Olyan kevés figyelmet szentel az utóbbi években az EA az NHL szériának a nyilvánosság előtt, hogy én bizony már elkezdtem aggódni. Értem persze, hogy az Egyesült Államokban a Madden NFL, a világ többi részén pedig a FIFA számít jelenleg legális pénznyomdának, de azért a jó öreg hokit se felejtsük már el, kérem szépen. Az sem nyugtatott meg, hogy jó ideje lehet tudni: idén is elmarad a nagy ráncfelvarrás, azaz továbbra sem vált az NHL sorozat a Frostbite motorra, noha az EA Sports másik két zászlóshajója ezt már évekkel ezelőtt megtette. Bármennyire is hiányolom, tisztességes narratívával ellátott, karakterközpontú kampány sem jár a jégkorong szerelmeseinek (nem égzengető dolgokra vágyom én, bőven beérném a svéd Alex Jägare kalandjaival, aki bogyó helyett pakkot kerget). Legnagyobb meglepetésemre azonban hiába volt bennem ekkora félsz, mégsem csalódtam az NHL 20-ban.
Hokizni öröm
Semmiből jött örömöm elsődleges oka pedig az, hogy egészen egyszerűen még sosem volt ennyire életszerű, folyamatos és élvezetes jégkorongozni kontrollerrel a kézben. Mocsok ronda az NHL 20, de simán szemet tudok e bosszantó tény felett hunyni, ha cserébe kapok egy kazal új mozgásanimációt, ha a lövésmechanika olyan tökéletes, mint korábban sosem, vagy ha végre minden nagyobb sztár teljesen egyedi kunsztokra képes - és most nagyon remélem, hogy idefigyelnek egy picit az EA Vancouver azon srácai is, akik a FIFA játékokat kalapálják, nekik ugyanis a következőt üzenném: így kell ezt csinálni, uraim! Egyébként hatalmas pacsi jár azért is a fejlesztőknek, mert hosszú évek után végre megint rendesen fel lehet gyorsulni a korival, így olyan veszélyesek lettek az egyszemélyes támadások, mint talán az utóbbi tíz évben soha.
Sikerült végre-valahára a kapu előtti káoszban is teremteni egy kis rendet, nem lesz annyi indokolatlan és tényleg mindenféle tudatos szándéktól mentes szabálytalanság, mint amennyit eddig az ember véletlenül összehozott. Ha pedig már a hálóknál tartunk, akkor emlékezzünk meg őrzőikről is: kapaszkodjatok meg, évek óta kérjük, és idén valóban javítottak is a kapusmozgásokon. Mindezekből egészen egyszerűen egy olyan jégkorong-szimulátor áll össze, amit kizárólag ésszel, gondolkodva lehet játszani, ahogy a valódi hokit is. Ez már nem egy árkádosított bohóckodás (van arra külön játékmód is, de erről később), hanem egy vérprofi munka, igényes kivitelezésben - még ha a külleme igénytelen is.
Akik végig beledumálnak a meccsbe
Hála az égnek, a készítők szakítottak az NBC-vel, ennek következtében ugrottak a valós meccsekről származó videós bejátszások, az egész eredményjelző dizájn (az újat mondjuk kicsit nehéz megszokni), és ami talán a legfontosabb: lecserélték a kommentátorokat. Nehéz szavakba öntenem, mennyire régóta vártam már ezt a pillanatot. Doc Emerick és Eddie Olczyk az NHL 15 óta kirobbanthatatlannak bizonyultak a kommentátorbódéból, most viszont végre távoztak. A harmadik testőr, Ray Ferraro ugyan maradt, de ez nem is gond, kell egy profi, aki darálja a szakmai részt, mellé pedig James Cybulski kanadai tévés érkezett, akivel remekül kiegészítik egymást. Így hallgattassék meg a jövőben minden kívánságom - tudjátok, nem hosszú a lista, csak nézzen ki ismét jól ez a nyamvadt játék, és ne kelljen a többiektől kiskutyaszemekkel irigyelni a sztorimódot.
Egyedül vagy párosan is szép az élet
Idén sem fognak unatkozni azok, akik nem társas sportágnak képzelik el a virtuális jégkorongot, és valódi emberek helyett a gép ellen akarják megmérettetni magukat. A Franchise játékmód fontos újítást kapott, elmélyítették az edzők szerepét: rengeteg múlik azon, milyen trénert választunk a csapat fejlesztésére, hogyan jön ki a gárdával, milyen a habitusa. Sajnos a Be A Pro mód változatlanul a fekete bárány szerepét tölti be, érdemben nem nyúltak hozzá idén sem.
A World of Chel valami olyasmi az NHL-nek, mint a FIFA Street volt vagy a Volta lehetett volna a focinak: irány a friss levegő, hokizzunk utcai cuccokban a befagyott tó jegén, mindezt elég árkádos körítésben. A tavaly debütált játékmódcsokor idén sem maradhatott ki, ráadásul bővültek is az itt található lehetőségek: a Ones- és a Threes-módban is megjelent a battle royale formátum, amely bár végtelenül hülyén hangzik, tulajdonképpen teljesen jól működik, sima egyenes kieséses rendszerről van szó.
A Hockey Ultimate Team, bár gondolom, nem tömi meg olyan hihetetlen gyorsasággal a pénzeszsákokat, mint a FIFA hasonszőrű játékmódjának kártyacsomagjai, azért most is kellő figyelmet kapott. Alapvetően az új dizájn is nagyon mutatós, de ennél sokkal érdekesebb, hogy a FIFA-ból ismerős Squad Battles játékmód is felbukkan - ebben ugyebár mások (általában hírességek és sportolók) álomösszeállításai ellen kell jégre szállnia a mi csapatunknak.
Jövőre ugyanitt?
Bármennyire is pozitív hangvételben beszéltem végig az NHL 20-ról, továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy nehéz lesz eladni a következő részt érdemi változtatások és grafikai gatyába rázás nélkül. Jelenlegi kereteit közel a maximumig feszítette a játék, és mivel a kiadó álláspontja változatlan, jövő ősszel meg kell érkeznie az NHL 21-nek. Ha ez még mindig nem egy Frostbite-ra épített új rész lesz (hiába biztos, hogy a váltás együtt jár majd javításra váró botlásokkal is), akkor valami olyan hatalmas ötlettel kell előállniuk, amit én jelen pillanatban nehezen tudok elképzelni. Még szerencse, hogy nem is az én dolgom ezt kitalálni. Tanácsként még egyszer utoljára bedobom a kampányt, az a szegény svéd fiúcska most egy Stockholm melletti tavacska befagyott jegén korizva várja, hogy megtalálja őt a világhír.
