A játékfejlesztés lutri, ezt mostanra minden, az iparág eseményeit nyomon követő gamernek fel kellett ismernie. Hiába próbálnak biztosra menni a kiadók és a velük együtt dolgozó stúdiók, meglovagolva az aktuális trendeket és olyan műfajokban, témákban alkotva, amelyeket a felméréseik alapján divatosnak, tehát eladhatónak gondolnak, semmi sem garantálja, hogy a végeredménnyel elégedett lesz a célközönség.
Még inkább igaz ez a szolgáltatásalapú játékok szegmensére, ahol a döntéshozók hajlamosak figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a piac túlszaturálttá vált az évek során, ami nemcsak a projektek nagy számára vezethető vissza, hanem arra is, hogy ezek a játékok tulajdonképpen sosem érnek véget, a bázisuk akár hosszú-hosszú éveken át is kitarthat mellettük, csakhogy közben más címekre már nem nagyon jut idő. Magyarán annak a figyelmét, aki teljesen beleszerelmesedett a PUBG-be, a Fortniteba, az Apex Legendsbe és így tovább, nagyon nehéz felkelteni egy másik, ám hasonszőrű alkotás iránt.
A live sercvice címekkel kokettáló Sonynak idén alkalma nyílt megtapasztalni a piac árnyoldalát éppúgy, mint azt a felét, amelyik felett sosem megy le a nap. Milliók zúdultak rá a Helldivers 2-re, és élvezték a robotok és űrbogarak irtását, ezzel szemben viszont a minap elrajtolt Concord kis túlzással a kutyát sem érdekli. Egészen lehangoló eredményeket produkált eddig a Firewalk Studios multiplayer FPS-e, és biztos, hogy nem segíti a talpon maradását, hogy egyre többen adnak neki megalázóan alacsony pontszámokat. A Metacritic oldalán a lehetséges 10-ből mindössze 2.2 ponton áll a PS5-ös változat, PC-n pedig 0.8 pontig jutott csupán.
Lényegesen jobb viszont a játék helyzete a Steamen, ahol e sorok írásakor a felhasználói értékelések 71 százaléka pozitív. Hogy melyik tábornak van igaza, azt döntsétek el ti magatok. Ami minket illet, látjuk a Concord szerethető tulajdonságait is, ám azt kár lenne tagadni, hogy amit a Sony újdonsága nyújtani tud, az 2024-ben édeskevés.