Ha van társasjátékos műfaj, amit a videojátékokon edződött ifjaknak (és véneknek) kifejezetten ajánlanék, az a legacy típusú játékoké. Ezeknek az a különlegessége, hogy egy részletesen kidolgozott cselekményen vezetnek minket végig, közben pedig folyamatosan változik a játéktér, a játékmenet, új elemek kerülnek be, korábbiak tűnnek el, matricákat ragasztgatunk lapokra és pályákra, kártyákat tépünk szét, megmásíthatatlan döntéseket hozunk. Jobb esetben a végén kapunk egy végtelenszer újrajátszható játékot (mint a My Citynél), egy kicsit rosszabb esetben ha a sztori végére érünk, tehetjük a dobozt a polcra, hogy emlékezzünk, milyen jó volt az a néhánytíz-száz óra, amit eltöltöttünk vele.
A Pandemic Legacy játékok az utóbbi kategóriába tartoznak. Ha nagyon akarjuk, visszaállíthatjuk a kezdő állapotot, játszogathatunk a prológussal, vagy eleve nekiállhatunk úgy, hogy nem ragasztunk matricákat, nem rongálunk, egyéb kompromisszumokat kötünk, de az élmény úgy az igazi, ha követjük a szabályokat (én mondjuk nem tépkedek kártyákat, csak a dobozba teszem őket, mert az agyam blokkolja a kártyák széttépését). Ekkor viszont egy nagyon különleges, nagyon immerzív játékot kapunk, amiben minden menet új nehézségeket, izgalmakat, csavarokat és meglepetéseket hoz.
A vírus előtti idők tartalmából...
Az első évad többé-kevésbé az alap Pandemic társasjátékra épült, a második annak cselekményét folytatta, de már egy teljesen lepusztult világban kellett azért küzdenünk, hogy az emberiség maradékát egyben tartsuk, megóvjuk a pestistől és ellássuk elég élelemmel. A Pandemic: Legacy - 0. évad a múltba, egész pontosan 1962-be, a hidegháború idejébe vezet minket, ahol a 2-4 játékos újonc CIA-ügynökök szerepét öltheti magára, akik azt a feladatot kapják, hogy álcákat viselve járják be a világot, próbáljanak keresztbe tenni a szovjeteknek. Ez az alap felállás, de a sorozatot jól ismerők tudhatják, hogy a helyzet hamar fokozódik, és folyamatosan alkalmazkodnunk kell, ha sikert szeretnénk elérni.
Miután megragadtunk egy útlevelet, kiválaszthatjuk karakterünket, adhatunk neki egy képességet, sőt, álruhákba öltöztetjük matricák segítségével, ami eleve zseniális ötlet. Rögtön három alteregót kell alkotnunk, mivel a térképen lévő városok egy része a szövetségesekhez, egy másik része a szovjetekhez tartozik, illetve vannak semleges területek is. 12 hónapot játszhatunk végig, egy nekifutás nagyjából másfél óra, de bármelyik hónapban elbukunk, egyszer újrapróbálkozhatunk, és csak utána kell továbblépnünk a következőre.
Mindig más és más küldetések várnak ránk, az év első felében szinte minden hónapban van új feladattípus, ami izgalmasabbá, összetettebbé teszi a játékot. Sorra jönnek be a játékelemek, melyek fokozatosan növelik a komplexitást, egyre több veszély fenyegeti tervünk sikerességét, egyre bővül a játékmechanikák tárháza is. Ugyanakkor a második évadhoz képest már az is könnyítés, hogy ha csak egy küldetést bukunk el a teljesítendő 2-3-ból, "elégséges" értékeléssel továbbmehetünk. Persze a nem teljesített misszió miatt számíthatunk következményekre, de ha látjuk, hogy szinte esélytelenek vagyunk, próbálhatjuk menteni a menthetőt, sőt: ha elbukunk, kapunk egy kis segítséget, hogy a következő nekifutásnál nagyobb eséllyel indulhassunk.
Ha belépünk az Unióba, az a baj
Elsődleges ellenfeleink nem vírusok vagy fertőzések, hanem szovjet ügynökök, akiket likvidálnunk kell, hogy ne okozzanak incidenseket. Nem terjednek ugyan városról városra, de ha egy helyen túl sokan gyűlnek össze, az jelentősen megnehezíti dolgunkat, korlátozza lehetőségeinket. Alapvetően ismerős lehet a játékmenet a Pandemic-ben jártasaknak, de csavartak rajta annyit, hogy izgalmasabb, jobban a témához illő és változatosabb legyen; azt is meglepetések fogják érni, aki már rongyosra játszotta az alapjátékot.
Például eleve két okból kell kártyáinkat gyűjtögetni: egyrészt azért, hogy három egyforma régióba tartozó lap eldobásával rátaláljuk egy küldetés a nekifutás kezdetétől fogva ismeretlen helyszínére, másrészt azért, hogy öt azonos hovatartozású (szövetséges, semleges vagy szovjet) lapot felhasználva csapatot hozzunk létre, amit mi mozgatunk, de képes bábuinktól távol tevékenykedni, ügynököket likvidálni és küldetéseket teljesíteni. Más az épületek (itt rejtekhelyek) funkciója, másképp működik a repülés (szovjet városba például nem mehetünk légi úton, szövetségesbe viszont lap eldobása nélkül), és ha egy helyszínen három ügynök van, nem "kitörés" következik be, ahogy az alapjátékban (tehát nem kerülnek ügynökök a szomszédos városokba), hanem incidens történik, ami áthúzhatja terveinket - lehet, hogy el kell pusztítanunk egy rejtekhelyet, vagy minden csapatunkat Washingtonba rendelik.
A játék erősen sztoriközpontú, egy úgynevezett örökségpakliból húzzuk fel a lapokat, amik folytatják a történetet, új játékelemeket adnak, vagy arra szólítanak fel minket, hogy nyissuk ki a dobozban elhelyezett nyolc "páncélkazetta" (szépen megtervezett, kisebb doboz) valamelyikét, vegyük ki annak tartalmát. Ahogy haladunk előre, nyitogatjuk az aktákat és olvasgatjuk a jelentéseket, egyre többet tudunk meg a helyzetről (és személyiségtesztek kitöltésével magunkról), majd a legjobb belátásunk szerint döntéseket hozunk, amik éles vitákat szülhetnek a játékosok között - nagyon könnyen beleélhetjük magunkat a szerepeinkbe, és ettől fantasztikus a Pandemic Legacy: 0. évad akár már 2 játékossal is.
A sorozat ezen része összetettebb, mint az eddigiek, mégis jól átlátható, csavaros, de követhető története mindvégig tartogat izgalmakat. Érdemes a prológust csúcsra járatni, főleg azoknak, akik először találkoznak Pandemic-mechanikás játékkal, de ha az alapok megvannak, minden egyéb új réteget könnyebb értelmezni. Nem szükséges egyébként az előző részek vagy bármely egyéb Pandemic ismerete, sőt, akár ezzel is lehet kezdeni (szerintem egyébként minden szempontból ez a legjobb a Legacyk közül), nem kell a megjelenés sorrendjében haladni, a sztori világos lesz, a kikacsintásokat, visszautalásokat pedig sorrendtől függően mindenki érteni és értékelni fogja.
