Yang Yang egy olyan fiatalember, aki a kínai Csungking városában tengeti nem túlságosan hasznos napjait, annyit viszont már elért, hogy a helyi sajtó foglalkozik vele. Elvégre van valami báj abban, amikor egy huszonéves férfi éhségsztrájkba kezd, mert a szülei nem engedik videojátékozni.
A Yang családban a szülők nyakán maradt a gyerek, előfordul ez, ám Yang Yang rácsúszott a játékra. Otthon játszott lövöldözős játékokkal, majd amikor gépe elavult, akkor internet kávézókban hódolt tovább szenvedélyének. A szülők picit aggódni kezdtek, hogy sokat lődörög a kis Yang, ezért - racionális szülői viselkedéssel - vettek neki egy újabb gépet. Ekkor a gyerek örömmel maradt otthon, a gép előtt természetesen.
A napok és éjszakák lassan összeolvadtak, a Yang szülők pedig próbálták szóvá tenni a problémát, miszerint a huszonéves kis Yang konkrétan nem csinál semmit, csak játszik, még csak nem is eszik együtt a családdal, ami azért illendő viselkedés forma - nem csak a távoli Keleten, bárhol. Szó szót követett, végül az idősebb Yang picit begurult, összetörte fia billentyűzetét, ezzel is erősítve a vacsora jelentőségét. Ekkor a tékozló fiú bezárkózott, és megtagadta az evést a továbbiakban. Legalábbis addig, amíg nem engedik megint szabadon játszani, ahogy az ugyebár neki alanyi jogon jár.
A szülők aggódva figyelték a világ legfeleslegesebb éhségsztrájkját, még hatósági segítséget is kértek, Yang azonban nem volt hajlandó enni. "Majd eszem, ha újra játszom" - kötötte ki megfelelően hatékony érveléssel. Az apa idővel billentyűzetet is vett huszonéves kisfiának, hogy újraépítse a megrendült szülő-gyerek kapcsolatot, ahogy a Kis Herceg és a Róka közeledett egymáshoz, úgy próbált szabad helyet találni fia szívében.
Csodás sztori, nem? Vajon hatékonyabb nevelés vagy csak egy jó illatú kaja segítene ezen az egetverő problémán? Ti mit gondoltok?
