Pár hete Párizsban jártam egy Ubisoft rendezvényen, ahol a Ubisoft Montreal bemutatta első free-to-play játékát, a beszédes nevű Mighty Quest for Epic Lootot. Már a helyszínre érkezés is igen kalandos volt, aki esetleg nem tudná, egy francia utcanévben van 23 betű, amiből csak 3 random hangot kell kiejteni, ezért már a taxist sikerült megbotránkoztatnom és láttam az arcát, hogy szívesebben tudna már engem a határon kívül, de legalább nem a kocsijában. Amint kicsengettem a testtömegemet aranyban, már ott is voltam a rű dö blűű flűű-n, ahol egy nagyon hangulatos pincében már vártak is a duruzsoló pécék.
Mielőtt még belevágnék a beszámolóba, el kell mondjam, hogy nagyon rég nem voltam ennyire rajta játékon, két és fél óra után azon kaptam magam, hogy úgy játszom, mintha csak otthon lennék. És itt persze nem a spagettifoltos mackónadrágra és a bódító energiaital szagra gondolok, hanem a monitorra rágyógyult retinával való meditációs játékra.
Pár évente – ha szerencsénk van, akkor gyakrabban - megjelenik egy játék, ami milliók szívét dobogtatja meg egyszerre. Ilyen volt a Diablo 2, a Counter Strike, az Uncharted, vagy éppen a The Neverhood, ami még ha nem is a te stílusod, akkor is látod benne a zsenit, mert félreérthetetlenül fúródik bele a szemgödrödbe. Számomra a Mighty Quest for Epic Loot is ebbe a kategóriába esik. A Pixar animációkat idéző világ és a mókás kis karakterek először gyerekjátéknak tüntethetik fel, de a tower defense és a hack n’ slash okos egyvelege, illetve az egy-egy időnként ellőt f*ck miatt már kilóg a játékok azon halmazából, ami elé szívesen leültetnéd a gyerekedet.
Mikro-kapitalizmus
Opulencia birodalmát mintha csak a Shrekből vágták volna ki és adtak volna hozzá egy kis szívmelengető kapitalizmust. A varázslatos, lebegő kastélyokkal telepakolt világ nem túl jámbor lakói (azaz mi) egy igen gazdag társadalom tagjai és az egyetlen céljuk, hogy még jobban ki legyenek tömve. Mi, mint új lakosok karakterünk gondos kiválasztása és elnevezése után el is foglalunk magunkat egy pofás kis várat. Egyelőre csak az íjász és a lovag között választhattunk, de a megjelenésig még egy varázsló és egy titokzatos női karakter is csatlakozik majd hozzájuk.
Az én hős lovagom, Lezúziusz már akkor lvl 6 volt, amikor először beléptem, hogy kicsit megkönnyítsék a fejlesztők az első bizonytalan lépteimet Opulenciában. A játék innentől két részre bomlik; a Dungeon Keeperre hajazó tower defense és a Diablo-ban töltött csodálatos órákat idéző hack n’ slash-re. A kezdőképernyőn egy „Attack” és egy „Defense” gomb közül választhatunk, attól függően, hogy éppen melyikhez van kedvünk, de érdemes először a védelmet kiépíteni. Kezdjük mi is azzal.
Otthon, véres otthon
A védekezés része a játéknak lényegében a kastélyunk testreszabását jelenti. Nagyon jól átlátható 3D-s környezetben a kurzorunk segítségével szobáról szobára rendezhetjük be a várat és alakíthatjuk ki a védelmet, ami majd remélhetőleg távol tartja a nemkívánatos betolakodókat. Már itt beleszerettem a játékba, a mókás, de halálos teremtmények és védelmi berendezések egyszerre mosolyogtattak meg és tornáztatták meg az agyam. A vidám, animációs filmes külső ne tévesszen meg senkit, a háttérben keményebb a taktikai a harc, mint a vezérfika (fn. az orrüregbe száradt takonyréteg, mely egy-másfél liter folyékonyt tart vissza) és ennek megfelelően komolyan is kell venni. A lények és masinák erejüktől függően védelmi pontokba kerülnek és egy szobára csak egy meghatározott mennyiségű pontot költhetünk el. Például egy házőrző zombi csak egy pontba kerül, de egy halottakat felélesztő sámáncsontváz már 3 pont és az óriás vérbéka pedig már 16. A kincstárunk előtti szoba a legnagyobb, oda már több mindent be tudunk szorítani, és kell is, mert kincstár az, ami a betolakodókat igazán érdekli. A várunk a hősünkkel párhuzamosan fejlődik, egyre több szobát, védelmi pontot és magasabb szintű védelmi mechanizmust vásárolhatunk majd, ezzel megnehezítve a minket kirabolni kívánó játékosok dolgát.
Dől a lóvé
Amint már említettem, az egyetlen célunk ebben a világban, hogy még pofátlanul gazdagabbak legyünk, és Opulenciában nem galamblelkű esztergályosok élnek, úgyhogy a fő kereseti forrásunk a többi játékos módszeres kipakolása lesz. A játék „Attack” része egy kapitalista Shrek filmbe oltott Diablo, ami pont akkor fun, mint amekkorának hangzik. A támadás során, kiválasztjuk a kifosztani kívánt várat (lehetőleg egy közeli jóbarátunkét, mert az az igazi) és rendelkezésünkre álló négy szkillel egy adott időkorláton belül megpróbáljuk kifosztani a kincseskamrát. A karakterünket fejleszthetjük, farmolhatunk neki új cuccokat és új szkilleket és varázslatokat, vagy a türelmetlenebbje a beépített mikro-tranzakciókkal fel is gyorsíthatja egy kicsit a folyamatot. A manánkat különböző speciális támadásokkal is visszanyerhetjük, az életet pedig a szokásos piros szmötyi tölti vissza, amit a Shop-ban vásárolhatunk meg. Lezúziusz egész szépen teljesített és érdekes módon nem is védelmi rendszer, hanem inkább az időkorlát jelentette a legnagyobb kihívást az ostromok alatt. Biztos vagyok benne, hogy a közösségi funkciók is nagyot fognak szólni, például ha valaki sikeresen megostromolta a várad és hagyott egy szívhez szóló üzenetet is, akkor azt a játék jelzi egy gombnyomással mehetsz is raidelni az illető várát és meg is bosszulhatod a téged ért sérelmeket. Az egyjátékos kampány során a Ubisoft által generált várakat is megtámadhatjuk (nyilván ez a játék legeleje), de egyértelműen a PvP lesz a Mighty Quest for Epic Loot sava-borsa.
F2P FTW
Azt hiszem a Ubisoft Montreal-t senkinek nem kell bemutatnom, aki a GameStar Online-on olvassa ezt a cikket. Amikor egy olyan stúdió, amelyik egyébként olyan jelentéktelen játékok készítésével üti el az időt, mint az Assassin’s Creed széria, vagy a FarCry 3, csinál egy ingyenesen játszható címet, akkor ott már az új modell véresszájú ellenzői is felkapják a fejüket. Engem az győzött meg, hogy ezek a srácok a szívüket-lelküket belerakták a Mighty Quest for Epic Lootba és imádtak rajta dolgozni. Általában ezt a játékos ugyanúgy érzi, mint amikor a fejlesztők egy összecsapott izzadtságszagú játékkal szúrják ki a szemüket. Persze ez még egy igen korai build volt, maradt még bőven kérdőjel a játékkal kapcsolatban. A karakterek és az ellenségek, illetve a támadás és a védekezés közötti egyensúlyozást és a mikro-tranzakciók megoldását érzem a legfontosabb kérdésnek, ezeket sajnos lehetetlen volt ennyiből felmérni, viszont az ötlet, a hangulat és a kivitelezés egy remek játékot ígér.
Számomra hatalmas élmény volt az a 3 óra, amit a MQfE-vel töltöttem és alig várom, hogy elinduljon a zárt béta és visszanézhessek egy kicsit Lezúziuszhoz és persze kipakoljam a váratokat.
