Sir Daniel Fortesque-ra az utókor Gallowmere egyik legnagyobb hőseként emlékezik, de bizony esetünkben az a helyzet, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a történelemkönyvekben írnak. Sir Daniel ugyanis a gonosz varázsló, Zarok elleni végső roham nagyjából harmadik percében esett el, amikor tökéletes pontossággal szemen találta egy kóbor nyílvessző. Száz esztendő elteltével Zarok visszatért, és nem is fecsérli idejét: felkelteti sírjukból Gallowmere halottait, ezzel párhuzamosan pedig a békés polgárokat is agyatlan zombikká változtatja, így minden adott ahhoz, hogy világuralmi terveit rohamos léptekkel beteljesítse. Igen ám, de a holtakat feltámasztó varázslat Sir Daniel kriptáját is elérte, így a félszemű lovag immár csontváztestben bizonyíthatja be azt, hogy mégis nagy tettekre hivatott, és helyet érdemel a hősök csarnokában.
Második esély
Ezzel a történettel először 21 évvel ezelőtt ismerkedhettünk meg, a MediEvil pedig a PlayStation 1-es korszak egyik kultikus címévé vált. Ugyanennek az érának mostanában több remek játéka is teljes ráncfelvarráson esett át, az Acitvison például a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, a Crash Team Racing Nitro-Fueled és a Spyro Reignited Trilogy révén is gondoskodott a múltidézésről. A Sony illetékesei nem eszik ennyire forrón a kását, ők egyenként nyúlnak a régi gyöngyszemekhez, így csak a MediEvil első részére eresztették rá az Other Ocean Emeryville csapatát, akik alapvetően egy kellemes küllemmel rendelkező, vérbeli retró akció-kalandjátékot hoztak el nekünk - a grafikai tuningnak hála végre például mindig belátjuk az egész pályaszakaszt, nincsenek sötétségbe burkolózó részek. Talán elvárható lett volna egy picivel több merészség is a részükről, mivel nem egy egyszerű remaster verzióról van szó, hanem hangsúlyosan egy remake-ről, amely az alapokról kezdett el újra építkezni.
Az újító szándék hiánya felfogható végtelen tiszteletteljességként is, ezt ki-ki döntse el saját vérmérséklete szerint, mindenesetre a játékmenet és a pályák felépítése is teljesen ugyanolyan, mint amilyen 1998-ban volt. A harc még mindig kimerül a gombpüfölésben és eszetlen csapkodásban, az egyre erősebb feloldható fegyverek (az adott pályán kellő mennyiségű ellenfelet kell értük lenyomni, majd az ekkor megjelenő kelyhet megszerezni) pedig csak a velük párhuzamosan combosodó ellenfelek lezúzását segítik elő. Nem a harc lesz azonban az, ami miatt kellemes emlékek elevenednek fel bennünk, vagy épp zárjuk szívünkbe most a MediEvilt. A humoros narratíva, a Tim Burton munkásságát idéző (sokszor tényleg olyan, mintha A halott menyasszony vagy még inkább a Karácsonyi lidércnyomás világába csöppentünk volna), de a saját lábán is gond nélkül megálló körítés és a temérdek okos fejtörő tette klasszikussá és emeli most is a magaslatokba a játékot.
Tisztelet vagy lustaság?
Nem minden működik azonban úgy, mint 1998-ban, nem mindent vesz be azonnal az ember gyomra, amit 21 éve még elnézett. Apróbb változtatások ugyan történtek a kamerakezelés terén, de végérvényben még mindig egy olyan nehezen megszokható és kényelmetlen rendszert kapunk, amely többször megy az idegeinkre, mint segíti az előrehaladást. Ez az a pont, ahol mindenképpen markánsabban kellett volna hozzányúlni az eredeti matériához, senkinek sem fájt volna, ha az egész élhetőbbé válik egy picit.
Szintúgy kellett volna valamit kezdeni a bossharcokkal, mivel ezen a téren erősen hullámzik a minőség. Vannak nagyon ötletes főellenfelek, de pár rosszaság egyenesen unalmasnak, fantáziátlannak is mondható. Végül itt is győzött az egész remake-et uraló irányvonal: minden maradt a régi. Továbbra is hangsúlyozom, hogy ez nem feltétlenül probléma, csak én úgy érzem, hogy a játék feltámasztásában ennél bizony sokkal több lehetőség rejlett, és sajnálom azt, hogy inkább tűnik ez az egész egy kihagyott ziccernek, mint egy tiszteletteljes főhajtásnak.
Személyes preferenciák
Érdemes előre felkészülni arra, hogy a MediEvil nehézsége és szigora tekintetében is hű maradt az első kiadáshoz, vagyis nincsenek benne pályaközi mentési pontok, ha meghaltunk, és nem maradt a batyunkban egy gyógyító varázsital, akkor bizony kezdhetjük elölről az egész szintet. Néha találhatunk gyógyítóhelyeket, ahol lehetőségünk nyílik regenerálódni, illetve az említett gyógyfőzetekből is betárazhatunk, de így is sokszor fogunk majd farkasszemet nézni a végső elmúlással. Nem a világ legjobb érzése egy bossharc közben hibázni, netán lezuhanni valahonnan a tátongó mélységekbe, és ezután a legelejéről újra nekifutni az adott pályának, de manapság olyan ritkán találkozunk valódi kihívásokat jelentő játékokkal, hogy én egészen egyszerűen nem tudok haragudni ezért. Amíg nem önhibámon kívül kerülök szorult helyzetbe, amíg nem a játék járatja velem a bolondját, hanem tényleg én szúrok el valamit, és ebből tanulhatok, addig én bizony vissza fogok baktatni újra és újra a szint legelejétől ahhoz a pontig, ahol elakadtam.
Azért is szeretem nagyon az új értékelőrendszerünket, mert sokkal jobban kitűnik benne a kiemelt tényezők szubjektivitása. Éppen azért kerülhetett a szigorú mentési rendszer nálam a "tetszett" oszlopba, mert én személy szerint nagyon élvezem azt, ha nem fogják a kezemet játék közben. Teljesen biztos vagyok azonban abban, hogy sokan lesznek, akiknek pontosan ez az elem fogja elvenni a kedvét MediEviltől, úgyhogy az esetleges vásárlás előtt ezt mindenki szépen játssza le magában. Magyarul, ha a falba fogod állítani a kontrolleret azért, mert megölt egy boss és kezdheted elölről az adott pályát, akkor ez egészen egyszerűen nem a te játékod. Mondanom sem kell, hogy a Sonynak ez az exkluzív címe is teljesen magyar feliratozást kapott, így a nyelvi akadályok nem tántoríthatnak el senkit sem a próbától.
