A nindzsák különleges helyet foglalnak el szívemben, gyermekkoromból számos olyan pillanatot fel tudnék hozni, amelyekben az arcukat eltakaró, sötét színekben öltözködő harcművészek fontos szerepet töltöttek be. Ott van például a kedvenc G.I.Joe-s kobrakatonám, Storm Shadow, vagy éppen Michael Dudikoff. Aztán elém nyomták a Mini Ninjast. Most komolyan, a merényletek és rejtőzködés nagymesterei apró termetű kis aranyos izékként, akik japán szavakat üvöltenek cuki hangon?! Hát persze, hogy látnom kellett, mi sül ki ebből a kissé hihetetlenül hangzó kompozícióból.
Aranyosak, de veszedelmesek
Rögtön leszögezném tehát, hogyha nem derült volna esetleg ki a fenti mondatból: a Mini Ninjas egy rajzfilmszerű kedves kis kalandjáték, amelyben a Távol-Kelet jellegzetes harcosai szerepelnek aprócska méretű kiadásban, így aki vért és akciót vár, az inkább kotorja elő a Prince of Persia Warrior Withint. Ha viszont valami egyszerű játékkal szeretnétek kikapcsolódni néhány órán keresztül, akkor a Mini Ninjas bátran ajánlható nektek. A történet szerint egy mágikus képességekkel felszerelt szamuráj hadúr visszatér a sírjából, és az erdő állataiból saját sereget varázsol magának. Azt már nem tudni, miért, mert a világuralom és egyéb zsarnoki terv nem is kerül szóba, a hadúr alárendeltjei csak járják a vidéket, zaklatják a falusiakat és még több állatot ejtenek fogságba. Komolyan, semmi más nem derül ki, de ez éppen elég ahhoz, hogy ne fájduljon meg a fejünk felesleges fordulatoktól és több szálon futó cselekménytől. Adott tehát a gonosz erő, amelyet a jó bőrébe bújva le kell győznünk. Ez a jó pedig nem más, mint Hiro, a kis nindzsa.
Hiro a Hősökből nindzsának állt
Főhősünk nem is akármilyen nindzsa, legalábbis ezt mondogatja a mestere lépten-nyomon. Szerencsére nem épít a kis Hiro köré morpheusi kiválasztottakról szóló legendákat, csak szimplán mondja, hogy mi nagyon különleges nindzsanebulók vagyunk ám. Később fény derül arra, hogy mindennek az az oka, hogy Hiro az egyetlen, aki képes a mágiahasználatra. A játék elején szokásos módon szánkba rágják, hogy miképp is kell mozognunk és hadonásznunk kardunkkal, és hogyan tudjuk használni azokat a bizonyos mágikus nindzsatechnikákat. Lesz itt minden, kérem szépen, amit máshol már láttunk eleget. Platformoldalon van falon futás, szűk helyen felfelé ugrálás, és egyéb akrobatikus mozdulatok. Fűben is rejtőzködhetünk és gyilkolhatunk lesből is, de van lehetőség tömeges mészárlásra is. Igazság szerint semmi újat nem kapunk, de legalább ismerősek lesznek a helyzetek. Miután elsajátítottuk a fő mozdulatokat, a kis nindzsafalu kapuja kinyílik előttünk, hogy megkezdhessük kalandunkat a világ megmentéséért. Innentől kezdve járhatjuk a japán vidéket, kisebb falvakat tisztítunk meg a zombi-szamurájoktól, majd kipucoljuk a gonoszok erődítményeit, ahol természetesen bossfightok is várnak ránk, mert hát kellenek a nehezebb ellenfelek is. Nem árulok el nagy titkot, mikor azt mondom, hogy érezhetően a casual közönséget célozták be a Mini Ninjas fejlesztésénél, de erről a képek is árulkodnak. Hiszen a Mini Ninjas kinézete színes, kedves és vidám, nem úgy, mint a Gears of War, ami barna és rozsdás. Eleinte tetszetős is ez a dizájn, azonban néhány óra játék után kissé unalmassá válik a recept. A vidéki kalandozás legtöbb esetben éppen ugyanúgy néz ki, csupán néha este van, néha pedig naplemente, de a fák, a bokrok és az elvétve megtalált faházikók mind-mind ugyanúgy néznek ki. Szerencsére amikor sikerül bejutnunk egy-egy erődítménybe, változnak a dolgok, és az erdő helyett ódon falak vesznek körül minket, azonban valahogy a Super Mario Brothersben is több változatosságot éreztem két vár között.
Shun! Shun! Shun!
De tegyük csak egy kicsit félre a pályákat, szinte biztos vagyok benne, hogy azok senkit nem fognak megmozgatni. Beszéljünk inkább a játékmenetről, mert az igazán szórakoztatóra sikeredett. Már rögtön a kalandok elején lehetőségünk lesz előhívni egyik nindzsakollégánkat, hogy különleges képességeit kihasználva jussunk túl az akadályokon. Idővel több másik nindzsatársat is kiszabadíthatunk, így az ő különleges képességüket is bevethetjük a harcok alatt. Összesen 5 harcostárs tarthat velünk, akiket kedvünkre húzhatunk elő, amikor a zombi-szamurájokat kaszaboljuk. Hiro az alapnindzsa, aki ugyebár képes a különböző mágikus cselekedetekre, ezekből pedig nem is kevés áll majd rendelkezésünkre a játék folyamán, ráadásul a nagyon különleges támadása az, hogy egyszerre akár 3 ellenfelet is ki tud egyszerre egyetlen suhintással iktatni. Mellette ott van Futo, a nagydarab nindzsa. Őt kapjuk meg rögtön az elején; a termeténél fogva a nagydarab ellenfelek kiiktatására érdemes őt használni. Aztán vannak még mások is, de én igazából csak Shunt alkalmaztam, aki képes íjat használni és gerillamódra irtani az ellent. A nindzsák egyedi keverésével mindenki a saját kis harcmodorát használhatja a játék során. Van kifejezetten közelharci nindzsa, lándzsás nindzsa és fuvolázó nindzsa is, aki képes megbolondítani egy-két Balázs Pali-dallal az ellenséget, hogy aztán egyetlen suhintással végük szakadjon az életüknek. Őket szinte nem is használtam, mert nekem bőven elég élvezet volt az, amikor a háztetőkön rejtőzködve szórtam a gonoszokat nyilaimmal, majd a fennmaradókat kiiktattam egy jó erős mágikus villámcsapással. Arról gőzöm nincs, hogy vajon ha a többieket is bevetem, akkor egyszerűbb lett volna a dolgom, de így legalább jól szórakoztam és ez a fontos.
Nehéz a választás
Igazából nem csak az én lustaságomnak volt köszönhető, hogy csak néhány mágiát és nindzsát alkalmaztam a kalandok során. Váltogatni az egyes nindzsák között csupán egy gombnyomás, de egy kaotikus harc közepén ezt menedzselni már kicsit sok lett volna, így maradtam a bevált két harcos közti ugrálásnál. A varázslatoknál viszont más a helyzet. Egyetlen gombnyomással elő lehet hozni a mágia-eszköztárat, majd kiválaszthatjuk, hogy melyiket szeretnénk majd használni. Ezután a kiválasztott varázslat megjelenik az alsó sarokban, így azt egy másik gombbal tudjuk aktiválni. Igen ám, csakhogy az eszköztárba mindössze 5 mágia fér el, és 10-nél is több varázslat van összesen a játékban. Kissé frusztrálóra sikeredett, hogy először egy elrejtett menüből kell feltölteni a mágia-eszköztárunkat, majd onnan kiválasztani menet közben, hogy aztán egy másik gombbal aktiválhassuk azt. Az tény, hogy az ember remekül összeválogathatja magának a kedvenc képességeit, de ez így kicsit túl bonyolultra sikeredett. A játék gyöngeségeihez tartoznak még a bossküzdelmek. Egyrészt nehéz rájönni, hogy most mi a jó fenét is kell csinálni a hatalmas főellenfelekkel - hiába tanulmányozzuk a mozdulataikat, nem érünk velük semmit. A titok nyitja az, hogy jókor kell lenni jó helyen. Ez elég elszomorító, ráadásul ha éppen egy ilyen helyzetbe kerülünk, csupán a képernyőn megjelenő gombokat kell lenyomnunk ahhoz, hogy egy sikeres vágást vigyünk be. Ez még működik az olyan filmszerű játékokban, mint a WET, de könyörgöm, ide minek kellett ezeket a jeleneteket beerőltetni? Szerencsére nem csupán bossharcokból áll a játék, így a fő ellenfelek kicsinálása után megint jönnek a jó öreg kalandozós részek, ahol bejárhatjuk a vidéket, gyűjtögethetjük a fellelhető tárgyakat és jól szórakozunk. Aztán megint jön egy erődítmény, aminek a végén egy újabb frusztráló boss következik. Mindezek ellenére a Mini Ninjas egy jól sikerült játék. Csöppet gyerekesnek tűnik a grafikája, de számomra inkább kellemes, semmint idegesítő. A karakterek szerethetőek, és a néhol elejtett japán beszólások is aranyosak. Mindemellett a harcrendszer is annyira sokféle, hogy bárki megtalálhatja benne a saját stílusát, és szerencsére a pályák kialakítása is sokféle támadásnak ad lehetőséget. Persze nem mondanám, hogy megváltja a világot, de egy szórakoztató játék ez, és hát ezzel meg is teszi a célját.
2009. szeptember archív
