Nehéz elképzelni, hogy a játék megannyi újrakiadása közt ellavírozhatott valaki az elmúlt évtizedben úgy, hogy minden alkalommal elkerülte ez a fantasy-injekcióval bőven megkezelt western akciójáték. A Switch azonban új vevőközönséget jelent, így biztos akadnak olyanok, akik soha korábban nem látták még a morc fejvadász Strangert, se duplacsövű nyílpuskáját, amely a móka kedvéért élő lőszerekkel van megtöltve. Ezért aztán a játék alapjaira is ki fogok térni a cikkben; persze mi másról is lenne szó, amikor ez lényegében a 2010-es HD újrakiadás, csak épp a Switch képességeire szabva.
Egy maréknyi zsozsóért
A címből kitalálható, hogy hősünk, a szimplán Stranger néven ismert fejvadász mérges. Haragszik a banditákra, haragszik a világra és haragszik magára is - nem szimplán azért, mert kezd elege lenni a vándoréletből, de azért is, mert valami rejtélyes betegség gyötri, egészségügyi biztosítás híján pedig ennek bődületes költségeit neki kell állnia. Más választása nem lévén, rábólint minden megbízásra, ami csak elé kerül, így a játék túlnyomó részében rablóbandákat, orgazdákat, víztolvajokat és egyéb, a törvény rosszabbik oldalán élő brigantikat fogunk kergetni.
Noha a zenéktől a tájig, a már-már hörgésbe fajulóan mély orgánumú karakterektől a kalapdivatig minden a vadnyugati filmeket idézi fel az emberben, ez nem igazi western, hanem annak egy igen groteszk verziója. Mivel a játék az Oddworld-sorozathoz kapcsolódik, világát igen különleges alakok népesítik be - a civilek általában valamilyen humanoid madár alakját viselik, ellenfeleink pedig szinte leírhatatlan keverékei a rosszarcú cowboyoknak, a klasszikus fantasy orkoknak és ocsmány hüllőlényeknek. A bizarr gyülekezet fantasztikus hangulatot teremt, élmény minden új karakter feltűnése!
Stranger jobb és bal keze
A játék legkülönlegesebb vonását mindenképpen az jelenti, hogy Stranger más akciójátékok hőseitől eltérően nem halmozza az újabbnál újabb lőfegyvereket, hű nyílpuskája az utolsó képkockáig partnere marad. Ez persze nem jelenti azt, hogy a lövöldözés dögunalmas, hisz a "csőben" várakozó lőszerek nem szimpla töltények, hanem élő lövedékek. Már önmagában vicces, ahogy a parányi lények mocorognak, nyüszögnek és nézelődnek fegyverünkön, az viszont komolyan feldobja a játékmenetet is, hogy ezek mindegyike valami speciális tulajdonsággal is rendelkezik.
Az egyetlen kimeríthetetlen lőszerfajta, a Zappfly, ezt használva nem csak gyorstüzelésre leszünk képesek a gépfegyver helyi megfelelőjével, de a némi várakozás után elektromossággal feltöltődött lövedékek alkalmasak gépek működtetésére és sokkoló gyanánt is. No meg ezzel kell levadásznunk a többi, a természetben megpillantható állatkát is. A Bolamite nevű pókok természetesen megkötözik ellenfeleinket, a Fuzzle nevű szőrmókok csapdaként helyezhetők el, a Boombat denevérjei pedig hatalmasat robbannak - és ez még a kínálat fele sem volt. Egyszerre két eltérő bestiát tudunk betárazni, így a két ravaszt használva egész jól lehet kombózni. Aztán mire megunnánk, belépnek a képbe a megszokott lövedékek erősebb fajtái, és megint találhatunk ki új trükköket.
Volt egyszer egy Oddworld
Erre az extra változatosságra szükség is van, mert máskülönben a Stranger's Wrath meglehetősen monoton; elbaktatunk az új területre, kivégzünk egy sereg alapszintű ellenfelet, aztán széttépjük a bosst. Utóbbiak grafikus dizájn és szövegek terén nagyszerűek, de egyedi kihívásokat csak nagyon ritkán nyújtanak, a legtöbbet egyszerűen szét kell lőni. Noha a játék nem zavaróan hosszú (nekem körülbelül 12 óráig tartott a sztori felgöngyölítése és a legtöbb opcionális tartalom felderítése), sajnos jóval a vége előtt beköszönt a monotónia. Még szerencse, hogy az eleinte igen egyszerűnek tűnő történet épp a játék utolsó harmadára válik igen érdekessé, így legalább Stranger sorsának megismerése hajtja előre a játékost.
Még valamiről meg kell emlékezni a játékmenet elemzésekor: a Stranger's Wrath igen furcsán keveri a külső kamerát használó platformjátékos szakaszokat, illetve a belsőnézetet használó harcokat. 2005-ben, amikor először megjelent, még friss ötletnek számított, de ma, megannyi sokkal jobban kitalált hasonló rendszer után sokszor idegesítőnek érezzük. Miért nem lehet például az elkábított ellenfeleket belső nézetből is foglyul ejteni? Vagy legalább az animációt követően visszaugorhatna a kamera abba a nézetbe. Miért nem elérhető az épületek belsejében is az FPS-nézet? Miért nem lehet kötélről lógva lövöldözni, vagy fegyverhasználat közben rohanni?
A rossz, a csúf és a bleargh
Persze jól tudom, hogy miért: az új verzió fejlesztői nem akartak komolyan belenyúlni a klasszikus játékba sem 2010-ben, sem pedig 2020-ban. Valahol érthető ez a döntés, de én a magam részéről jobban örültem volna annak, ha az irányítás és a kamerakezelés terén igenis modernizálják a programot - legalább lett volna valami fedősztori arra, hogy miért kerül háromszor annyiba a Stranger's Wrath Switchen, mint a tíz év óta ugyanilyen állapotban elérhető PC-s verzió. Főleg úgy, hogy a Switch-port messze van a tökéletestől. Nagyon szidni nem akarom, hisz a program teljesen játszható így is, de az, hogy a nagyobb nyílt területeken a képfrissítés észrevehetően megzuhan (képtelen tartani a 60 fps-t), hogy a giroszkópos célzás fabatkát sem ér, és hogy számtalanszor hiányoznak a feliratok is, zavaró tud lenni. (Utóbbit fejlesztői ígéretek szerint javítja majd az első patch.) Ezeknél sokkal nagyobb gond azonban, hogy a Stranger's Wrathen már érződik az idő súlya; így is sokkal jobban tartja magát, mint a 2005-ös játékok nagy többsége, de ez a kiadás csak annak ajánlott, aki általában képes átlendülni a megszokottnál kicsit érdesebb kivitelezésen.
