Érdekes utat járt be a kezdetek óta Toshihiro Nagoshi szerelemgyereke, a 2005-ben még PlayStation 2-n elstartolt Yakuza franchise, ami pár éve nyugaton is nevet váltott, immár Like a Dragonként érdemes keresni (ez gyakorlatilag az eredeti elnevezés, a Ryu Ga Gotoku tükörfordítása). Éveken át az eredeti főhős, Kazuma Kiryu olykor mókás, olykor drámai történetét követhettük végig, aztán 2020-ban jött a nagy váltás, a Yakuza: Like a Dragon, ami nem csak a protagonistát cserélte le, de alaposan megkavarta magát a játékmenetet is. Az új hőst, Ichiban Kasugát irányítva immár egy körökre osztott harcrendszer keretein belül kellett minden jakuzát és egyéb ellenlábast lilára püfölni, ez a váltás pedig meglehetősen pozitív fogadtatásra talált.
Mindezek tükrében nem is lehetett kérdés, hogy némi kitérő után milyen irányban is fogja folytatni a fejlesztőcsapat, vagyis a Ryu Ga Gotoku Studio: leszállították a rövidebb, kompaktabb, bár címében nem a minimalizmusra törekvő Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name-et, melyben kicsit tovább fűzték Kiryu sztoriját, hogy aztán a szálak végül a tényleges folytatásban, a Like a Dragon: Infinite Wealthben érjenek össze. Mi pedig csak hálásak lehetünk azért, hogy így döntöttek.
Napfény és pálmafák
Gyakorlatilag ott folytatjuk, ahol a Yakuza: Like a Dragon végén búcsút vettünk Ichiban Kasugától: a nagy jakuzacsaládok széthullottak, a továbbra is szerethetően esendő, tiszta szívű, ugyanakkor néha ügyefogyott főszereplő pedig egy íróasztal mögött találja magát, ahol továbbra is karakterhűen viselkedik, megpróbál valahogyan munkát találni az ex-jakuzáknak. Nyilván ez nem marad így huzamosabb ideig, hamarosan már Hawaii, egészen pontosan Honolulu felé veszi az irányt, hogy ott találkozhasson vér szerinti édesanyjával.
A sorozat történetében most először kerülünk Japánon kívülre, az új játéktér megalkotására pedig láthatóan hatalmas energiát szántak a fejlesztők. A terep hatalmas, messze az eddigi legnagyobb Yakuza/Like a Dragon homokozó, ami a franchise eddigi szemléletéhez hűen építettek fel, magyarul annyi tennivaló akad itt, hogy a nagyjából 40-50 órás fő történetszál kivégzése után még bőven lesz mit csinálni, igazából gond nélkül bele lehet pakolni a játékba akár 200 órát is, ami még JPRG fronton is megsüvegelendő. Sajnálatos egyébként, hogy a New Game+-t csak azok élvezhetik, akik hajlandók voltak a Like a Dragon: Infinite Wealth drágább kiadására beruházni. Ne szépítsük, ez pofátlan húzás a Sega részéről, mivel egy végigjátszás egészen egyszerűen nem elég ahhoz, hogy az ember mindent megszerezzen, minden titokra fényt derítsen, és úgy tegye vissza a játékot a képzeletbeli polcra, hogy azt maradéktalanul kimaxolta.
Barátok közt
Nem nagy meglepetés, hogy Kazuma Kiryu és Ichiban Kasuga útjai keresztezik egymást, de egy ponttól két külön csapatot irányítva fogják előregörgetni a narratívát. Visszatér temérdek régi kedvenc, de egy halom fontos, izgalmas új szereplőt is kapunk, a velük folytatott párbeszédek pedig abszolút a kiemelkedő írói munka iskolapéldái. Nem is egy Yakuza/Like a Dragon játékról lenne szó, ha ezek a diskurzusok megmaradnának a kellemes időtöltés szintjén, nagyon fontos lesz ápolni a kapcsolatainkat minden egyes pajtásunkkal, sőt a kapcsolati bingó ezt ki is kényszeríti - a neve beszédes, pontosan úgy működik, mint a klasszikus bingó, csak épp itt az adott cimborához kapcsolódnak az egyes mezők, őket kell elvinnünk egy meghatározott helyszínre, vagy megszereznünk nekik valamit, amire nagyon vágynak.
Ideig-óráig ez végtelenül szórakoztató, ám van az a pont, amikor már ez a rengeteg karakterspecifikus feladat inkább tehernek érződik, mint szórakozásnak, és a folyamatos farmolást sem sok különbözteti meg a valódi munkától. Szerencsére találunk bőséggel más tennivalót is, ha így éreznénk, ami cseppet sem meglepő egy ilyen címtől.
Társaink a harcban is kulcsfontosságú szerephez jutnak, és ez az az eleme a Like a Dragon: Infinite Wealth-nek, ahol hatalmas fejlődés érhető tetten. Még mindig megmaradtunk a körökre osztott alapoknál, szóval aki ezt a metódust szerette, annak egy pillanatig sem kell aggódnia, ugyanakkor sokat finomodott a rendszer. Ha éppen rajtuk van a sor, a karakterek egy kicsi körön belül mozogni is képesek, ez pedig azért lesz kulcskérdés a harcban, mert alaposan átalakult a dinamika, egyáltalán nem mindegy, milyen oldalról találunk el valakit, ahogy az sem, hogy mondjuk mi van az ellenlábasunk mögött, mikor állcsúcson csűrjük egy pörgőrúgással. Minden mindenre reagál, ha valakit nekicsapunk egy tereptárgynak, akkor bizony őkelme a saját bőrén fogja megtapasztani, mennyire fájdalmas az.
Csapatunk összeállításánál ezen felül figyelni kell arra is, hogy ki milyen klasszikus értelemben vett kasztnak feleltethető meg, vagyis ki a tank, a gyógyító, vagy épp a masszív sebzésért felelős karakter, és erre jön még rá a játék job-rendszere. Szamurájtól a hajléktalanon át a pincérnőig egy csomó állás rendelkezésre áll, illetve feloldható - egyes melókat csak férfi, másokat csak női karakterek vehetnek fel, szóval még erre is ügyelni kell. A rendszer kellően komplex, figyelmet igényel, de azért szerencsére nincs is túltolva, és nem kell leülni a kockás füzet mellé kiszámolni a tökéletes csapatösszeállítás minden tényezőjét.
Érdekes kontraszt egyébként, hogy míg a külvilág, Honolulu végtelenül realisztikus, addig bunyó közben az Infinite Wealth teljesen átcsúszik a szürrealitásba, fantasy címeket idéző animációkat és látványelemeket kapunk, de ez valahogy mégsem dobja ki az embert az élményből, tökéletesen illeszkedni tud ez a fura kettősség a koncepcióhoz.
Játék a játékban
Nem mintha önmagában nem lenne elég a már említett bőséges tartalom, de azért még a biztonság kedvéért emelték egy picit a tétet a fejlesztők, és bepakoltak két olyan extrát is a Like a Dragon: Infinite Wealth-be, amik kis túlzással önálló játékként is megállnák a helyüket. Nem véletlen, hogy a Dondoko sziget felvirágoztatását sokan az Infinite Wealth saját kis Animal Crossingjának titulálták: a nulláról kell turistaparadicsommá varázsolnunk egy romos, lepukkant szigetet, ez pedig annyi időt képes elrabolni az embertől, hogy mikor végre-valahára észbe kap, azt veszi észre, hogy hosszú órák óta egyetlen centit sem haladt a főbb történetszálakkal, csak itt szöszöl.
A másik nagy mellékág a Sujimon, ami leginkább a Pokémonra hajaz: össze kell szedünk egy kis csapatot, hogy aztán ráengedjük őket más kompániákra, mindez pedig a lehető leghajmeresztőbb körítéssel manifesztálódik, tudjátok, amolyan hamisítatlan Yakuza/Like a Dragon stílusban. Itt is félő, hogy annyira rá tud kapni a dologra az ember, hogy teljesen elkanyarodik a fókusza a valódi játéktól.
Szebb azért lehetne
Nem lehet azt mondani, hogy az Infinite Wealth egy csúnya játék, de azért tény, hogy a vizuális prezentációba bele lehet kötni. A főhősök alaposan ki vannak dolgozva, de ahogy egy karakternek kevesebb tér jut, úgy követhető nyomon a leépülés. Ez leginkább az arcanimációkon érhető tetten, a sokadik mellékszereplő esetében már kellemetlenbe tud áthajlani a végeredmény. Ezen felül a textúrákkal is akad gond itt-ott, szóval aki nem elégszik meg a remek történettel és a közel végtelen tennivalóval, ezen a téren csalódni fog, joggal lehet piszkálni a játékot annak külleme miatt.
A sorozat csúcsa
A Like a Dragon: Infinite Wealth messze az eddigi legjobb, legtartalmasabb Yakuza/Like a Dragon játék, amit eddig kapott a széria egyre csak bővülő rajongótábora. Az óriási játéktérhez, a szédítően sok küldetéshez, mellékfeladathoz és felfedeznivalóhoz pazar narratíva, átlag feletti írás társul, a játék egyszerre képes arra, hogy térdcsapkodó nevetést, vagy épp krokodilkönnyeket váltson ki az emberből. Nyilván nem olyan műfajról van szó, ami mindenki számára kompromisszumok nélkül befogadható, illetve az is érthető, hogy valakinek nincs ilyen bődületesen sok ideje egyetlen videojátékra, de az teljesen biztos, hogy akinek bejöttek a korábbi részek, az tapsikolni fog az örömében minden egyes maga mögött hagyott játékórát követően.
