Sokat változott a világ 1994 óta, de vannak dolgok, amelyek értéke csak növekszik az idő múlásáva; az eredeti Panzer General pont ilyen. Ez volt a kor legjobb háborús stratégiája, elképesztő hangulattal, izgalmas csatákkal és szinte korlátlan újrajátszhatósági faktorral bírt. Több száz órát töltöttem azzal, hogy tökéletesítsem a hadseregem harci értékét és számtalan sikeres és kevésbé eredményes stratégiát dolgoztam ki annak érdekében, hogy végül eljussak az USA-ba és ott győzelemre vezessem a németeket. Kilenc évvel ezelőtt aztán jött a Panzer Corps és elhozta azoknak is ezt az élményt, akik 1994-ben még meg sem születtek vagy éppen a csattogó lepkét tologatták az oviudvaron. A stratégiai játékokra szakosodott Slitherine idén tavasszal úgy döntött, hogy tesz még egy próbát a Panzer General életérzés felmelegítésével. Érdekes módon a Panzer Corps 2 ismét az első Panzer General küldetéseit dolgozta fel. Ez azért eléggé szíven ütött, hiszen az 1997-es folytatás abszolút méltó utód volt, sőt sokak szerint egy kicsit még jobb is nála.
Majdnem olyan, mint régen
A Panzer Corps 2 hadjáratai a német hadseregre koncentrálnak; aki a szövetségeseket szeretné irányítani, annak meg kell elégednie néhány különálló térképpel, a kampányok nagy valószínűséggel majd valamelyik fizetős DLC-ben érkeznek. Összesen öt küldetéssorozatban vehetünk részt, ezek közül a leghosszabb 27 misszióból áll, és lehetőségünk nyílik újraírni a történelmet. A fejlesztők bizonyos küldetéseknél csaltak egy kicsit, nemes egyszerűséggel kettévágták a térképeket és a játékosra bízták, hogy melyik részt szeretné teljesíteni. Ez valamelyest emberközelibbé tette a játékot, de azért el is vett egy keveset a kihívási faktorból. Emlékszem, régen Norvégia sikeres lerohanása komoly fegyverténynek számított, egyszerre kellett délen és északon helytállnom, miközben a brit flotta és légierő cafatokra lőtte a tengerpart közelében bóklászó egységeimet. Az egyik legnagyobb eltérés, amit személy szerint sajnálok, az a különböző típusú győzelmek elhagyása. Amennyiben hibátlanul nyomultunk előre Lengyelországban, úgy a Panzer Generalban jutalmul megkaptuk a norvég offenzíva vezetését. Ez jó alkalmat kínált arra, hogy további tapasztalatot szerezzenek a katonáink, és erősödjön a hadseregünk is. A szellemi örökösben sajnos már szó sincs ilyesmiről, amennyiben ügyesek és gyorsak voltunk, úgy a megmaradt körökért presztízs pontokat kapunk, amiből meg amúgy is sok van.
Kell egy nagy csapat
Új hadjárat esetén választhatunk magunknak egy tábornokot, aki különféle képességekkel rendelkezik. Némelyikük jóban van a fegyvergyárosokkal és ezért hamarabb kapja meg a prototípusokat, másnak a harckocsijai támadnak gyorsabban. A pozitív képességek mellé bizony be kell választanunk néhány negatív tulajdonságot is; a lényeg az egyensúly, amit a játék kínosan be is tart. Alapszabály, hogy a saját hadseregünkhöz tartozó egységek nem veszhetnek el harc közben. Igazából ez a játék lényege, addig taktikázni, amíg a lehető legkisebb veszteséggel sikerül teljesíteni a küldetést. A sérült egységeket akár a harcmezőn is helyrehozhatjuk, kivéve persze ha elvágták azokat az utánpótlástól. Komoly újítás az első részhez képest, hogy már nem kell vigyáznunk a lőszerre és az üzemanyagra, hiszen a kör elején ezek automatikusan újratöltődnek. Arra persze nem árt odafigyelni, hogy legalább egy repteret az ellenőrzésünk alatt tartsunk, különben a légi egységeink nem tudnak hova leszállni, így az összes lezuhan. A prototípusok mindig megelőzik a korukat, így érdemes rájuk odafigyelni, de ezek utánpótlása korlátozott, csak meghatározott mennyiséget tudunk pótolni belőlük, egészen addig, amíg rendszerbe nem állítják őket. Érdemes közülük olyan egységeket kiválasztani, amelyek ritkán szenvednek komoly sérülést, gondolok itt tüzérségre, bombázókra és légvédelmi ütegekre.
Jópofa újítás még az ellenséges járművek elfoglalása. Mindig is szerettem volna Matilda harckocsikat a háború elején, mivel azokat a német páncélosok alig tudták megkarcolni. Most erre is lehetőségünk nyílik, hiszen elég körbevenni a kiszemelt páncélost és addig lőni, amíg meg nem adja magát (a manőver kivitelezését megkönnyíti, hogy feloszthatjuk a csapatunkat két egyenlő részre). Onnantól kezdve hadizsákmányként már a miénk a felszerelés, mehet rá a vaskereszt és a német felségjelzés. Minden egységet átszínezhetünk, sőt még nemzeti jelvényeket is ráfesthetünk, így semmi akadálya nincs annak, hogy a Tigris tankokra magyar trikolórt mázoljunk fel. Minden sikeres ütközet után csatlakozik egy kitüntetett hős a csapatunkhoz, aki extra képességekkel ruházza fel az adott fegyvernemet, érdemes kihasználni ezt is.
Az egységek mozgatása és a harc nem sokat változott, az animációktól nem estem hanyatt, persze akadnak látványos megmozdulások, a lezuhanó repülőgépek egészen jól néznek ki. A harckocsik égő roncsai is a terepen maradnak, de ez csak vizuális elem, nem blokkolják senkinek sem a mozgását, sőt egy idő után teljesen eltűnnek. Bekerült a végrehajtott mozgást visszavonó gomb is, ami főként akkor jön jól, ha ismeretlen helyre megyünk az egységeinkkel és ott valami nagyon csúnya és váratlan bukkan fel a semmiből. Az ilyen és ehhez hasonló könnyítéseket természetesen ki is kapcsolhatjuk, sőt a magabiztos tábornokok dönthetnek úgy is, hogy nehezebb szinten teszik magukat próbára. Most már számít, hogy időben elfoglaljuk a magaslati pontokat, ahonnan a tüzérség messzebbre lő, a felderítők nagyobb területet látnak be, de még a gyalogosok is előnyt élveznek harc közben, ha fentről támadnak.
Az új idők szava
Egyáltalán nem könnyű játék a Panzer Coprs 2, de meg sem közelíti nehézség tekintetében az ihletadó klasszikust. A térképek elképesztően néznek ki és akár egészen közelről is megszemlélhetjük a kidolgozott egységeket. Igaz, így képtelenség normálisan játszani, de legalább gyönyörködhetünk a vadászrepülőink részletgazdagságában. Meggyőződésem, hogy tetszeni fog a kezdőknek is, de igazán azok fognak lelkesedni érte, akik nem most játszanak életükben először hasonlóval. Külön ki kell emelnem a mesterséges intelligenciát, ritka az olyan stratégiai játék, amelyben ennyire okosan mozgatja a gép a saját egységeit, sokszor komolyan kellett küzdenem azért, hogy időben legyőzzem az ellenfeleimet. Kicsit zavart, hogy korlátozott számú egységet tudtam csak vásárolni, pedig bővelkedtem presztízs pontokban, ezért nagyon meg kellett gondolnom, hogy miként állítom össze csapataimat (új lehetőség a tartalékok képzése, ilyenkor az adott hadtest nem kerül bevetésre, cserébe nem is foglal el helyet a seregben). Technikailag rendben volt minden, hibát nem igazán találtam, mivel már az első napokban kijött egy nagyobb patch, ami orvosolta a kezdeti bajokat. Az optimalizálással azonban még adódnak gondok, a videokártyám egész csúnyán felpörgött játék közben, pedig azért ez nem a 3D grafika csúcsa, nem tűnik indokoltnak, hogy ennyire meghajtsa a ventilátorokat. Előnyös, hogy nem teljes árú a Panzer Corps 2, mindössze 35 euróért a miénk lehet, ami egészen jó ár, főként ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt fogunk rászánni a világ ismételt meghódítására.
