Hirdetés

Néhány nap, és bárki kipróbálhatja a Skull & Bones-t, amivel a Ubisoft láthatóan komolyan tervez

|

Nem csak a nyílt próbalehetőséget jelentették be, de azt is, mi vár a Skull & Bones játékosaira a megjelenés után.

Hirdetés

Kétkedés nélkül állíthatjuk: soha jobb alkalom nem lesz arra, hogy megjelenjen a Skull & Bones. A Ubisoft február 16-ára tűzte ki az utolsó (tényleg!) megjelenési dátumot, így már semmi nem állhat a több mint tíz éve készülő kalózos játék startjának útjába. Gondolhatnánk, hogy ennyi halogatás és a játékosok érthető szkepticizmusa láttán a kiadó is csak túl akar lenni az egészen, de a most kiadott előzetes alapján a megjelenés tényleg csak a kezdet lesz, és ha nem is azonnal, idővel kedvező szelek még megmenthetik a játékot.

A kiadó ma bejelentette, hogy február 8. és 11. között szélesre tárja a kapukat, bárki kihajózhat majd PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en a nyílt béta keretében, sőt, a különböző platformok játékosai vegyülhetnek is. A PC-s kliens az Epic Games Store-ból és a Ubisoft Store-ból lesz elérhető.

Hirdetés

A megjelenés utáni egy évben sorra érkeznek majd a tartalmak, melyekről az alábbi, ötperces videóban beszélnek. Legendás kalózokkal nézhetünk majd szembe, kezdve Philippe La Peste-tel, akit a Hubac ikrek és Li Tian Ning követnek. Ahhoz, hogy megmérkőzhessünk velük, jól felszerelt hajóra lesz szükségünk, erősebb fegyverekhez és egyéb kiegészítőkhöz pedig random, szezononként hozzáadott események teljesítésével juthatunk. 

Az endgame keretében birodalmat építhetünk, létesítményeket irányíthatunk, gazdagodhatunk, és válogatott küldetéseket teljesíthetünk. A létesítmények felett utolsó vérig tartó csatákkal vehetjük át az irányítást.

Szűnni nem akaró izgalommal várjuk a megjelenés napját, és reméljük, kellemesen fogunk csalódni.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)