Az év egyik legjobb játéka lett a januárban megjelent Prince of Persia: The Lost Crown. Azt még nem tudjuk, hogy a kritikusok elismeréséhez kielégítő eladási számok is társulnak-e, ez majd a hónap végén derül ki, amikor a Ubisoft kiadja legfrissebb pénzügyi jelentését.
A háttérben már készül, sőt, még idén megjelenhet egy másik Prince of Persia játék is. Az Insider Gaming állítása szerint ez a The Rogue Prince of Persia nevet viseli, és korai hozzáféréssel válik majd elérhetővé valamikor idén, első körben csak a Steamen.
Az oldal úgy értesült, hogy a fejlesztő a Dead Cells kiegészítőit jegyző Evil Empire, a játék pedig egy látványához francia és belga képregényekből merítő roguelite, amit folyamatosan bővíteni és fejleszteni szeretnének a játékosok visszajelzéseinek segítségével. A csapat már négy éve dolgozik rajta.
Azt továbbra sem tudni, hogy hogyan áll a Prince of Persia: The Sands of Time remake-je, aminek egyszer már megjelenési dátuma is volt, ám a kiadó meggondolta magát, határozatlan időre elhalasztotta inkább. Talán ez is megjön 2024-ben, de nem lepődünk meg, ha nem.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.