A retró korszakát éljük. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a múlt platformereit megidéző indie játékok, sőt még olyanok is vannak, amelyeket egy az egyben átemelnek a Nintendo első konzoljáról a jelenlegi generációra. Milyen frappáns, hogy pont a legelső hat Mega Man játékkal is ezt tették, miközben közösségi támogatással készült a Mighty No. 9, pont ennek a sorozatnak a szellemi örököse.
Győztes csapaton ne változtass
A Mighty No. 9 fejlesztői nagyon is jól érezték, mit várnak a rajongók, és maximálisan kiszolgálták őket. Szinte Mega Man tökéletes klónját kapjuk meg Beckben, aki a Mighty No. robotsorozat kilencedik és egyben legerősebb darabja. Ő is kifogyhatatlan lőszerrel telepakolt karágyújával tizedeli meg az ellenfeleket, és remek ugrótechnikájával szeli át a 3D-s környezetbe helyezett 2D-s pályákat. Ráadásként kapott még egy rövid távú előresiklást, amivel olyan platformok között tud átkelni, amelyeket sima ugrással nem érne el, és ezzel tudja a már megsebzett robotokat elpusztítani és energiát kinyerni belőlük. Ettől, a játékban Xelnek nevezett energiától rövid távú buffokat kapunk, és különleges fegyvereinket is ezzel tudjuk leghatásosabban feltölteni.
A sablonos történet szerint a világban béke honol, csak a harci arénákban küzdenek egymással nagyon fejlett robotok. Ámde beüt a krach, és egy ismeretlen vírus megfertőzi az összes robotot. Csak Beck és az éppen lekapcsolt Call vészelik ezt át, ezért ránk vár a feladat, hogy készítőink utasításai alapján kigyomláljuk a vírust. Sajnos a sztori nem lesz sokkal érdekesebb, csak az időt húzzák a bosszantó átvezető videók.
A nagy elődhöz hasonlóan itt is szabadon választhatunk az első nyolc pálya közül, amelyek végén mindig egy igen izgalmas és élvezetes csata vár minket egy másik robottal, akit ha legyőztünk, megkapjuk az erejét. Természetesen úgy van ez kitalálva, hogy minden egyes robot ereje üti egy másikét, megkönnyítve a dolgunkat az első legyőzése után. Ha velük mind végeztünk, jön az utolsó három pálya, a legvégsőn már majdnem kettéharaptam a kontrollert.
Amikor átkopogtak a szomszédok
A Mighty No. 9 legnagyobb hibája a nehézsége. Egy fair kihívással nem lenne probléma, de itt sok esetben nem erről van szó. Számtalan 8 bites játék volt túlzottan nehéz, hogy az embereknek tovább tartson végigvinni, és sajnos e tekintetben is retró a játék. Beállíthatjuk, hogy kilenc életünk legyen (ezt ajánlom mindenkinek), és vannak checkpointok a pályán, de néha ez sem elég, főleg mivel a főellenségekkel szemben kell pár megmaradt élet. Nem egy készítőt átkoztam el olyan pályarészeknél, amelyekben mozgó platformokon kellett átugrálnom, és közben négy irányból kaptam az áldást, vagy amelyekben pont a karakter méretének megfelelő, apró réseken kellett átnavigálnom, és rögtön utána, reakcióidőt sem hagyva telibe talált egy addig nem látott ellenség, és ezzel egyből megölt. Egyszer még a szomszédok is átjöttek, hogy hívjanak-e papot, mert azt hitték, megszállt valami. Egy szó mint száz, sajnos frusztrálóan nehézre sikeredett a játék, és ezzel sokszor kiirtotta az élvezet írmagját is belőlem, és csak a dühödt bizonyítási vágy maradt.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Mindennek ellenére nem tudom kijelenteni, hogy a Mighty No. 9 rossz játék, inkább csak nagyon szűk rétegnek szól. Akik hidegvérűbbek vagy ügyesebbek nálam, és szeretik a retró platformerket, azok nyugodt szívvel adjanak neki egy esélyt.
