Sajnálattal közöljük, hogy a pletyka alaptalannak bizonyult.A múlt héten lábra kélt pletyka még a következő rész helyszínét is tudni vélte. Szerintük a november körül érkező alkotás Tokióban játszódott volna, és nem Vice City , vagy San Andreas szintű kiegészítő szerűség lett volna, hanem bizony a Grand Theft Auto 5. A Rockstar azonban eloszlatta a félreértéseket, és a mai napon kiadott nyilatkozat szerint szó sincs arról, hogy ilyen hamar új részt készítsenek. Úgy látszik a cégnek éppen elég munkát ad a hamarosan megjelenő első felnőtt jelzést viselő Nintendo DS játéka, a Chinatown Wars, valamint a Microsoftnak ígért két Xbox exkluzív Grand Theft Auto 4 DLC. A Chinatown Wars megjelenése március 17, miközben dolgozniuk kell a The Lost and the Damned névre hallgató Xbox DLC-n is ezerrel, hiszen az még hamarabb - február 17-én - jelenik meg. Nem is akkora baj, hogy nem sietnek a Rockstaros skacok, inkább dolgozzanak szépen, lassan, de azután hibátlan verziókkal álljanak a nagyközönség elé. Ez persze csak vágyálom, de a cég saját bevallása szerint is szereti, és tiszteli a PC-s játékostársadalmat, viszont a GTA 4-el sikerült ezen réteg lelkivilágába belegázolniuk. Sebaj, majd összeraknak egy foltozást, amitől aztán még Commoder64-en is szaggatás nélkül fut majd a játék, és a következő résznél nyilván sokkal nagyobb figyelmet fordítanak majd a konverzióra - vagy el sem készítik azt.
