A Persona 5-tel az Atlusnak összejött az, amiről megannyi JRPG fejlesztői évtizedek óta álmodik: a vitathatatlan nyugati siker. Az SMT széria nemzetközi térnyerése következtében rávetült a reflektorfény az egész sorozatra, aminek két korábbi része is legalább olyan csodálatos, mint az ötödik. A probléma az életkorukkal, mert bár alapvetően senkit sem zavarna a Persona 4 vagy a Persona 3 PS2-es korszakból örökölt sármja, de a játékélmény fájdalmasan elavult.
A P4 esetében ezt a Golden ugyan helyre tette, de a Persona 3-nál bonyolultabb a helyzet. Abból két verzió is létezik (FES és Portable), és bár az utóbbi tartalmilag jóval gazdagabb, az előbbi prezentációja sokkal erősebb. Mindeddig hiányzott egy, a két kiadás előnyeit ötvöző verzió, ám a Reloaddal ez most végre megérkezett.
Egy kollégium emlékei
A Persona 3-é jóval komolyabb történet, mint a Persona 4 igazság utáni hajszája, vagy a Persona 5 lelkes forradalma. Itt bizony kemény üzenettel vág fejbe minket a játék: az időd véges. Minden ember élete egy irányba tart, és senki sem fogja megmondani neked, hogy mi a létezésed értelme. Olyan dolgok ezek, melyekkel mindnyájan elkezdünk foglalkozni tinédzserkorunk környékén, a Persona 3 pedig egy kísérlet arra, hogy játékos formában birkózhassunk meg az emberi természet legalapvetőbb nehézségeivel.
A sztori elején nyilvánvalóvá válik, hogy valami nem stimmel a világgal: mindennap, pontban éjfél után eljön a Dark Hour. A rejtett óra két nap között, amit csak a kiválasztottak tudnak megélni. Az átlagemberek koporsókká változnak, az utcákat pedig szörnyetegek járják. A főhősünknek ez nem információ, és minden meglepődés nélkül elsétál az új lakhelyére, miközben a lábával vérben tocsog és útját zöld fény világítja be. Az új koleszban aztán egy titkos társaság fogad, akikkel megpróbáljuk kideríteni a Dark Hour rejtélyeit, hogyan szabadulhatunk meg tőle, és menthetjük meg az emberiséget az éjszaka borzalmaitól.
A küldetésünk középpontja Tartarus, a Dark Hour alatt az iskolánk helyére kerülő hatalmas torony. Tartarus feltehetőleg rengeteg titkot rejt, ráadásul tökéletes edzőtér is a különleges képességeink tesztelésére, köszönhetően a számtalan, benne lakó szörnynek. A S.E.E.S. (Specialized Extracurricular Execution Squad - a szupercsapatunk) hát céljának tűzi ki, hogy felmásszon a torony minden lépcsőjén, megtudja, mi van odabent, és felfedje a Dark Hour titkait.
A sötét rejtélyeket nappal laza középiskolás élet váltja fel: bejárunk a suliba, délutánonként pedig eldönthetjük, hogy tanulni megyünk vagy a haverokkal lógunk. Mindezt egy naptárrendszer teszi érdekessé: bizonyos napokon nagy horderejű események fognak megtörténni, ezek között pedig okosan kell beosztanunk az időnket, hogy jusson abból a kedvenc osztálytársainkra is, de közben a tanulmányainkat és a harci képességeinket sem szabad elhanyagolnunk.
Ezek az alapok érintetlenül jönnek át a Persona 3 FES-ből, ami a Remake alapját is képezi. Aki arra számított, hogy itt lesz a Portable női főszereplője, vagy hogy az Atlus átvesz ezt-azt a hordozható verzióból, az csalódni fog. A fejlesztők látszólag teljesen ignorálták a P3P-t, de nem kell aggódni: bőven van itt új tartalom.
A pusztulás tornya
A Persona 3 rajongók egy dolgot akartak hallani a Reload bejelentése óta: "mondd, hogy rendbe tették Tartarust". Az olvasók között ülő Gekkoukan diákok kedvéért gyorsan elmondom, hogy "igen", de a helyzet egy kicsit bonyolultabb annál, minthogy azt egy egyszavas válasszal lehessen tudni.
Akik nem játszottak az eredetivel, azoknak álljon itt egy gyorstalpaló: Tartarus, a torony, amiben a játékidő legalább felét eltöltjük, egy procedurálisan generált óriási dungeon. A Persona 4 szintén procedurális megoldást használt, de annak a különálló dungeonjeiben legalább néha felbukkant egy-egy puzzle vagy sztoriesemény, a Persona 5-ben pedig hatalmas, gyönyörű, kézzel készített palotákat kaptunk. A Persona 3 Tartarusa viszont egy több mint 250 emeletes, véletlenszerűen generált monstrum, ami pont olyan unalmas, mint amennyire ez alapján gondolnátok. Az eredetihez képest a Reload tornya hatalmas előrelépés.
Látok lelki szemeim előtt egy nagy fehér táblát, amire az összes Atlus dolgozó felírta az ötleteit a procedurális dungeon feljavítására. Teljesen biztos vagyok benne, hogy minden, ami felkerült arra a táblára, az ténylegesen utat is talált a Reloadba, mert Tartarus rengeteg újdonságot tartogat. Mindenfelé loot dobozok hevernek és különleges szörnyek sétálnak, de a szintek felderítését le is rövidíthetjük csapattársaink előreküldésével, a navigátorunk képességeivel vagy opcionális szörnyek levágásával. A játék második felében annyi opciónk lesz emeletek átugrására, hogy majd' egy blokknyi szintet fogunk kihagyni, és csak teleportálgatunk egyik felfelé vezető lépcsőtől a következőig.
Mind a felderítés, mind a harcok, mind a kinyitható dobozok izgalmasabbá váltak a Reloadban. A remake látványbeli előrelépésének köszönhetően sikerült összerakni pár olyan szintet, melyek kifejezetten izgalmas atmoszférát kölcsönöztek a felfelé tartó hadjáratnak. Ez ugyan mind nagyon jól hangozhat, de gond az, hogy ez még mindig több mint 250, procedurálisan generált szintről beszélünk.
Elismerésem az Atlusnak, mert tényleg megtettek mindent, de Tartarusszal eredetileg sem az volt a baj, hogy unalmas volt. Gondot inkább a hossza jelentett, ami most tényleg kevésbé fájó, de a játék utolsó harmadára még mindig elfárad az ember. Az új mechanikák varázsa elmúlik a 40. grindolással eltöltött óra után, amikor már csak az jár a fejünkben, hogy bár levágtak volna vagy 100 szintet ebből a toronyból. Szerencsére a felfedezést a még mindig hibátlan harcrendszer dobja fel, ami a Reloadban szintén átesett pár újításon.
Miért van nálad pisztoly?
Ha eddig nem említettem volna, a Persona 3 körökre osztott JRPG, mely során megidézzük a személyiségünk manifesztációját, és annak mágikus képességeivel takarítjuk el az ellenfeleket. A P3-ban ezt egy Evoker nevű pisztollyal tesszük, amivel a karakterek fejbe lövik magukat a másik énjük felszínre hívásához. A meglehetősen brutális folyamatot leszámítva innentől a szokásos tempó vár ránk: a szörnyek csinálják a dolgukat, aztán mi válaszolunk rájuk.
A FES-szel ellentétben itt minden csapattársunkat irányíthatjuk, mi pedig továbbra is megkapjuk a lehetőséget többféle Persona birtoklására, azok keverésére és váltogatására. Ez azért fontos, mert minden Persona másfajta elemi képességekkel rendelkezik, és ha eltaláljuk az ellenfél gyengeségét, akkor az a földre kerül, mi pedig még egy lépést kapunk. Ha sikerül mindenkit padlóztatni, akkor jöhet az "All Out Attack", amikor minden csapattársunk ráveti magát a szörnyekre, és egy mókás animáció kíséretében hatalmas sebzést okoznak az ellenfélnek.
Ami újdonság a harcban, az a Theurgy nevű mechanika: minden karakternek megvan a maga Theurgy feltétele, amit ha teljesítünk, akkor ellőhetünk egy hatalmas, látványos animációval megtoldott szupertámadást. A Theurgy képességeket idővel fejleszthetjük is a hétköznapok során, de a lényeg, hogy minden Persona 3 karakter kap valami extrát.
Ettől függetlenül a Reload harcrendszere nem változott sokat. Ez még mindig felnőtteknek szóló Pokémon, és bár vannak egyensúlybeli finomságok, új personák, irányítást érintő újítások és rengeteg más apróság, az alapok maradtak a régiek. Ezzel persze semmi gond, lévén a harcrendszer volt mindig is a Persona 3 erőssége (amit vitt is tovább szépen minden további rész).
Mi történik azonban, amikor hátrahagyjuk Tartarust, az árnyakat és a szörnyeket? Hát nyilván suliba járunk, mint minden tisztességes JRPG főhős.
Készültél a témazáróra?
A modern Persona széria lényege, hogy zsonglőrködnünk kell a természetfeletti világmegváltással és a mindennapi élet kihívásaival. Reggel bemegyünk a suliba, utána pedig várnak a barátaink vagy az önfejlesztés nehézségei. A Persona 3-ban ostobán, rondán és gyáván kezdjük az életünket, de a rendelkezésünkre álló napokban elmehetünk tanulni, csiszolhatjuk a sármunkat, vagy fejleszthetjük a bátorságunkat. Ezekre azért van szükség, hogy az adott emberek szóba álljanak velünk, és szintezhessük a kapcsolatainkat.
Minden egyes Persona 3 Social Link (azaz az NPC-k, akikkel barátkozhatunk) különleges. Az MMORPG-megszállott csaj nagyon furán adja elő nekünk az életével kapcsolatos frusztrációját, de a halálos beteg írónak is rengeteg mesélnivalója van számunkra. A helyi diszkóban egy elvált szerzetes próbál meggyőzni minket arról, hogy rühelli a képünket, miközben az osztálytársunk nem tudja befogni a száját az idősebb nők iránt érzett lelkesedéséről. Minden egyes Social Link betekintés egy-egy életbe, és mi minél közelebb kerülünk hozzájuk, annál nagyobb bónuszokat kapunk a personáink építéséhez.
A Reloadban nincsenek új Social Linkek, és azoknak a S.E.E.S. társainknak, akik a FES-ben nem kaptak szintezhető Linket, azoknak most sem jár ilyesmi. Ettől függetlenül sokkal többet fogunk lógni a srácokkal: a remake talán legnagyobb erőssége, hogy több időt ad nekünk a haverjainkkal. Fésülgethetjük Koromaru bundáját, filmeket nézhetünk Yukarival, vagy főzőcskézhetünk a konyhában Akihikóval. A kolesz fontosabb szereplő lett a Reloadban, köszönhetően a rengeteg közösségi eseménynek, ami a falai között történik. Ezeken keresztül rengeteg új apróságot fogunk megtudni kedvenc karaktereinkről, ami az érzelmesebb pillanatok hatását a sokszorosára erősíti.
Ami Tatsumi Port Islandet, a játék nyílt világú helyszínét illeti, az megszépült ugyan, de új városrészekre senki se számítson. Akad ugyan egy-egy új eleme otthonunknak, de az egzisztenciális krízisek kedvenc terápiás szigetvárosa maradt a régi.
Memento Mori
A remake vizuális oldala hatalmasat javult. Az új engine gyönyörűen felépített karaktermodelljei az egyszerűsített anime körítés ellenére is meglepően kifejezőek lettek. A város tele van NPC-kel, akik végre tényleg átadják Tatsumi Port Island pezsgő, nagyvárosi hangulatát. A menük és a UI elemek iszonyatosan stílusosak lettek, és minden egyes gombnyomásra felvillan valami kékes-vizes hatású kezelőfelület, amit teljes képernyős animációk és hangeffektek kísérnek.
A zenei körítésre sem lehet panaszunk: az Atlus stúdiója újravette az egész Persona 3 albumot, új énekessel és hangszerekkel a friss, pörgős, de nosztalgikus aláfestés kedvéért. Ami a szinkronmunkát illeti, az új színészek nem csak hogy sikerrel ugrották meg az elődeik által hozott szintet, de sokszor le is pipálták őket. Yuki, Bebe és Akihiko új hangjai mindent beleadtak, és bár én is legalább annyira szerettem Liam O'Brien alakítását, mint bárki más, az új színészek bizony lepipálták a legendák 2006-os alakításait.
Az Atlus megoldotta, hogy ízlésesen, minden extra sallang nélkül újítsa fel és bővítse a Persona 3-at. A játékidő kapott vagy extra 10-20 órát (nehézségtől függően), de ez meg se érződik az egészen, mivel minden új elem a meglévő élmény természetes kiegészítésének tűnik. Egy kicsit sajnálom, hogy a Persona 3 Portable női főszereplője nem jött velünk, de talán majd egyszer arra is sor kerül. Amit én ebből a tesztből megtanultam, az az volt, hogy az Atlusban nem érdemes kételkednem: mindig földbe döngöli a sorozattal szemben támasztott, egyébként is komoly elvárásaimat.
A játékot köszönjük a Persona 3 Reload dobozos kiadását forgalmazó Cenega Hungarynek!
