Főzni sokféleképp lehet, de mindenki úgy gondolja, csak az a jó, ahogyan ő csinálja. Ezért húzok fel egy láthatatlan falat a konyhaküszöbre, amikor én készítek valamit. Ha nem tenném, hallgathatnám a barátnőm részéről a segítő szándékú megjegyzéseket a húsok, zöldségek méretével és alakjával, az olaj vagy víz mennyiségével, az edények formájával, vagy épp a gázláng erősségével kapcsolatban. Ha ott vagyok, a konyha az én váram, és amíg el nem készül a kaja, csak külön engedéllyel, a főzés módjának kritizálása nélkül lehet belépni. A végén finom lesz akkor is, ha nem fűszerezi meg a vitatkozás. Ha már muszáj a konyhában veszekedni, sokkal jobb ezt az Overcookedban vagy annak folytatásában megtenni, ahol nem a szaktudás számít, hanem az, hogy mindenki a feladatára koncentráljon - és jaj annak, aki nem mosogat!
A pultra tedd, ne a kukába!
2016 augusztusában, tehát majdnem pont két éve jelent meg az Overcooked, ami egy egészen új kooperatív élményt ismertetett meg velünk. A játékosok feladata az volt, hogy egy konyhát menedzseljenek közösen: zöldséget szeleteljenek, húst süssenek, mosogassanak, főzzenek, okosan elosztva a feladatokat, hogy a munkafolyamat a lehető leggördülékenyebb legyen (épp emiatt egyébként csapatépítő programnak sem utolsó). Persze sokszor több volt a tennivaló, mint az ember, és ha valakinek már több mindenre kellett figyelnie, valami biztosan nem lett időben elvégezve. Oké, hogy kész a kaja, de ha nincs tiszta tányér, hogyan adjuk ki a vendégnek? - merült fel a kérdés, amitől mindenki elmormogott egy halk Safraneket (vagy valami hasonlót, talán egy b-vel kezdődő szót). Az óra ketyeg, a borravaló csökken, mindenki ideges, kiabál, egyre stresszesebb, a kaja a kiadópult helyett a kukában landol véletlenül, valaki a paradicsom helyett a tűzoltókészüléket próbálja a hamburgerbe rakni, és fogalma sincs, hogyan dobja el... aztán jó esetben nevetés lesz a vége. Vagy sértődés, az is lehetséges, embere válogatja. Így vagy úgy, a játék annyira volt szórakoztató, mint amennyire frusztráló, és annyira nehéz, amennyire utána boldogságot okozott például a jeges pályák teljesítése.
Ettől a formulától az Overcooked 2 sem tér el - pontosan ugyanolyan élmény játszani, mint elődjét. A Hagymakirálynak ismét szüksége van kis szakácsaink segítségére, mivel felolvasott a Necronomicon kajás változatából, és életre keltette az élőholt kenyereket, angol szóviccel unbreadeket. Persze ez csak vicces körítés, ami egészen a játék utolsó pályájáig csak minimálisan kerül elő újra. Ezúttal hatszor hat (illetve néhány bónusz) konyhában bizonyíthatunk. A helyszínek között található varázslóiskola portálokkal, földönkívüli mocsár mozgó földdarabokkal, vagy épp léghajó csúszó platformokkal, és az is előfordul, hogy félúton átalakul az egész, megváltoznak a receptek, és instant alkalmazkodnunk kell. Néhány pályaelemet egy joystick segítségével tudunk mozgatni, hidakat képezve, vagy azt megváltoztatva, épp mely alapanyagokhoz férhetünk hozzá.
A konyhák folyamatosan átalakulhatnak, minek következtében úgy kell kialakítanunk a taktikánkat, hogy ha lezárul egy útvonal, tudjuk, merre fogunk kerülni, és egy elválasztó mindkét oldalán maradjon legalább egy szakácsunk. Fontos szerepet kapott a tűzoltókészülék, amit korábban csak az odaégetett kaják következtében keletkező tűz elcsitítására kellett használnunk: ezúttal olykor lángcsóvák potyognak, amik egy idő után maguktól elalszanak és nem gyújtanak ki mást, viszont amíg égnek, blokkolják a hozzáférést a ládákhoz, tűzhelyekhez.
Új mechanika a dobás is. Bizonyos mértékben eddig is elhajíthattuk a kajákat, viszont most már van, ahol muszáj, hisz máshogy nem, vagy nagyon körülményesen tudjuk átadni a cuccokat. Persze nem repíthetünk el mindent, a készételeket például kötelező gyalog szállítani, de senki nem bánja, ha egy nyers hús vagy saláta átszeli a légteret, netán meghempereg a porban, mielőtt feldolgozásra kerül.
Mit ennél ma?
Az ételek felhozatala egy kicsit megváltozott, kiegészült. Valamiért például nincsenek az előző játékban alapszintűnek számító levesek, amik elkészítéséhez csak a felszeletelt zöldségeket kellett megfőznünk. Minden kaja vagy ennél bonyolultabb, vagy pont hogy lényegesen egyszerűbb. Nagy hangsúlyt kap a japán konyha, amiben ugye sok a nyersen szervírozott étel, így az első pályákon elég, ha felvágjuk a rákot vagy halat, és már mehet is ki. Ennél eggyel összetettebb a sushi, amihez a feldarabolt hús mellé főtt rizs és algalap is kell, vagy a tészták, melyekre a nyers paradicsom nem jó (a nyers hús meg pláne), így míg azt sütjük, a tésztát főzzük, és semmiképp nem fordítva. Aztán mikor egészen bedurvul a buli, jönnek a sütemények, amiknél négy alapanyagból kettőt fel is kell vágni (tojás, liszt mehet úgy, ahogy van, de a csoki és a méz nem), ezt mind összekeverni, majd kisütni és úgy tálalni. És ha emellé még az azonos alapanyagokból, de sütő helyett serpenyőben elkészítendő palacsintákat is bekeveri a játék, ott kezdődik az igazi káosz. Nem kevésbé izgalmas ezek bármelyikét elkészíteni, mint az előző játék bármely kajáját volt, de nem is nagyon más; igaz, nehéz lett volna többet kihozni ebből, a konyhai módszerek, eszközök száma is véges.
A legjobb barátom a bal kezem
Az Overcooked 2 egy ízig-vérig kooperatív játék, ami úgy jó, ha legalább egy, legfeljebb három pajtásunk csatlakozik hozzánk. Ugyanakkor egyedül sem lehetetlen végigjátszani, ekkor két szakácsot kapunk, és gombnyomással váltogathatunk közöttük. Én nagyrészt így játszottam, mi több, úgy, hogy csak a bal kezemet használtam (WASD-vel irányítottam, shifttel váltottam karaktert, szóközzel felvettem dolgokat, ctrl-lal szeleteltem, mosogattam és dobtam). Akinek úgy kényelmesebb, mozgathat a nyilakkal is, én így jobban tudtam koordinálni a cselekvéseket. A világ legmagányosabb, legszomorúbb dolga lehetne egyedül co-opozni, de én nagyon élveztem. Nyilván az ordibálós-anyázós rész, ami az élményen rendhagyó módon javít, kimaradt, de a játék így is nagyon szórakoztató. Elődjéhez hasonlóan a fejlesztők mindent megtettek azért, hogy ne legyen akadály a kontrollerhiány, így PC-n a billentyűzetet, konzolokon a kontrollereket is kettéoszthatjuk. Továbbra is remekül működik, de arra készüljetek, hogy a gombkiosztást nem lehet módosítani, ami billentyűzettől függően kényelmetlen lehet. Ha van rá lehetőségetek, inkább kontrollerrel játsszatok. Egy is elég, már az is sokat segít.
A sztorimód mellett játszhatunk Arcade módban, melyben véletlenszerűen kapunk egyet a konyhák közül (akár olyat is, amihez a sztoriban még nem jutottunk el), és Versusban, melyben két csapat küzdhet egymással. Ha két játékos játszik, mindenki két-két szakácsot irányít. A pályákat ezúttal nem kell külön feloldani, mind elérhető az első pillanattól fogva. Szintén újdonság az online játék lehetősége. Nem csak barátainkkal, idegenekkel is szövetkezhetünk vagy küzdhetünk. Én mondjuk nem hiányoltam, mert sokkal jobb a közvetlenül mellettünk lévőkkel egyeztetni a feladatokat (fogalmazzuk meg így, szépen), mint mikrofonba, de ki tudja, így még akár e-sport is lehet belőle.
A játék több abból, amit az első rész adott. Nem változtat sokat az alapokon, csak épp annyit, hogy ne érződjön önismétlőnek. Pár minijátékkal még fel lehetett volna dobni, de nekem, mint az első rész nagy rajongójának, ez a csomag is kielégítő.
