Alig négy évvel ezelőtt a Red Barrels csapata egy olyan found footage-jellegű horrorjátékkal örvendeztette meg a műfaj kedvelőit, amely azóta is hivatkozási alapként szolgál a hasonló játékok körében. A Whistleblower DLC után egyértelmű volt, hogy az Outlast teljes értékű folytatást érdemel, a fejlesztők pedig készségesen kiszolgálták a rettegni vágyók igényeit. Egy kisebb csúszás után végre bárki belefoghat az újabb szívrohamgyanús ijesztésekkel operáló kalandba, persze csak akkor, ha van hozzá elég mersze.
Kamera által homályosan
Vannak, akik a legdurvább, belezős horrorfilmeket is vígan nézik pattogatott kukoricát majszolgatva, én viszont az a fajta horrorrajongó vagyok, aki tényleg leizzad, a fogait csikorgatja, és néha kislányosan felsikkant a mozi közben. Pont azért szeretem az ilyen filmeket, mert képesek belőlem kiváltani ezt az érzést, a horrorjátékok pedig, ha lehet, még nagyobb hatással vannak rám. Első nekifutásra nagyjából a tizenkettedik percnél köszöntem el az Outlast első részétől, amikor benyitottam egy szobába, és a nyakamba pottyant egy felakasztott holtest. Nos, a folytatás nem finomkodik, az új, nyitottnak ható (de valójában tökéletesen behatárolt) környezeten kívül nem sok minden változott 2013 óta.
Főhősünk Blake Langermann, aki oknyomozó újságíróként és operatőrként dolgozik, legközelebbi kollégája pedig nem más, mint imádott felesége, Lynn. A házaspár egy eltűnt, ismeretlen, terhes lány ügyében nyomoz, akit titokzatos módon meggyilkoltak. Arizona állam északi része felett haladnak éppen helikopterükkel, amikor egy különleges természeti jelenség hatására a pilóta elveszíti az irányítást a gép felett, és tehetetlenül a földhöz csapódnak. Blake-et irányítva elődleges feladatunk az asszony megtalálása, mivel miután visszanyertük eszméletünket, sehol sem láttuk Lynnt. Természetesen koromsötétben indulunk el párunk után, valahogy meg kell hát oldani azt, hogy ne boruljunk bele pár méter után az első szakadékba, ehhez pedig az éjjellátó móddal is gondosan ellátott kameránkat hívhatjuk segítségül. Bekapcsolt kamera nélkül általában az orrunkig sem fogunk látni, az ügyes kis szerkezet viszont csak akkor bírja szuflával, ha folyamatosan szerzünk hozzá új elemeket. Lehetőségünk nyílik arra is, hogy a megtalált levelekről és fontos helyszínekről felvételt készítsünk, ezeket később egy nyugodt pillanatunkban kedvünkre újranézhetjük - ilyen szituációból persze nem sok akad majd utunk során. A kamera elemei mellett lényegében csak a kötszerek és az apróbb használati tárgyak, például kulcsok lesznek azok, amelyek a kezünk ügyébe kerülnek a történet során, arról ne is merjünk álmodni, hogy fegyverhez jutunk. Az Outlast pont ezért képes visszaadni azt a tehetetlenség érzetet, amit egy jó menekülős horrorfilm is sugároz magából.
Lynn keresése közben fájdalmas ismeretséget kötünk a helyiekkel. A környéken Sullivan Knoth elborult vallási kultuszának elmebeteg követői kóricálnak, akiknek az az egyik legfőbb vágya, hogy brutálisan kivégezzenek minket. Ezek a vallási fanatikusok tudni vélik, hogy közel a világ vége, és persze az apokalipszis nem lehet teljes az Antikrisztus megszületése nélkül. Később egy másik csoport is képbe kerül, de ahogy az első rész esetében is tapasztalhattuk, nem találkozunk jó és rossz oldallal, itt nagyjából mindenki, akivel összefutunk, ugyanolyan kifacsart morál szerint cselekszik, a könyörület és az általánosan elfogadott értékek szikrája sem villan meg bennük.
Kísért a múlt
Szerencsétlen Blake egyik megrázkódtatás után a másik borzalom ölelő karjaiba hullik, és mindezt eltérő időközönként még hallucinációk is megszakítják. Ilyenkor hősünk gyerekkorába térünk vissza, abba az időbe, amikor még Lynn és ő egy katolikus általános iskolába jártak. Egyik iskolatársuk, Jessica Gray is fontos szereplője lesz ezeknek a visszatekintéseknek - de talán jobb, ha most megállok a múlt és a jelen eseményeinek kivesézése közben. Nem szeretnék túlzottan sokat elárulni a történetről, az Outlast 2 sztorija akkor lesz kellően sokkoló (az íróknak pedig egyértelműen az volt a célja, hogy a stáblista lepörgése után is tátott szájjal bámuljuk a képernyőt), ha mindenki maga éli át az összes fordulatot, és sosem tudja, mikor borítja magára a játék közben szürcsölgetett söröcskét az egyik váratlan ijesztéstől. Az iskola folyosói pontosan annyira félelmetesek tudnak lenni, mint a rémisztő arizonai környezet, a feszültséget viszont sajnálatos módon nem képes a játék konstans szinten megcsípni.
Fuss az életedért!
Harcképzetlen hősünk folyamatos rejtőzésre kényszerül az őrá vadászó csákányos hölgyemények és egyéb borzalmak elől, ellenfeleink viszont bizonyos esetekben olyan megmagyarázhatatlan pontossággal szúrnak ki bennünket, hogy a játékosnak az az érzése támad, az Outlast 2 nem átall néha csaláshoz folyamodni, és a marcona hívők kifejlesztettek egyfajta éjjeli látást, ezért tudnak kiráncigálni minket a búzakalászok közül akkor is, ha teljes sötétségben, hangtalanul kuporgunk. A kamerára szerelt mikrofon mutatja, hogy merre csapnak zajt a rosszfiúk, és így elvileg követni lehet az útjukat, de néha úgy tűnik, mintha a semmiből bukkannának elő.
Ilyenkor jön a menekülés. Rohanás közben abban bízhatunk, hogy belefutunk egy átvezető animációba, akkor pedig, amikor már tényleg csak egyik ilyen jelenettől a másikig rohangálunk, elveszik a feszültség egy tetemes része. Az egyetlen helyes menekülési útvonalat a saját kárunkból tanulva ismerjük meg, gyakran semmi fogódzkodót nem kapunk, marad az örök érvényű megoldás: az a helyes irány, ahol nem halok meg.
Csak 18 éven felülieknek
Egyetlen rossz szavunk sem lehet az Outlast 2 alatt duruzsoló Unreal 4-es motor teljesítményére. A látvány hibátlan, bár mi a leggyakrabban csak a bekapcsolt kamera zöld képernyőjén keresztül fogunk nézelődni. A hangokkal még ezt is sikerült felülmúlni, a zene is telitalálat, a karakterek szinkronjai úgyszintén minőségi munka eredményei. A játék második felében érkezünk el odáig, hogy mindez teljesen beránthatja az arra fogékonyakat. A realisztikus látványnak azonban akad egy hátulütője: bizony azt is premierplánban nézhetjük végig, ahogy mondjuk csákánnyal választják le rólunk legnemesebb testrészünket. Ennyire gyomorforgató játékkal ritkán veti össze az embert a sors, az Outlast 2 majdnem az első perctől az utolsó képsorokig töméntelen vért, belsőséget és válogatott szörnyűséget zúdít a nyakunkba. Csak annak érdemes belevágnia ebbe a groteszk és olykor komolyan megrázó történetbe, aki mindezekre felkészült.
Mindezzel persze senkinek sem szeretném elvenni a kedvét a második Outlast kalandtól, ha valaki tudja, hogy mire számíthat, és nem riasztja el a körítés, akkor a némiképp irányított játékmenet ellenére is egy olyan játékkal találkozhat, amelyről érdemes beszélgetni a nagyjából hat órát felölelő végigjátszás után is. Ráadásul ezt az élményt a manapság megszokott árakhoz képest jutányosan kapjuk kézhez, ami külön örömre ad okot.
