Noha hivatalosan még mindig nem erősítették meg az időpontot, több iparági forrás szerint is június 9-én kerít sort a Microsoft Gaming szokásos nyári erődemonstrációjára, amely minden korábbinál nagyobbnak és izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen már nemcsak az Xbox Game Studios és a Bethesda alkotásai kapnak benne helyet, hanem az Activision és a Blizzard újdonságai is kiegészülve a partnerek exkluzív, átmenetileg exkluzív, vagy multiplatform játékaival.
A pletykált címek között szerepel a nyilvánosság elől évek óta bujkáló State of Decay 3, a Call of Duty: Black Ops Gulf War a Treyarchtól, valamint a Gears 6 is az Unreal Engine-nel mesterien bánó The Coalition csapatától.
Az utóbbitól várjuk a választ arra, hogy UE5-tel is meg lehet-e valósítani a jelenlegi generáció Xbox konzoljain egy olyan akciójátékot, amely egyszerre néz ki piszok jól, és fut már-már álomszerűen. Ha ugyanis a kampány, vagy pláne a multi esetében 30 fps lesz a limit, annak aligha fognak örülni a rajongók.
A másik, még nyitott kérdés, hogy a Gears 5 során meghozott döntés miként hat ki a folytatásra, a játékos által irányított Kaitnek ugyanis a történet kései szakaszában választania kellett, hogy JD-t vagy Del életét menti meg. Egyelőre nem tudni, hogy a The Coalition melyiket tekinti a kánon részének, ezért az egyik rajongó a Twitteren/X-en a Marcus Fenix fiát, JD-t (a Gears of War 4 főszereplője) szinkronizáló Liam McIntyre-nél érdeklődött.
I have no idea. I think @GearsofWar tells us all in June. :) https://t.co/jNxqbyTZMi
— liam (@Liam_J_McIntyre) April 24, 2024
A Spartacus és a Flash - A villám sorozatok sztárja egy szmájli kíséretében csupán annyit írt, hogy fogalma sincs, de úgy véli, hogy a Gears of War júniusban tiszta vizet önt a pohárba. Természetesen ez még nem egyenlő a hivatalos bejelentéssel, de most már tényleg csak azzal tudna meglepetést okozni a Microsoft, ha NEM mutatná meg, min is dolgozott a The Coalition az elmúlt négy-öt évben.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!