogy ellenfeleink hús vér emberek, pont mint a valóságban. Ilyenkor a szerver összevárja a megfelelő számú jelentkezőt, és pont olyan az egész, mintha a tévében néznénk, csak közben nekünk is repülni kell.
34 jobb harmadikból le
Röviden összefoglalva azt lehet mondani, hogy bár elsőre kicsit riasztó lehet, hogy promó játékról van szó, itt azért nem egy összecsapott, "mindegy, hogy néz ki, csak legyenek jól láthatóak a logók" dologról van szó, hanem valóban olyat sikerült összehozni, ami tényleg szórakoztató. Persze, nem egy IL-2, mert akkor a legtöbben az első fordulóban bedugóznánk, de ettől függetlenül élvezhető, a repülés élményét egész jól visszaadó produktumról beszélünk. Gyakorlott pilóták persze biztosan találnak rajta fogást, már csak azért is, mert a játékban nem lehet becsapódni, tehát ha földet érünk véletlen, akkor nem változunk végérvényesen tűzgolyóvá, hanem simán visszapattanunk, de ezt talán nem is baj. Egy szórakoztató rendezvényen senki ne legyen emberi fáklya. Szóval nosza, szúrjátok rá a gázt, és irány a pálya!
