Lehet haragudni egy olyan játékra, amiben óriási méheken lovagló békák repkednek mindenfelé, apró emberkék vízi csúszdáznak önfeledten, és összességében mindenki szuper jó fej? Ha ez a játék az OlliOlli World, akkor a válasz igen, néha lehet, de nem azért, mert rossz volna.
Sőt, épp azért, mert annyira jó, hogy már megint hajnali 1 óra van, tökre aludnom kellene, és csak öt percre akartam leülni játszani az egész napos, fárasztó munka levezetéseképp, de nem tudok elszakadni.
A motivációs recept egyszerű: vagy az van, hogy "nem sikerült, próbáljuk meg újra, menni fog", vagy az, hogy "sikerült, na menjünk a következőre". Óriási önuralmat gyakorolva írom ezeket a sorokat, mert hívogatnak még a részlegesen teljesített pályák, most éppen rájöttem fejben, hogy kell megcsinálni azt az ugrást, ami eddig nem ment, várjatok, mindjárt jövök.
Visszajöttem
Na szóval. A Roll7-t legtöbben bizonyára az OlliOlli sorozat miatt ismerik, ebből eddig két rész készült (a World a harmadik), mindkettő fantasztikus volt. Deszkásunkat oldalról nézve kellett végighaladnunk egyre bonyolultabb pályákon, miközben összetett trükkökkel gondoskodtunk arról, hogy ne szakadjon meg értékes kombónk, és figyeltünk arra is, hogy a landolás gombját jókor nyomjuk meg, hiszen óriási szerepe volt a sikerben. Teljesen más élményt kaptunk, mint a Tony Hawk's Pro Skater sorozattól vagy a Skate-ektől; a srácok megmutatták, hogy deszkás játékot így is lehet csinálni. Nem volt könnyű végigjátszani őket, de valahol épp ez volt a lényeg.
Amikor a folytatást bejelentették, kérdéses volt, hogy mennyit változtatnak az eddigi irányon. Elvégre csak nem lehet nagyon kegyetlen egy játék, ami látványvilágával egy az egyben a Kalandra fel!-t idézi, nemde? Nos, a kedves külső inkább azt a célt szolgálja, hogy az elvétett ugrások, rosszul belőtt sebességek, váratlan akadályok miatt felgyülemlett nehéz érzések ne terheljenek minket túl sokáig.
Az OlliOlli World nem könnyű - illetve attól függ, hogyan és miért játsszuk.
Az első pályákon könnyen végighaladhatunk, az irányítás sem bonyolult (lényegében a két analógot, a két ravasz valamelyikét, illetve egy gombot kell nyomkodnunk, mozgatnunk ügyesen), és ha csak a két alapcélt akarjuk teljesíteni (eljutni a pálya végéig, illetve megtenni ugyanezt az ellenőrzőpontok használata nélkül, egy nekifutásból), netán megdönteni Radlandia bájos népének rekordjait, semmi gond, valószínűleg elsőre menni fog.
A helyzetet azok a kihívások teszik bonyolultabbá, amik nagy odafigyelést, tökéletesen végrehajtott trükköket, kifogástalan landolásokat követelnek meg, pontosan ki kell számolnunk, mikor tolunk még egyet a deszkán, nehogy túl lassan érkezzünk egy rámpához.
Nincs teljesíthetetlen feladat, ha elég elszántak vagyunk, és ezt a játék is nagyon ügyesen igyekszik tudatosítani bennünk: mindig azt érezhetjük, hogy már majdnem megvolt, csak egy kicsit kellett volna ügyesebbnek lenni. Ezért van az, hogy könnyen elszáll 1-2 óra vele, holott 1-1,5 percnél tovább nem tart végigjátszani egy pályát, ha egyszerre letudunk mindent.
A játék egyébként nagyon barátságos: ha teljesítünk egy kihívást, akár ki is léphetünk, visszatérhetünk az előző ellenőrzőponthoz, vagy bármit csinálhatunk; ha egy feladat külön nem kéri, nem kell eljutnunk a célig.
A játékosbarát hozzáállás megmutatkozik abban is, hogy ezúttal egy elvétett landolás, egy be nem fejezett forgás nem jelenti a véget, még csak komolyabb lassulást sem okoz, csak akkor taknyolunk el, ha szakadékba esünk, lépcsőn akarunk legurulni (viszont ha manualozva tesszük, az még jó is kombó szempontjából), vagy nem érünk el egy rámpát. Emellett megnézhetjük mások eredményeit is a ranglistán, konkrétan annak visszajátszását, hogyan gurultak ők, amiből szintén sokat tanulhatunk.
Girldeszka
Az OlliOlli World hangulata ugyancsak egészen megnyerő már az első pillanattól kezdve. Radlandia szigetének öt területét kell bejárnunk, és végigkísérnek minket a különböző zónákon a barátságos karakterek, akik mindig mondanak néhány kedves szót, viccelődnek a maguk módján. A sztori semmi extra, sőt, meglehetősen bárgyú, de nem éreztem azt, hogy az időmet rabolja, viszont az, hogy mindenki oltári jó fej, eleve kellemes hangulatot áraszt, segít lehiggadni egy-két nehezebb menet után.
Karakterünket a nulláról alkothatjuk meg, rengeteg különböző bőr- és hajszín, -viselet, öltözék közül választhatunk, deszkánkat is testreszabhatjuk, és ahogy haladunk előre, úgy nyílik meg egyre több lehetőség később. Apróság, de a zsánerben nagy hagyománya van ennek, jó, hogy itt is foglalkoztak vele.
Ha végeztünk minden pályával (rengeteg van, még bónusz, egyedi feladatokat kínáló zónák is), a random generátor segítségével keverhetünk magunknak újakat, visszamehetünk, hogy megdöntsük riválisaink (nálunk csak épp egy kicsit jobb játékosok) pontszámait, vagy teljesíthetjük a napi kihívást.
Említést érdemel még az is, ahogy az OlliOlli World kihasználja a DualSense-et PlayStation 5-ön: a gördeszka siklása a különböző talajtípusokon vagy csúszás közben más-más rezgést ad, a hangszóróból pedig autentikus hangok jönnek ki.
Több szempontból is jobb lett a játék elődeinél: sokkal barátságosabb mind látványvilágát, mind a kihívások mértékét tekintve, és sokat dob rajta a 3D-re váltás is, ügyesen játszik a kameramozgásokkal. Azok, akik játszottak az előző részekkel, hamar otthon érzik majd magukat, az irányítás ismerős lesz, az új elemeket pedig gyorsan kitanulhatják, de így is bőven találnak majd kihívást; a rengeteg tartalom soktíz órányi szórakozást kínál. A fura, rajzfilmes külső senkit ne rettentsen el; teljesen háttérbe szorul, miközben merev ujjakkal tartod a kontrollert és próbálod megcsinálni azt az ugrást, ami addigra már hatvanszor nem sikerült.
