Őszintén szólva szkeptikusan ültem le idén a legújabb NBA 2K játék elé. A tavalyi kiadás hatalmas csalódás volt számomra, pedig már régóta rajongója vagyok a sorozatnak. A buta sztorimódon túl a 2K annyira az ember arcába tolta a mikrotranzakciós lehetőségeket, hogy egyszerűen már kedvem sem volt a MyTeam-módban szenvedni, és nehezen összekapart VC-pontjaim révén összeállított csapatommal kiállni az összevásárolt all-star válogatottak ellen. Nem is beszélve nagyon gyötrelmesen és lassan fejleszthető MyCareer játékosomról.
Az NBA 2K19-ről előzetesen viszonylag keveset lehetett hallani, mert a 2K idén egy kicsit későn kezdte meg az erősebb marketingkampányt, ezért emiatt kissé keserűen azt gondoltam, hogy a tavalyihoz képest idén sem fog változni a játék. Szerencsére nem lett teljesen igazam, és összességében kellemes csalódásként éltem meg a 2K19 első óráit. A Visual Concepts csapata azonban idén is inkább biztosra ment, és minimális játékmenetbeli változtatásokkal adta ki a játékot, amivel a széria hibái és inkonzisztens meccsei ellenére még mindig a 2K dominálja a piacot.
Kínai karrier
Természetesen az NBA 2K19-be is rengeteg játékórát süllyeszthetünk a jövő évi kiadásig, hiszen a temérdek elérhető játékmód mindegyike a játékban maradt. Annak, aki képben van az NBA 2K sorozattal, nem lesznek ismeretlenek a módok. Érdemes azért a legelején ellátogatni a 2KU-módba, ahol felfrissíthetjük mindazt, amit az irányításról tanultunk. Edzőmeccseket játszhatunk, miközben a kiválasztott nehézségi és 2K-ismereti szintünknek megfelelően kapjuk meg a játékbeli tippeket, de akár a Freestyle-módban is gyakorolhatjuk a cselezést, a tökéletesen időzített dobásokat és a palánk alatti befejezéseket. Még felrajzolt figurákkal is kísérletezhetünk, és a részletes irányítási és kapcsolódó tippleírásoknak köszönhetően egész gyorsan bele lehet rázódni a játékba.
Alapvetően három nagyobb játékmódban tehetjük próbára magunkat. A MyLeague a franchise-módnak felel meg - itt akár 80 szezonon keresztül menedzselhetjük dinasztiánkat, és ennyi játékidő alatt a lehetőségek tárháza a végtelenhez közelít. Személy szerint én legfeljebb három-négy szezont húzok le egy csapattal, és utána inkább elkezdek egy új karriert, de teljesen megértem azokat is, akik inkább több emberöltőn keresztül szeretnének igazgatni egy franchise-t. A MyGM-módban egy csapat igazgatójának szerepét vesszük át, idén minimális sztorival is színezte a 2K ezt a módot. Feliratozott vágóképek kötik össze nagyobb döntéseinket és fontosabb meccseinket, de annyira sokat nem tesz hozzá az élményhez, és akár ki is lehet kapcsolni a funkciót. Természetesen online ligát is lehet alapítani, és aki csak egy-egy szezon vagy rájátszás erejéig irányítaná kedvenc csapatát, arra is adott a lehetőség.
Az NBA 2K19 legérdekesebb újítása egyértelműen a MyCareer-mód. Az utóbbi években a sima, egyszemélyes karrier helyét átvették a megfilmesített történetek, amelyek végét követően kezdődött igazából a jól ismert játékmód. Ezek a sztorik a legjobb esetben is középszerűek voltak, és a tavalyi történet gyakorlatilag a MyCareer interaktív filmek mélypontja volt. Idén egy nagyon érdekes alapszituációval találjuk szembe magunkat. Az NBA drafton hősünket nem választják ki, így inkább a kínai első osztályban, a CBA-ban (véletlenül sem összekeverendő az üzletlánccal) teheti próbára magát. Karakterünk teljesen idegen világba csöppen a The Way Back címet viselő történet első részében, és az atmoszféra annyira el lett találva, hogy a kontroller mögött én is kissé zavarodottan és értetlenül ülve próbáltam követni az eseményeket. Az edző persze kínaiul magyaráz a csapatnak, és a segédedző próbál nekünk tolmácsolni, de ki tudja, hogy tényleg az hangzott-e el, amit mi visszahallunk? A pályán sem nagyon vagyunk képben - a kommentár is kínai (ezt a 2K a CBA bemondóival készítette), és felirat természetesen nincs, így tényleg csak a labdát tudjuk követni és az eredményt értjük a meccseken.
Persze a történet vége nyilván az, hogy minden, pályán töltött percünkért megküzdünk, egyre jobb eredményeket érünk el, míg végre sikerül magunkat beverekedni egy NBA-csapatba, de az egész sztorimód felépítése izgalmasabb és érdekesebb, mint a korábbi években. Sőt, jóval hihetőbb is, hogy egy draftolatlan újoncnak sikerül bejutnia a ligába, mint hogy egy DJ-ből lett kosaras válik szupersztárrá rövid idő alatt (mint tavaly a 2K18-ban). Annak, aki eddig ódzkodott a történetvezérelt és filmszerű MyCareer élménytől, érdemes kipróbálnia a The Way Backet. Az átvezetővideókban már természetesebbnek hat a mozgás és a beszéd, illetve olyan színészek bukkannak fel a történetben, mint Anthony Mackie vagy Haley Joel Osment, illetve a szinkronhangokat is profiknak köszönhetjük. Miután véget ér a történet, játékosunkkal a Neighborhood közösségi térben mozoghatunk. Ez a lehetőség a tavalyi kiadásban debütált, de idén javítottak rajta, több lehetőséggel bővítették, és az egész jobban átlátható, élvezetesebb lett. Valamivel könnyebb VC-pontokat szerezni, hogy fejleszthessük sztárunkat, de látványos és gyors eredményeket sajnos nem a kitartó munkával, hanem bankkártyánkkal érhetünk el.
Mi teszi a jó csapatot?
Ha pedig a mikrotranzakcióknál tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni az idei harmadik jelentősebb játékmód, a MyTeam mellett sem. A jól ismert formula és lehetőségek adottak: kezdetben kapunk néhány ingyenes csomagot, amelyekből kinyitjuk első játékosainkat, a pályánkat, az edzőnket, a playbookot és a mezeket. Ezután pedig kezdődhet a végeláthatatlan gyűjtögetés, a grind, a pénzköltés, mindenkinek a saját szájíze szerint. Én kimondottan ellenzem a mikrotranzakciókat, és valódi pénzt nem vagyok hajlandó VC-pontokra költeni, így sokszor kerültem már olyan meccsbe - még a kisebb szinteken is -, amikor bronz besorolású játékosokkal küzdöttem szupersztárok ellen. Persze ennek is megvan a maga szépsége, mert mindig jó érzés megverni egy ilyen csapatot, de akinek ez nem kenyere, bőven talál egyjátékos kihívásokat is a MyTeamben. A napi kihívásoknak és a kicsit kedvezőbb jutalomrendszernek hála nem olyan nehéz és időigényes az egyre jobb játékosok és egyéb kiegészítők beszerzése. Az viszont nagyon jó dolog, hogy az egyes edzők és sémák is befolyásolják a csapat összpontszámát, így okos igazolásokkal is lehet fejleszteni kezdőnket, nem feltétlenül kell ráhajtani a legjobb egyéni játékosokra.
Hibátlan prezentáció
Direkt a végére hagytam a játék grafikáját és a játékmenetet, mert egy évről évre megjelenő sorozatnál nem sok újat lehet mondani ezekkel kapcsolatban. A meccsek prezentációja, a körítés, a látványvilág idén is fantasztikus, ezekre szinte egy rossz szót sem lehet mondani. Szórakoztatóak a felvezetők, érdekességekről tudósítanak a pálya széli riporterek, és a kommentár is a helyén van (Bill Simmons kiváló adalék volt idén). A játékosok mozgása, mimikája és testbeszéde élethű, és még olyan részleteket is észre lehet venni, mint a fogvédők rágcsálása. Maga a játékmenet nem igazán változott, és ugyan még mindig előfordulnak buta animációk és érthetetlen megoldások, a meccsek nagyon természetesnek hatnak. A Takeover funkció pedig izgalmas újítás a meccseken - játékosaink több jó mozdulatot és dobást követően "bemelegednek", és az ekkor kapott extra skillpontokkal még jobb helyzetbe hozhatjuk a csapatunkat. Ha megtanuljuk és begyakoroljuk az irányítást, tényleg úgy érezhetjük, hogy egy igazi NBA-meccset élünk át.
