Az Aftermath volt az első olyan próbálkozás, mely során egy Mortal Kombat játék nem csak új karaktereket tartalmazó DLC-csomagokkal bővült, hanem klasszikus, régimódi értelemben vett expanziót, kiegészítőt is kapott. A végeredmény kifejezetten jó lett, sikerült érdemben bővíteni a sztorit, sőt magát a kánont is. A játék tényleges végső befejezését az Aftermath adta meg, és később ebből építkezett a legújabb verzió, az idővonalat teljesen újraíró Mortal Kombat 1 is.
Nyilván rengeteget dobott az élményen Hiroyuki Tagawa leszerződtetése Shang Tsung szerepére (ő alakította ugyebár a gonosz varázslót az 1995-ös mozifilmben is), de nem csak miatta működött az Aftermath. Az írócsapat kitett magáért, élvezet volt végiggyalogolni a kibővített kampányon, és sajnos pontosan ez az az aspektus, ami teljesen félrement a Mortal Kombat 1 hasonszőrű bővítménye, a Khaos Reigns esetében.
A történet szerint Liu Kang nagyúr, a tűz istene, egyúttal az idő ura hiába alkotta újra a Mortal Kombat idővonalát, itt is bejött a képbe a képregényfilmek jolly jokere, a multiverzum. Az alapjáték végén ugyan sikerült legyőzni a rosszfiúkat, de már ekkor belengették, hogy Havik alternatív univerzumos változata, az ottani időúr szeretne még egy kört bunyózni, és borsot törni hőseink orra alá. Az ellene folytatott harcról szól ez a DLC, aminek olyan papírvékony a története, hogy szinte azonnal semmivé foszlik, ahogy hozzáér az ember.
Bajos csajok
A kampány sztorijával több gond is akad. Az első maga az említett Havik, aki az eddig megjelent összes Mortal Kombat játék legbénább, legsablonosabb főgonosza, pedig azért akadtak a korábbi részekben (nyilván nem a klasszikus címekben) olyan figurák, akik bátran pályázhattak volna erre a szerepre. Havik esetében se a káosz papjának tényleges motivációi nem tisztázottak, ahogy a köré épített kvázi lore is meglehetősen esendő, olykor már kellemetlen. Kapunk összesen három új játszható karaktert (és a Kombat Packnek köszönhetően később érkeznek még nyilván további vendégszereplők is), akik közül az új Noob Saibot tényleg jól el lett találva, egész rendesen sikerült összepattintani a hátterét, pont eleget csavartak a korábban már ismert eseményeken, és még a potenciál is ott van a háttérben arra, hogy az ő meséjét érdemben tovább lehessen szőni egyszer.
Teljesen más a helyzet azonban a Lin Kuei klán vörös és sárga harcosával, Sektorral és Cyraxszel (az alapjátékba ők ugyebár csak kameo harcosként kerültek be). Egyáltalán nem azzal van gond, hogy ebben az idővonalban mindkét karakter nő lett (még mielőtt valaki ezt hozná fel sérelemként), ettől még simán működhetett volna a koncepció, hiszen miért is ne változhatna meg valakinek a neme, ha nulláról gyúrta újjá a kontinuitást Liu Kang nagyúr - az ember Raiden például ázsiai lett, és a rasszcsere sem jelentett problémát.
A baj az, hogy a korábbi játékokban Sektor és Cyrax közös története kifejezetten egy jó, felsőpolcosnak tekinthető sztoriszál volt, Cyrax pálfordulása pedig egy alaposan előkészített, majd szépen végigfuttatott folyamat része lett. Ezúttal erről szó sincs, minden villámgyorsan történik, másodpecek alatt kapunk meg nagy revelációkat, és ettől az egész végtelenül súlytalannak érződik. Kijelenthető tehát, hogy sikeresen elbarmolták ezeket a karaktereket, de egyáltalán nem azért, mert nőt csináltak belőlük. Innen a Cyber Initiative, vagyis a Lin Kuei harcosok robotizálásának tragédiája hiányzott nagyon, no meg az, amin ez a két szereplő közösen átment az eredeti játékokban.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Végtelen Kamidogu Kövek
A kampány többi szereplője, a második világháborús Johnny Cage-től kezdve a többi elég halovány alternatív univerzumos variánsig egyáltalán nem tudott mély nyomot hagyni bennem, ahogy annak láttán is inkább keserű mosolyra húzódhat a szériát ismerők szája, hogy hogyan lettek mezei Végtelen Kövek a Mortal Kombat: Deception Konquest módjában annyira fontos Kamidogu relikviák. A látványra persze közben nem lehet panasz, piszok jól néznek ki az átvezetők, amik a nagyjából 4 órás kampány jelentős részét teszik ki - ez az MK széria védjegye már, szóval ezen kár is lenne megdöbbenni, és jól is van ez így.
A harc aspektusára áttérve kijelenthető, hogy mindhárom most bekerült karakter ügyesen össze lett rakva, egyedi kunsztjaikban fantázia rejlik, és élvezetes velük a bunyózás. Belenyúltak a régebbi harcosokba is egyébként a balansz miatt, és mondanunk sem kell, hogy kaptunk jó pár friss harci arénát, sőt új brutality kivégzéseket is. Nagy visszatérőnek tekinthető az animality, vagyis az a kivégzési forma, mely során a győztes karakter átváltozik valamiféle állattá, és ebben az alakban küldi át bukott ellenfelét a másvilágra.
A második Kombat Packben érkezni fog még Szellempofa a Sikoly filmekből, Conan, a barbár (természetesen Arnold Schwarzenegger fizimiskáját örökölve), és T-1000-es a második Terminátor filmből. Ilyen vendégszereplőket okkal várnak a rajongók, és biztosan nagyon szórakoztató lesz kipróbálni őket, de mindezek mellett nem feledhetjük el az árazást. Közel 19 ezer forintot kell kifizetni egy nyúlfarknyi, és a nagyját tekintve kifejezetten rosszul megírt kampánybővítményért, és kétszer három új harcosért (Noob Saibot, Sektor és Cyrax azonnal elérhető, a három vendégre még várni kell egy kicsit). Ez pedig messze nem kevés pénz. Nyilván mindenki maga dönti el, mekkorára hajlandó nyitni a pénztárcáját, de ár-érték arányban el kell ismerni, ezek nem a legjobban elköltött forintjaitok lesznek.