Hirdetés

Ha tolod a Chivalry 2-t, ennek nem fogsz örülni

|

Az új projekteken is dolgozó fejlesztők fontos döntést hoztak a játék jövőjét illetően.

Hirdetés

Függetlenül attól, hogy milyen pénzügyi modell segítségével tartják fenn, előbb vagy utóbb minden online multiplayer játék életében eljön az a pont - nyugi, még nem a szerverek lelövéséről van szó! - amikor alkotóik úgy érzik, minden tartalmat, minden funkciót, minden játékmódot belezsúfoltak, amit akartak. Ha az adott cím kellően népszerű, akkor hosszú-hosszú évekig életben tud maradni a fejlesztők kitartó gondoskodása mellett - a 2017-ben megjelent Destiny 2 például még idén is kapott egy mackós kiegészítőt az épp leépítéssel sújtott Bungie-tól. De inkább az a jellemző, hogy fél-egy év alatt elpárolog a játékostábor, és már csak lélegeztetőgépre kapcsolva ketyeg tovább ideig-óráig a jobb sorsra érdemes alkotás (lásd: Exoprimal).

A 2021-ben elrajtolt Chivalry 2 e két véglet között helyezkedik el, a belső nézetes középkori akciójátékot fejlesztő Torn Banner Studios most, három évvel a premier után határozott úgy, hogy májusban kiadott Regicide frissítés után nem érkezik több, a támogatás mértékét pedig lényegében a karbantartás szintjére csökkentené.

Hirdetés

Noha ez nem túl szívderítő hír a rajongók számára, a stúdió arra emlékeztetett a Steamen közzétett blogbejegyzésben, hogy a játék rajtjakor kitűzött célt, miszerint legalább kétszer annyi térképet, fegyvert, játékmódot és egyebet szállítsanak le hozzá a megjelenés után, mint 2012-es elődjéhez, még túl is teljesítette.

A fejlesztők figyelmét tehát mostantól más projektek kötik le, köztük a No More Room In Hell 2 című kooperatív horror, de természetesen a Chivalry franchise-t sem hanyagolják el, azaz készül a harmadik felvonás.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)