A sorozat korábbi epizódjainak teszjeit itt találod:
Gyenge kezdés után erős visszaesés. Talán így lehetne a legjobban leírni a Telltale minecraftos kalandjátékának ívét, amely elég sok problémába ütközött az első évad során. A történet a negyedik rész végére elfogyott, így kénytelenek voltak teljesen új sztorit indítani az utolsó epizóddal, amit aztán a kiegészítők vittek tovább több-kevesebb sikerrel. Bár a fiatalabb generáció valószínűleg jól szórakozott, a Telltale-rajongók által megszokott minőség, a koherens történetvezetés, az izgalmas karakterek és a fajsúlyos döntések szinte mind hiányoztak, így még akkor sem tudtam volna piros pontot adni ezekre az epizódokra, ha nem lettek volna technikai problémák. De általában voltak.
Sietni, vagy elsietni
Az utolsó részben ismét egy ismeretlen világba csöppenünk, amelynek lakói börtöntáborokban élnek. Egyetlen esélyük a szabadulásra, ha megnyerik az uralkodó zsarnokok által szervezett kegyetlen versenyeket, a vesztesek pedig életük végéig dolgozhatnak a bányában. Csak akkor juthatunk haza, ha teljesítjük ezt a lehetetlen küldetést, miközben a verseny szervezői a szabályokon folyamatosan változtatva próbálják lehetetlenné tenni feladatunkat. A szokásosnál jóval komorabb alaphelyzet manapság hatalmas népszerűségnek örvend (gondoljunk csak A beavatott vagy Az éhezők viadala történetére), így az A Journey's End akár egy teljesen önálló játékként is megállta volna a helyét, de mivel egyetlen epizódról van szó, nincs időnk mélyen elmerülni a világban.
A kevesebb mint másfél órás rész végét egyébként is a nagy finálénak kellett szentelni, így hiába dob fel a játék néhány magas labdát, mire leüthetnénk őket, már rég egy másik jelenetben járunk. Nem ismerjük meg a karakterek motivációit, nem tudunk elmélázni azon, vajon ki a barát és ki az ellenség. Csak rohanunk előre a történetben, bízva abban, hogy a végén minden jóra fordul majd. Nem bántam volna, ha akár egy egész második évadot ráhúznak erre az alaphelyzetre, mert egyetlen óra alatt a felszínt is alig kapirgáltuk.
Maga a rohanás legalább végre élvezetes. A legtöbb epizódban nem igazán sikerült eltalálni a QTE-részek ritmusát, inkább csak azért volt ott néhány gombnyomkodós rész, hogy el ne aludjunk a játék közepén. A versenyszámokat ezúttal sikerült jól megkomponálni, az akció pörgős és látványos, a mozdulatok ügyesen koreografáltak. Fejtörőket ezúttal szinte egyáltalán nem kapunk, amit én, személy szerint hiányoltam. Technikai problémákba nem ütköztem, a szokásos akadozás, kimaradó hangok vagy eltűnő textúrák ezúttal nem jelentettek gondot, ami egyértelmű előrelépés.
Itt a vége…
Az epizód lezárásaként a csapat visszaemlékszik mindazokra az élményekre, amelyek az elmúlt közel egy év során érték őket, ezek a jelenetek pedig engem is emlékeztettek arra, hogy bár sokszor elégedetlen voltam a végeredménnyel, azért voltak a Minecraft: Story Mode-nak olyan pillanatai, amelyekre szívesen emlékszem vissza. Sajnos a katarzis ezúttal elmaradt, a lezárás meg sem közelíti a negyedik epizódét. Lehetett volna ez a rész jóval hosszabb, akkor talán lett volna idejük rendesen kibontani a sztorit és a karaktereket is. A kiegészítő csak ímmel-ámmal összekapcsolódó részei miatt nyilván nehezebb volt megalkotni egy grandiózus befejezést, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy egy átgondoltabb, tartalmasabb első évaddal megelőzhették volna az egész DLC-mizériát. Egyelőre nem tudjuk, hogy valóban itt ér-e véget a kaland, vagy Jesse és a többiek visszatérnek még egy második körre, de a Telltale remélhetőleg alaposan átgondolja a dolgot, mielőtt meghozzák a döntést.
