"Maradj szépen ott!" - morgom félhangosan a képernyőre, miközben a zseblámpámat egy életre keltett, művégtagokból és más protézisekből összetákolt babára irányítom. Fél szemmel mozgás után kutatok a sötétben, miközben lassan a szoba kijárata felé hátrálok és közben azon gondolkodom, vajon milyen borzalmak lapulnak a következő ajtó mögött. A Little Nightmares 2 legnagyobb erőssége ebben rejlik, a svéd Tarsier csapata ugyanis ismét zseniális atmoszférát teremtett, de más szempontokból is egész jól teljesít a folytatás.
Six, meg egy
Az első részben Sixet irányítva másztunk és ugráltunk, lopakodtunk, illetve oldottunk meg ilyen-olyan fejtörőket, hogy kijuthassunk a Maw nevű vízalatti komplexumból, de amint a Little Nightmares 2-ből kiderül, az alkotók által megálmodott világ maradéka sem kedvesebb. Így az új főszereplőt, Monót irányítva sem kedélyes beszélgetések várnak, hanem a fentiek lesznek a fő tevékenységeink, egy kis harccal kiegészítve - de ez a mechanika inkább csak arra szolgál, hogy még változatosabbá tegye az eseményeket, nagy hangsúly nem kerül rá.
A történetet ezúttal sem rágja a szánkba a játék, így a központi konfliktus az utolsó teljes, hosszú fejezetig és az ezt követő rövid fináléig nem igazán kerül elő. Csupán néhány rövid jelenetben láthatjuk két fejezet között, hogyan dől szép lassan teljesen romba a világ a rejtélyes adótoronyból érkező jel hatására, és válik a lakóiból ész nélküli zombi a tévéadástól, amit a szintén rendkívül titokzatos Thin Man szabadított a városra. Az enigmatikus főgonosz így tényleg csak a játék végén kerül elő, addig az egyes helyszínek központi karaktereit, illetve groteszk mikrokozmoszukat ismerhetjük meg. A Little Nightmares 2 cselekménye ezzel együtt jó motiváció arra, hogy tovább küzdjünk a rejtély felgöngyölítéséért, aminek, úgy éreztem, a lezárása sem hagyott kívánnivalót maga után.
Kicsi vagy és félsz
A történet mellett a remekbe szabott horrorhangulat hajt majd előre a pályákon, ugyanis a körítés a második részben is tökéletesen elhiteti veled, hogy az a főszereplők egyetlen esélye a túlélésre, ha minél hamarabb továbbállnak. A hol távolból beszűrődő, hol a közelben megszólaló hangeffektek, sejtelmes fények és árnyékok, baljós környezeti elemek és néhány kellemetlen meglepetés hibátlanul ülteti el a bogarat a játékos fülében, hogy minden sarok mögött halálos veszély leselkedhet rá: a horror műfaj legfontosabb eszközét, az ismeretlentől való félelmet kiválóan használja a svéd stúdió.
Ennek pedig remek párja a kiszolgáltatottság érzése, ami a hősök gyermeki létéből akad: az első részhez hasonlóan a Little Nightmares 2 világában is minden túl nagy ahhoz, hogy könnyedén átjuthassunk az akadályokon és elég nehéz hozzá, hogy nyugtalanítóan lassú legyen egy-egy animáció. Szerencsére ez nem válik idegesítővé, szinte akármilyen játékelem következik.
A Tarsier eszköztárának alapján ezúttal is az ügyességi platformer részek és a fejtörők adják, de ezek kellően egyszerűen voltak ahhoz, hogy általában hamar megtaláljam, merre kell tovább haladnom, vagy azt a tárgyat, ami elháríthatja az előttem álló akadályokat. Az a néhány alkalom pedig, amikor valamiért csak hosszú percek után jöttem rá a megoldásra, igazolta a fejlesztők döntéseit; a komolyabb kihívásokról inkább lemondtak annak érdekében, hogy a játékos kis ellenállással haladhasson előre, így megőrizve a játék jó ütemezését.
Visszatérnek továbbá a lopakodós részek, amik szintén eredményesen járulnak hozzá a feszültség megfelelő adagolásához, új elemként pedig néhány könnyed harci rész került be. Ezek rendkívül egyszerűek, csupán egyféle támadást tudunk használni, ha a földön meglátunk egy kellően nehéz, fegyverként is használható tárgyat.
A fejszékhez, csődarabokhoz és kalapácsok meglendítéséhez egy rendkívül lassú animáció társul, tovább erősítve a kiszolgáltatottság és az erőtlenség érzését, amivel nem is lenne probléma. A 360 fokban történő célzás esetlegessége miatt viszont szinte mindegyik csetepaténak többször kellett nekifutnom, hiába láttam tisztán az ellenfeleket és választottam meg jól, mikor lendítem meg aktuális fegyverem.
A Little Nightmares 2 az elődtől átvett kétdimenziós és teljesen térbeli között félúton mozgó játékmenetének (tulajdonképpen szűk, 3D-ben bejárható folyosókon játszunk) így továbbra is a gyenge pontjai, amikor egy, a kameraszög miatt nehezen megítélhető ugrást, vagy éppen támadást kell végrehajtanunk, gyakran elvétve a helyes irányt.
Ezekért viszont kompenzálnak egyedi, csupán egyszer-egyszer előkerülő játékmechanikák: az iskolában például egy, a fejünkre húzott álcával vegyülhetünk el rövid időre az ott élő vásott kölykök között, a kórházban pedig zseblámpánk fényével állíthatunk meg ellenfeleket, akik csak a sötétben tudnak mozogni. Ezek a megoldások pedig még annál is emlékezetesebb pillanatokat eredményeznek majd, mint a mesterséges intelligencia által irányított Six, akinek a szerepe szinte teljesen narratív jellegű.
Nem vagy egyedül
A Monóval való együttműködésre kihegyezett momentumokból eleve nincs rengeteg, azok túlnyomó többségéről pedig látszólag teljesen önkényesen döntötték el a fejlesztők, hogy csak társunkkal közösen gyűrhetünk le egy adott akadályt, máskor nagyon hasonló feladatokat a fiú egyedül is teljesíteni tud. A kevés alkalom pedig, amikor a két gyermek szétválva segíti egymást, nem elég ahhoz, hogy az élmény szerves részévé tegye a kooperációt. A sztori szempontjából viszont kulcsfontosságú, hogy Six és Mono együtt élik át ezt a kalandot, úgyhogy negatívumként egyáltalán nem róható fel, hogy az esőkabátos kislány velünk tart (szinte) végig.
Elmondhatjuk, hogy a Little Nightmares 2 sikeresen hajt előre fejezetről fejezetre, részben a félelem eszközével, részben Thin Man és a tévéadása rejtélyével. Azt viszont lehet, hogy néhány játékos nehezményezni fogja, hogy viszonylag hamar elérhetünk a konklúzióhoz, akármilyen élvezetes is az odavezető út. Nekem nagyjából hat órát vett igénybe a végigjátszásom, igaz, az első két fejezeten gyorsan végig tudtam szaladni, mivel azokat már megismertem korábban egy előzetes kedvéért.
Az erdő és az iskola ráadásul csak egy-egy hirtelen hangeffekttel vagy különösen torz animációval tudott megijeszteni, ami az első találkozáskor érzett folyamatos parához képest sokkal haloványabb benyomást tett rám. Így hiába ösztönöznének a pályákon elrejtett gyűjthető sapkákkal és eldugott helyeken megbújó árnyékfigurákkal (akiknek az összegyűjtése után valami exkluzív tartalmat is ígérnek az alkotók) az egyes helyszínek újbóli meglátogatására, nagyon kevés motivációt érzek arra, hogy megpróbáljam megtalálni őket.
Összességében tehát egy elsőre rendkívül hatásos, ám kicsit rövid élmény várja a Little Nightmares 2 vásárlóit, akik közül valószínűleg sokan nem kezdenek majd neki a kalandnak még egyszer. Az első rész alapján viszont reménykedhetünk benne, hogy DLC-k segítségével még többet megtudhatunk majd erről a bizarr világról, a most látottak alapján pedig szinte kérdés nélkül benne is vagyok, hogy újabb kalandokra vigyen a Tarsier csapata.
