Toy Story, Shrek, Jégkorszak: ezek a számítógép grafikás „new age” animációs filmek már rég múlt időbe tették az olyan hagyományos klasszikusokat, mint a Tom and Jerry, vagy a Buggs Bunny. (Természetesen csak technikai téren értem, illetve a múló idő vasfogára gondoltam: az én egyik kedvencem speciel még mindig Tom and Jerry.) A „Nagyon vadon” Open Season is ebbe a sorba szeretne beállni és „nagyon” igyekszik szülők és gyermekeik számára is egyaránt vicces és szórakoztató lenni. Ez sajnos több okból sem igazán jött össze a készítőknek.
Maci Laci és a bajkeverő szarvas
Először is maga a sztori nem az a típus, amitől a tíz körmünket lerágjuk izgalmunkban. Ok, a Toy Story sem a kidolgozott történetével vonult be a rajzfilmes klasszikusok közé, de az legalább egy érdekes, kicsit feje tetejére ábrázolt világot ábrázolt. A Nagyon vadonban egy nagy kövér házimacilaci, Boog ( Martin Lawrence ) boldogan él és hízik, gazdája, a vadőrnő, Giselle ( Jane Krakowski ) garázsában. Mindene megvan, Giselle rajong érte, és együtt lépnek fel egy közös show-műsorban, ami ugyan borzasztóan tré, de hát istenem, valamiből meg kell élni.
Minden jól megy, egészen addig, amíg nem kerül be a képbe Elliot (Ashton Kutcher, egy törött agancsú nyeszlett szarvas, aki egyfolytában menekül Shaw (Gary Sinise , az állatokat elszántan gyűlülő, rosszindulatú vadász elől. Itt kezdődik a kalamajka: Elliot ráveszi Boogot némi rendetlenkedésre, emiatt Giselle kénytelen megválni házi kedvencétől, a két állat pedig útra kel, hogy megszabaduljanak a vadászoktól és a vadon élő állatok társadalmába is „beilleszkedjenek”. Időnként nyálas, máskor csak különféle leegyszerűsített sztereotípiák tömkelegével van tehát dolgunk: a sztori meg sem próbál a Shrek szintjét legalább alulról súrolni…
Semmi extra
A Toy Story a Shrek és a Jégkorszak technikai téren is nagyon magasra tették a mércét. A Nagyon vadon ugyan hasonlóan fejlett és profi technológiát használ az animációhoz, de ezt igazából az állatszőrök realisztikus hullámzásán, rezdülésein túl sehol sem lehet igazán észrevenni. Maga a környezet sem olyan különlegesen érdekes: a Toy Story extrém játékvilága, a Shrek zseniális mesevilág-paródiája és a Jégkorszak prehisztorikus miliője után ez a kanadai állatpark maga a merő unalom.
Ami azért megmenti a filmet, az Eliott állandó beszélőkéje és a hozzá kötődő poénok. Ashton Kutchert mondjuk más filmekben rühellni szoktam, de itt kiváló a minden lében kanál, folyton pofázó szarvas hangjaként – igaz, ordít erről a figuráról, hogy a Shrek szamarát akarták lenyúlni a készítők…
Szóval ez tipikusan az a film, amivel kisebb gyermekek jól ellesznek, miközben a McDonald’s menü ajándékaként osztogatott műanyag babát szorongatják.
Értékelés: 67%
