Kedves olvasók, az a szomorú tény, hogy nem vagyunk elárasztva motoros játékokkal. Pedig valahol a tibeti hegyek között kőbe van vésve (brit tudósok mondták), hogy az embernek, ha többször nem is, életében legalább egyszer át kell élnie azt az élményt, amikor a számítógép vagy a televízió hangszóróiból árad ki a brummogás, és a virtuális motoros felelőtlenül csapódik bele a pálya szélébe – mintha nem kellene félnie attól, hogy a való életben ez a folyamat, ha nem is életvesztéssel, de végtagvesztéssel járna.
Cseperedő gamer-koromban a Moto Racer nevű kiváló széria (most alig látom, amit írok, kicsit bekönnyesedett a szemem) okozott számomra feledhetetlen perceket, de mint amikor az ötéves Pistike a konyhakövön ülve órákon keresztül gázolgatja matchboxával az ólomkatonákat, úgy próbáltam elhagyni újra és újra a Motocross Madness 2 végtelennek látszó pályáit, de nagyjából ugyanolyan lendülettel repültem vissza a pálya közepére némi ágyúdörrenés kíséretében.
És hogy most mi a helyzet? Most a triálos játékok hódítanak, a hagyományos, hátulnézetes motorversenyek kategóriájában senki nem érzi úgy, hogy de jó volna már újítani egyet, de azért kellene csavarni egyet a dolgokon, még egy Blur-szerű árkád cuccot sem kapunk. Az is sokat elmond, hogy az egyik külföldi, videojátékokkal foglalkozó oldal toplistáján a történelem 10 legjobb motoros játéka között ott van a Grand Theft Auto IV: The Lost and Damned, amivel egyébként több okból sem tudnánk vitatkozni, de azért mégis, álljon már meg a menetszél.
Mérföldkőhöz érkeztünk?
Ha másra már nem is, az olasz Milestone-ra szerencsére számíthatunk. A fejlesztőcsapat az utóbbi években főleg az igen megosztó SBK sorozatot gondozta, de a MotoGP ’07 és ’08 is az ő szerelőműhelyükben vált azzá, amivé. Négy év kihagyás után most ismét rájuk hárult a feladat, hogy levegőt fújjanak a motoros játékok műfajának tüdejébe, és megadják az esélyt a sportág rajongóinak arra, hogy átéljék, milyen a MotoGP, Moto2 és Moto3 versenyzőinek kengurubőr-ruhájába bújni vagy újoncként letaszítani a trónról Dani Pedrosát, Scott Reddinget vagy Luis Salomot.
A „sportág rajongói” kifejezés itt nem csak az átlagos, hétköznapi emberekre vonatkozik, akik egy jó kiadós ebéd után szeretnek a motorok zúgására elaludni vagy az utcán álló gyönyörű kétkerekűekre rácsodálkozni. A MotoGP 13 nem az átlagfelhasználók játéka, hiába is várnák azt, hogy már az első kör végén mindenkit maguk mögött hagyva (vagy mi több, lekörözve a legutolsó pozícióban versenyző szerencsétlen flótást) száguldunk át a célvonalon, miközben tulajdonképpen eljátszhatnánk gitáron valami szép szerelmes számot, elszürcsölhetnénk egy csésze kávét anélkül, hogy a másodperc töredékéig is aggódnunk kellene az ellenfelek miatt. A MotoGP 13-ban gyakorolni kell, törekedni kell a pontosságra, ahogy a valóságban is, a versenyzés itt is „művészet”.
Felszereljük a segédkerekeket
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kezdőknek semmi esélyük a szórakozásra. Számukra rengeteg opcionális segítség áll rendelkezésre: itt vannak az utóbbi években elmaradhatatlanná vált, a fékezésre figyelmeztető, optimális haladási vonalat mutató nyilak, a motorok realisztikus viselkedésének állíthatósága, de megválaszthatjuk azt is, hogy a hátsó féket külön akarjuk-e kezelni, hogy az aerodinamikai ellenállás csökkentése érdekében mi kívánjuk ráfektetni a motorost a vasra, vagy magától feküdjön-e rá, illetve hogy kérünk-e a fék- és kanyarodásrásegítőből. Az utóbbi években sztenderddé vált visszapörgetésre is lehetőség van, hogy korrigálva korábbi hibáinkat javíthassunk időeredményünkön (vagy pontosan ugyanúgy csapódjunk bele a gumifalba, ahogy korábban).
A kisegítő lehetőségek bekapcsolásának ellenére sem egyszerűsödik le a játékmenet, ajánlatos néha elengedni a gázt, már csak üzemanyag-takarékossági szempontból is. Ha valaki a teljes realizmusra törekszik, érdemes bekapcsolnia a motor meghibásodását, ha viszont sunyin akar az élre törni, beállítható, hogy csak a gép által irányított ellenfelek motorja hibásodhasson meg.
A járművek viselkedése egyébként a végletekig realisztikus. Ha egy pályán van egy lejtő, de mi túl gyorsan próbálunk ráhajtani, a motor eleje megemelkedik, a hátsó keréken pedig nehezebb egyensúlyozni (nem véletlenül van két kerék), aminek, ha nem cselekszünk időben, bukás lesz a vége. Szintén háton csúszva folytathatjuk az utat, ha kanyarodás közben farolunk, de a motor feneke túlcsúszik. Egy-egy baleset nem jelenti számunkra a verseny végét, de az első helyet értelemszerűen jóval nehezebb lesz megszerezni.
Ez egy gyönyörű karrier kezdete
Hosszú utat kell megtenni ahhoz, hogy valakiből MotoGP bajnok lehessen. Moto3-beugróként indulva kell feltörekednünk magunkat a nagyok közé, ebben választott csapatunk áll rendelkezésünkre. Konzultálhatunk velük, ha úgy érezzük, valami nincs rendben a motorral, de mi magunk is elvégezhetünk olyan beállításokat, amiket normális esetben inkább a technikusokra bíznánk. A pitben ülve a sisak mögül láthatjuk az előkészületeket, ami remek alaphangulatot ad. A sisakon belüli nézettől a verseny közben sem kell megválni, sőt mi több, erősen ajánlott kipróbálni; az élmény meglepően élethű.
A versenypályák ugyanakkor nem elég karakteresek, még az éjszakai qatari pálya sem nyújtja azt az érzést, amit nyújtania kellene. Ez többek között az idejétmúlt grafikának köszönhető, illetve annak, hogy a MotoGP 13 30 fps-nél többre nem képes, így még konzolon is akadozik néha, ami egy technikai sporton alapuló játéknál kimondottan kellemetlen.
A MotoGP 13 tesztünk alapján tehát nem az átlagfelhasználók játéka, inkább a rajongóknak, a sportág szerelmeseinek szól, akik el tudnak tekinteni az előző évtized első felének alkotásaitól kölcsönzött grafikától. A világot nem váltja meg, de pont elég arra, hogy amíg valaki nem használja ki a műfajban rejlő lehetőségeket, ne legyünk zümmögésre éhesek.
