Ha manapság megemlítjük az XCOM nevet, akkor a játékosok többsége egyértelműen a 2K Games szériájára asszociál a népszerűsége és aktualitása miatt (az XCOM 2 nem olyan rég, 2016-ban érkezett meg, a War of the Chosen kiegészítő pedig egy évvel később), viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy nem a Firaxis-féle 2012-es XCOM: Enemy Unknown indította el a franchise-t. Egy brit játékfejlesztő, Julian Gollop 1994-ben adta ki a Földet gyarmatosítani kívánó idegenekre fókuszáló körökre osztott stratégiáját, az UFO: Enemy Unknown-t (avagy X-COM: UFO Defense-t), amelynek alapjaihoz a korábbi játékáig, az 1988-as Laser Squadig nyúlt vissza a körökre osztott megoldás és az egységek tekintetében. Az UFO sikeresen útjára indított egy sorozatot, hiszen egy évvel később megérkezett az azóta kultikussá vált Terror from the Deep, majd további két epizódot (Apocalypse, Interceptor) kaptak a rajongók, mielőtt 1999-től a Hasbro Interactive átvette a gyeplőt a MicroProse-tól és lényegében két játék (First Alien Invasion, Enforcer) kiadása után bedöntötte az egészet. Az XCOM kedvelőinek egészen 2012-ig kellett várniuk a megváltásra, azonban nem csak a Firaxis munkatársai dolgoztak a serényen a rajongók igényeinek kielégítésén, Gollop is tette a dolgát: megalapította a Snapshot Games-t, majd egy kis előétel (Chaos Reborn) után rátért a főfogásra a Phoenix Point képében, amelyet az X-COM szellemi örökösének szánt. A közösség segítségével, a közösségnek készült stratégia pedig nem okoz csalódást azoknak, akiket vonz a koncepció.
Valami felébredt a mélyben
A Phoenix Point egy olyan forgatókönyvre épít, amely bizonyos mértékig akár a valóságban is megtörténhetne: a történet szerint ugyanis 2047-re a világot tulajdonképpen megrontotta és leigázta egy Pandora névre hallgató idegen vírus, amely a permafrosztból olvadt ki. A következmények vetekszenek a legsötétebb horrorfilmekkel is, hiszen minden, a vírussal kapcsolatba kerülő élőlény mutánssá változik és egyre nagyobb területet, egyre több élő szervezetet kebelez be az iszonyat. A túlélők különböző menedékhelyeken, frakciókba szerveződve próbálják elkerülni az elkerülhetetlent és mindegyik szervezetnek eltérő elképzelése van arról, hogyan kellene megálljt parancsolni a fenyegetésnek. A játék nagy hangsúlyt fektet arra, hogy részletesen megismerjük a mutációkban hívő, az embereket új szintre emelő Disciples of Anu-t, a szilárd vezetéssel és elképesztő katonai erővel rendelkező New Jerichót, valamint a lényekkel való szimbiózisra törekvő radikális ökológusokat, a Synedriont. Ember legyen a talpán, aki a lovecrafti horrorral a háttérben képes kiigazodni a frakciók közötti kapcsolathálón és megoldást találni minden felmerülő gondra, azonban az idővel versenyt futva nekünk mégis ezt kell megpróbálnunk egy globális titkos szervezet, a Phoenix Project élén.
Gollop szerelemprojektjének egyik erőssége, hogy egy meglehetősen gazdag háttérrel felvértezett világba kalauzol el minket, ahol a jelen fenyegetésére reagálva folyamatosan többet tárhatunk fel a múltból is. Az időt pörgetve egyre tisztább képet kaphatunk arról, hogyan jutott idáig a szituáció, behatóan megismerjük a Pandorát és természetesen kideríthetünk mindent az egyes csoportosulásokról is. Nem meglepő módon a gyarló emberek még a végítélet kapujában sem képesek az összefogásra, ezáltal a frakciók állandóan fúrják egymást és mindegyikük meg van róla győződve, hogy a saját igaza az általános igazság, ráadásul a mi kezdeményezésünkkel szemben is előítéletesek. Mialatt megpróbáljuk elnyerni a bizalmukat, sűrűn leszünk arra kárhoztatva, hogy döntéseket hozzunk és bármit is teszünk - beleértve a szimpla erőforrásszerzéstől egészen a szabotázsig -, arról meg lesz a véleménye a konkurens vezetőknek, a szervezetünkhöz való hozzáállásuk pedig sok mindent befolyásol. Roppant izgalmas, ahogy megpróbálunk lavírozni a felénk támasztott elvárások között, a Phoenix Point pedig nem csak ebben a tekintetben ad szabad kezet. Az alapvető tudnivalókat megtanító tutorial után ugyanis a játék utunkra bocsájt minket, amely akár rosszul is elsülhetett volna, például ha elveszettnek hinnénk magunkat kattintgatás közben, viszont Gollopék elérték, hogy a tapasztalás ne párosuljon hiányérzettel: visz minket magával a hangulat a leegyszerűsített bázismenedzselés felfedezése, a területek valós idejű feltérképezése és a magas taktikai érzéket kívánó körökre osztott harcrendszer kiismerése során.
Ez már a vég (?)
Való igaz, az XCOM-mal szemben itt kevesebb lehetőségünk van kötődni a katonáinkhoz, azonban így is fontosnak fogjuk tartani, hogy minél kevesebb sérüléssel vészeljék át a küldetéseket - pláne akkor, ha sikerült őket szintlépésre bírni. A vírus illusztris szörnysereggel száll velünk szembe, felvonultatva közelharci és távolsági, láthatatlan és messziről kiszúrható, illetve detektáló egységeket is, amelyek likvidálása más-más megközelítést igényel. A vérbeli stratégáknak azonban nincs okuk félelemre: az ismerős fedezékrendszer mellett sok lehetőségünk lesz találatot bevinni a túlvilági borzalmaknak, akár szabad lövést is leadhatunk az egyes testrészeikre, így például ha a lábukat találjuk el, akkor kúszni fognak, ha a fegyverüket, akkor az megsemmisülhet. A Firaxis játékaiban látott "overwatch" parancshoz hasonlóan az opciók között találjuk a reakciólövés leadását is, ráadásul praktikus módon mi állíthatjuk be, hogy merre meressze vigyázó szemét a bakánk. Legyen szó utánpótlás-szerzésről, sztori-küldetésről, diplomáciai misszióról, kimenekítésről vagy rajtaütésről, a játékmenet változatos feladatokat görget elénk, a helyzetünket pedig természetesen megkönnyíthetjük sűrűn alkalmazott mentésekkel, de az az igazi, amikor sodródunk az eseményekkel, vállalva a következményeket.
Persze a Phoenix Pointnak vannak hiányosságai és betegségei is - a játék sztoriját adó vírust leszámítva. Több részének még szüksége lenne a polírozásra (úgymint a frakciókkal való kapcsolatunk és a bázis menedzselésének), bugok is előfordulnak, a zene sem sikerült túlságosan emlékezetesre és bár sok tekintetben profinak tűnik a kivitelezés (élen az animációkkal), olykor kísérletinek érződik. Mindezeket figyelembe véve Gollop újdonsága valószínűleg nem fog kultikussá válni, mint elődje, ugyanakkor a pozitívumokat tekintve mindenképpen ajánlott azoknak, akik örömmel merülnek el ebben a műfajban és kíváncsiak rá, hogy mihez kezdett a recepttel az X-COM atyja.
