Az alábbi levéltöredék, amelyet változtatás nélkül közlünk (csupán az írásban előforduló személyneveket fordítottuk le olvasóink okulására) fényt derít az igazságra és lerántja a leplet a becstelen japánok minden hazugságáról. Hadoválnak mindenfélét a busidóról, aztán az éj leple alatt fellopóznak a hajókra, hogy gyáván, álmukban vágják át a nagykán dicső harcosainak torkát. De beszéljenek a hadjáratban részt vett tisztek egyike, Tömör (vas) sorai!
"Remélem, levelem jó egészségben talál, drága Hulan (vadszamár). Hogy van a kis Cengel (vidámság)? Megüli már szőrén a lovat? Oly sok mindenről szeretnék neked mesélni, de már annyi tintám sem maradt, mint a körmöm hegye. Kétlem, hogy elég lenne mindenre, ezért a legfontosabbal kezdem: tudd, bátran küzdöttünk, nem ők kényszerítettek távozásra a 15 ezer mongolból, dzsürcsiből és hancuból, valamint majdnem ugyanennyi koreaiból álló sereget. Pedig karnyújtásnyira volt a győzelem.
Két nappal azután, hogy kihajóztunk, átszeltük a Cusima-szorost, majd kikötöttünk a szigeten, ahol Szukekuni Szó 80 lovas élén állt ki ellenünk. Merész tettével hamar kivívta a tiszteletünket és még hamarabb elnyerte jutalmát, egy harcos halálát. Iki következett ezután, védői először megpróbáltak harcba szállni velünk, majd állásaikat feladva éjszakára visszavonultak az erődbe. Körbevettük és épp arra készültünk, hogy kifüstöljük a nyavalyásokat, amikor fullajtárral megérkezett a döbbenetes hír: parancsnokuk önkezével véget vetett életének. Sosem fogom megérteni ezt a furcsa népséget. Azt említettem már, hogy finnyásan húzzák az orrukat, ha az ember a szemük láttára tejet kever a teájába, majd megsózza? A minap pedig amikor Ojún (türkiz) a torokéneket gyakorolta, az egyik helybéli úgy megijedt, mintha hét nemzedéken át tartó átkot szórtak volna rá.
Mindenesetre egy héttel később már Kjúsú partjai mentén hajóztunk, egyenesen a Hakata-öböl felé, ahol megkíséreltük a partra szállást. Több ezer japán várt ott a falak biztonságában, akik azt hitték, vannak olyan jó íjászok és lovasok, mint mi. Nos, tényleg nem rosszak, de a zajkeltő nyílvesszőik hallatán, amelyekkel a frászt akarták hozni ránk, mindannyian nevetésben törtünk ki, még a hasunk is belefájdult. Dobokkal válaszoltunk, mire a lovaik idegesen toporogni kezdtek, bezzeg a mieinknek a füle se rebbent. Aztán amikor bombákkal szórtuk meg a falat, hogy megtisztítsuk a roham előtt, soraik között kitört a pánik. Nem bírtak a megvadult hátasokkal, aki pedig a helyén maradt, ostoba módon párbajozni akart, így tömör alakzatba tömörült csapataink akadálytalanul legázolták őket. Kilométerekkel nyomtuk vissza védelmi vonalat a parttól, de még mindig nem akad olyan hely, ahol biztonsággal tábort verhettünk volna éjszakára, emiatt mindenkit visszarendeltek a hajókra. Aztán megérkezett a japánok erősítése, de nem ám friss csapatok, hanem pusztító széldémonok formájában. Úgy dobolták az embermagas hullámok a legnagyobb hajót is, mintha gyermekek játékszere lett volna csupán. Szörnyű volt, el sem tudod képzelni. Láttál te valaha lovat hány..."
Íme, a megcáfolhatatlan bizonyíték. Ha nincs az a szörnyű vihar, Kjúsú és a többi sziget most a nagykánnak fizetne adót. Könnyű belátni, hogy egy szó sem igaz abból, amit a Cusimán történtekről terjesztenek. Gondoljunk csak bele, hogyan is járhatott volna sikerrel egyetlen ember ott, ahol őelőtte nyolcvanan elbuktak?
Ez a cikk azért született, hogy átérezd a XII. századi Japán hangulatát egy képzeletbeli online életmód magazin tükrén keresztül. A korszakban játszódó Ghost of Tsushima a mai naptól fogva megvásárolható PlayStation 4® konzolra. Vásárold meg erről az oldalról, és harcolj Jin Sakai, az utolsó tsushimai szamuráj bőrébe bújva a mongol hordák ellen!
