Már a kilencedik epizódját tesztelem ennek a sorozatnak, de még mindig nem igazán tudom hová tenni a részeket. Legördül a függöny, és nem vagyok képes egyértelműen rámondani, hogy ez most jó volt, vagy nem volt jó. Persze, ha nem tudja az ember azonnal rávágni, hogy mennyire jól szórakozott, az általában azt jelenti, hogy egy legjobb esetben is középszerű játékkal van dolga. Jelen esetben azonban nem feltétlenül erről van szó, egyszerűen csak annyira korlátok közé szorítja magát a Telltale ezzel a szériával, hogy az íróknak lehetősége sincs izgalmat, valódi érzelmeket belevinni, márpedig ezt a csapatot emiatt szerettük meg. Még a korábbi, 12 éves ajánlott korhatárt is levitték 7-re, úgyhogy valószínűleg a következő négy rész is annyira pehelykönnyű lesz, amennyire csak lehet.
Az előző részek tartalmából
A nyitány gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol az előző évad abbahagyta, a játék pedig kedvesen fel is frissíti memóriánkat, ha esetleg az elmúlt közel egy évben kiesett volna néhány részlet. A főhős mellett pár központi karakter is felbukkan, ők azonban csak néhány pillanatig vannak reflektorfényben, aztán halaszthatatlan dolgaik miatt csak két órával később, az epizód záró képsoraiban látjuk őket újra.
Helyettük persze találunk új barátokat kalandozásaink során, nekik azonban nem ágyaztak meg annyira (sőt, a felvezetést inkább szándékosan kellemetlenre írták), így közel sem fűztek olyan szoros érzelmek hozzájuk, mint Axelhez vagy Oliviához az első évadban. Teljesen indokolatlanul felbukkannak az előző évadba beleerőltetett youtuberek is; ennél a résznél konkrétan felállt a hátamon a szőr, hogy mégis miért kell "Stacieplays" néven hivatkozni valakire (ez a hölgy csatornájának a neve), amikor ő maga is egyszerűen Stacie-ként mutatkozik be. Aki tudja, hogy ki ő, az úgyis meg fogja ismerni; miért kell ennyire túltolni az egészet?
Van új a nap alatt
Meg voltam győződve arról, hogy a Telltale behúzza az ingyen fraget, kicsit pár sort átírnak a sztoriban, és kiadják ugyanazt a játékot, amit eddig is játszottunk, de csodák csodájára belenyúltak a mechanikákba, ami kifejezetten jót tett a Minecraft: Story Mode-nak. Egyrészt átdolgozták a harcokat, így az egyszerű csapkodás mellett most már elvetődhetünk gurulva a támadások elől, az esztelen vagdalkozást pedig a frissen bevezetett stamina tartja kordában. Másrészt végre kaptunk egy olyan építős részt, amelyben tényleg használhatjuk kreativitásunkat és a Minecraft adta lehetőségeket, nem csak ütjük a gombot, amíg a karakter magától fel nem húz valamilyen épületet. Nem nagy dolog, mégis sokkal minecraftosabb lett tőle az egész.
A szigorú korhatár-besorolás miatt sajnos a történet meglehetősen súlytalan, és a dialógusok is lagymatagok. Most is vannak fontosnak tűnő látszatdöntések, amelyek végül semmilyen módon nem mozdítják el a sztorit egyik vagy másik irányba, sőt a legtöbb QTE akkor is sikerül, ha egyáltalán nem nyomunk meg semmit. Értem, hogy ez a játék a fiatalokat célozza meg, de ha még az akciórészeknél sem kell odafigyelni, akkor nem lesz túl szórakoztató a végeredmény. Ettől függetlenül a kaland egészen érdekes, és hangulatosan indítja útjára a második évadot; már csak azért kell imádkoznunk, hogy ne fogyjon el a sztori idő előtt, mint az első szezonban.
A sorozat korábbi epizódjainak teszjeit itt találod: