Felnőtt korunkra nagyon sokan elfelejtjük, hogy milyen jó is volt gyereknek lenni, és hinni, hogy a játékaink ugyanúgy éreznek, mint mi. Beszéltünk a macihoz, elnézést kértünk, miután elhajítottuk, és hittünk a Mikulásban. Felnőtt fejjel az ember már másként gondolkozik, ha megnéz egy mesét, melyet a gyerekek élveznek, kapásból a buktatókat keresi, és ragaszkodik a realitáshoz. Pedig igazából mi sem vagyunk másmilyenek, hiszen feltételezem, hogy köztetek is vannak olyanok, akik nevet adtak az autójuknak, vagy a motorjuknak, és ha esetleg valamelyik köhög, vagy beteges, akkor beszélnek hozzá. Miért ne lehetne hinni, hogy a videojátékok ismert szereplőinek is van titkos élete, és nem csak akkor kelnek életre, ha mi utasítjuk őket egy exe-vel. Talán pont ezt csinálnák, amit a filmben is láthatunk. Figyelem, egyszerű alkotásról van szó, amit inkább az érzés kedvéért érdemes megnézni, semmint a komoly technikai elemzés okán.
