Nagyon nehéz érdemben pontozni egy évente megjelenő sportjáték színvonalát; mintha csak az évente kiadott patchlistát bogarászná át az ember pár kényelmes, kanapésportolással eltöltött óra után. (Most abba bele se menjünk, hogy számomra eleve kín egy játék objektíven nehezen mérhető érdemeit és hibáit pontszámmal tükrözni.) Az alapok ugyanazok, a minőség megszokott, sohasem lesz annyira új semmi, hogy újraértelmezze a műfajt, hiszen végső soron kosárlabdajátékról van szó. A 2K Sports mégis képes mindig valami olyat csavarni az élményen, hogy az ember érdemi változásokról tudjon beszámolni a kedves olvasónak, aki remélhetőleg nem csak a cikk végén található pontszámot keresi most - amely egyébként szinte pontosan ugyanannyi, mint tavaly. Egy zavaró jelenség miatt esik vissza kissé, de talán szavakkal jobban érthető majd, mi tetszett, és mi zavart nagyon a legújabb NBA 2K epizódban.
Pályára lépek, beleadok 110 százalékot, és akkor mi van?
Mielőtt beszélünk az újdonságokról, legyünk jó gyerekek az iskolapadban, és ismételjük át, hogyan kell játszani egy kosárlabdás játékkal; idén ez is változott egy kicsit. A már ismert (és idén is zsenge sztorit felmutató) MyCareer módot egybepakolták a MyParkkal és a Pro-Am-módokkal, ebből lett a The Neighborhood. Folyamatos online kapcsolat szükséges hozzá, és csak a karriert lehet egyedül játszani, a másik kettőben a többi játékossal versenyzünk. Egy MMO jellegű közösségi térként kell ezt elképzelni, ahol saját karakterünk fejlesztése a cél, és megalkotása is komplex (másodlagos képességekkel is árnyalhatjuk, milyen pozícióban leszünk a legjobbak a pályán, egy ingyenes mobilalkalmazással beszkennelhetjük magunkat a játékba, és a hasonmásunkat irányíthatjuk a karrier során stb.). Persze a játék legnagyobb hibája is itt mutatkozik meg: mikrotranzakciók segítségével lőhetjük ki a végtelennek tűnő grindolást, és pimpelhetjük hősünket. És nem, ez nem az a lazán megtűrt, gazdag gyereket kozmetikai cuccokkal lehúzó lokál a sarkon: a VC (a helyi fizetőeszköz) gyűjtögetése nehéz, és pénzért képességet is fejleszthetünk, ha pedig a legtöbb játékmód közösségi, kompetitív élményre alapoz, akkor nem nehéz idevágni a "pay to win" plecsnit, elriasztó jelleggel. Nagyon sok időt kell beleölni abba, hogy a túlárazott cuccokat és képességeket ingyen feltoljuk, az egész egybegyúrt rendszeren érződik a cél, hogy a valós életből is ismert "gazdagabb vagyok, tehát több az esélyem" klisé agyonvágja az amúgy NBA sztorikban visszaköszönő, "a tehetség és a kitartás meghozza eredményét, a szegénylegényből is lehet király a pályán" fordulatot.
Aki más jellegű történetre vágyik, barátkozhat a MyGM: The Next Chapter-móddal is, amelyben nem a karakterizáció a lényeg. Itt egy komplexebb sztorit kapunk, edzői és menedzseri énünk is kibontakozhat, amolyan sportfilmekbe illő interaktív sztori keretében: egy sérült sztárból a csapat menedzsere lesz, a cél pedig a legjobb formáció kiképzése, győzelemre segítése, ápolása. Számomra ez sokkal érdekesebb volt, mint a klasszikus sztorimód, ami nyilván teljesen szubjektív, ugyanakkor még messze vagyunk a realizmustól, akármennyire próbálják elhitetni velünk, hogy minden döntésünknek következménye van. Igazából ez csak egy felturbózott MyLeague, amely egyébként szintén helyet kapott a kínálatban, csak abban a klasszikus paraméterek szerint menedzselhetjük a csapatot, supermaxszerződésekkel, NBA G ligával, mindennel, ami kell. A MyTeam által meghonosított kártyagyűjtögetős játékmódot én messziről kerülöm. Végtelen időt kell belepakolni, ha az ember egy álomcsapatot szeretne összerakni; eleve a random nyitogatós jutalmazási módszer a mai játékipar rosszindulatú daganata, nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Ugyanakkor el lehet bíbelődni az egyéni kihívásokkal, összesen több mint 900-at teljesíthetünk. A Schedule Challenge esetében például mindent csapat 30 fordulós meccsnaptárát végigjátszhatjuk.
A játék maga
Érdekes megfigyelni, hogy adott évben mire helyezik a hangsúlyt a fejlesztők, és mi az, amit érthetetlenül elhanyagolnak. A látvány például évről évre egyre szebb, a pályán mindinkább látszik a különböző stílusú játékosok és sztárok egyedisége, még jobban odafigyeltek a tetoválásokra, a sebhelyekre és az egyéb apró részletekre is, hogy minden játékos úgy nézzen ki, ahogy valójában. A fényhatások és az átvezető animációk is mutatósabbak, a tévés közvetítés hangulata szinte tökéletes, de akkor sem lesz okunk panaszra, ha utcai pályán nyomulunk, ahogy a multis játékok is simák és szépen futnak. A mezek és a kiegészítők az úgynevezett True Color-technológiával készültek (Jól hangzik, nem?), szintén részletesek és autentikusak, és már nem csak kifeszített zászlóként vannak a játékosokra méretezve, a fizika is megfelelően hat rájuk. Szinte mindenkit másképp kell kezelni, talán ez a 2K18 legnagyobb fejlődése az elődhöz képest. A mesterséges intelligencia is javult: a játékosoknak van egyénisége, ha tudod, hogy egy csapat, egy játékos hogyan játszik, azt te is oda tudod varázsolni a képernyőre. Persze bőven akadnak még ostoba pillanatok a gép által irányított játékosok életében, de érezhető a fejlődés, és ez mindenképpen jó dolog. Ahogy az is, hogy a labdavezetés, cselezés már nemcsak előre megírt animációk sorozata, hanem természetesebb, folyamatosabb mozgássor. Az egész irányítás nagyon jó irányba változott; életszerűbb lett a passzolás (végre a passzgombot lenyomva választhatunk, hogy ténylegesen kinek akarjuk adni a labdát) és a védekezés, de a "Shot Meter" is megújult: többféle paraméter alapján küld visszajelzést, hogy precízebben dobhassunk, továbbá a dobás pontosságát segítő csík a játékos feje fölé került, így jobban látjuk annak mozgását, emelkedését - számomra ez megkönnyítette a precízebb játékot.
Nem tartom magam jó NBA-játékosnak, de szerény képességeimmel azt éreztem, hogy jobb vagyok, pusztán annak köszönhetően, hogy a játék jobb mozgást, célzást tesz lehetővé, mintha kicsit értelmesebb lenne a játék. Persze bizonyos régi beidegződéseket nehéz elengedni (pl. idén megint más az alley oop kivitelezése), de az NBA 2K18 rengeteg lehetőséget ad arra, hogy gyakoroljuk, és mélységében is kitanuljuk a játékot, ráadásul ő maga is tanultabb, okosabb, ügyesebb. Ez egy sportjáték lényege, emiatt gondolom azt, hogy az idei részt nagyon is érdemes beszerezni, ráadásul a belepakolt tartalommal is elégedett lehet mindenki. És az aktuális csapatok mellett legendás történelmi formációk is helyet kaptak a kínálatban; összesen 62, de minden csapat All-Time felállása is elérhető a Play Now gyorsmeccsmódban és online is.
Ám sajnos az árnyoldal is kicsit árnyékosabb idén. Például ha már van sztorimód, akkor lehetnének jobbak az átvezetők, a karakterek mimikája (a Mass Effect: Andromeda élettelen arcai kísértenek itt is); lenne még mit reszelni a meccseken kívüli mozgáson, és ez a képünkbe nyomott mikrotranzakciós rendszer nagyon komoly fekete pont; frusztráló, dühítő, és nyilván nagyon sokat hoz majd a 2K Sports konyhájára (mivel mindig van olyan réteg, amely költ, akárhogy is vinnyogunk). Ha viszont neked az NBA széria az a kanapésport a régi szép időkből, amikor a haverokkal nyomjátok a tévé előtt, élvezitek a tévés hangulatot, a meccsek izgalmait, izzadt tenyérrel nyomjátok rá a dudaszó előtti utolsó másodpercben a hárompontost, üvöltve ünnepeltek, vagy kontrollert elhajítva gyászoltok, akkor számodra ez a tökéletes játék. És így csak egyszer kell fizetni érte.
