Számomra mindössze egyetlen pozitívummal járt, hogy novemberről január végére halasztották a Life is Strange 2 második epizódját.
Való igaz, hogy másokhoz hasonlóan az én idegeimet is cérnavékonyságúra koptatta a hallgatásba burkolózó stúdió, de legalább volt elég időm kényelmesen végigzongorázni a nyitó rész összes lehetséges variációját. Így akár felül is írhattam volna korábbi mentésemet egy kedvezőbb eredménnyel zárult végigjátszás kedvéért. Mellesleg tényleg nem bántam volna, ha kicsivel több zöldhasú lapul a tárcámban, de annyira elégedett voltam Daniel jellemfejlődésével, hogy végül letettem a változtatásról. Nem lopott, csak módjával káromkodott, és olyan szeretettel gondoskodott a hozzácsapódott kutyakölyökről, hogy öröm volt nézni. Aztán meg minek is fosztanám meg magam az olyasféle kihívásoktól, mint amikor pár dollárból kell kihoznom a karácsonyi ajándékot?
Használd, vagy ne!
Remélhetőleg mostanra már mindenki számára világos, és nem lövöm le a poént, amikor elárulom, hogy a fejlesztők csavartak egyet a Life is Strange felállásán a második évadra. Ez alkalommal tehát nem azt az illetőt irányítjuk, akinek természetfeletti hatalmat juttatott a sors. Emiatt aztán az írócsapatnak is más megközelítést kellett alkalmaznia, hogy ne fokozza le a játékost az események tétlen szemlélőjévé. Ami azt illeti, én még érdekesebbnek is találom a mostani szituációt, hiszen Sean személyén keresztül közvetett hatást gyakorolhatok Danielre, mintegy példát mutatva neki. Megtehetném azt is, hogy figyelmen kívül hagyom a kérdéseit, vagy folyton leteremtem, ha nem úgy viselkedik, ahogy én szeretném, de inkább egyensúlyozni próbálok a kérlelhetetlenül szigorú és a túlságosan is laza nagy tesó között. Ami pedig az öcskös erős és váratlan érzelmi kitörések hatására manifesztálódott telekinetikus képességeit illeti, az a célom, hogy lehetőleg csak akkor használja ezeket, ha egyéb módon nem tud segíteni magán vagy másokon, elvégre abból csak baj lenne, ha lelepleződne a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor teljesen elnyomni sem szeretném, hiszen megeshet, hogy a tiltásaim miatt tétlen marad, amikor be kellene avatkoznia. Ezt az ellentmondásokkal teli, kacifántos helyzetet pazarul kezeli a Dontnod; sokszor csak késleltetve szembesít nevelési módszereim következményeivel, amelyek mindeddig örvendetesen logikusak.
Csendélet
Már a Roadsnak is megvoltak a maga nyugodtabb pillanatai, de a Rules című második epizódban túlzás nélkül nagyítóval kell keresnünk az akciót. Ez persze nem feltétlenül baj, mert a Diaz fivérek annyi nehézség után megérdemlik, hogy szusszanjanak egyet, átadhassák magukat a gyásznak, és sebeiket nyalogatva elgondolkodjanak arról, hogyan tovább. A kényelmesebb tempó egyúttal arra is lehetőséget kínál, hogy kockajátékot játsszunk a srácokkal, máskor pedig modellvasutat hozzunk működésbe. Persze kettejük szempontjából fontosabb, hogy miként alakulnak dolgaik Beaver Creekben, ahol nagyszüleik mellett találkoznak a rendkívüli képzelőerővel bíró Chris Eriksennel is. Remek ötlet volt összekötni az epizódot a tavaly nyáron kiadott, megjelenésétől fogva ingyen játszható The Awesome Adventures of Captain Spirittel. (Kis híján meg is bocsátottam azt a teljesen szükségtelen érzelmi gyomrost, amivel korábban "megörvendeztettek" az írók.)
A régi, új és régi-új szereplők játéka, hiteles dialógusaik, az egy-egy pillanatra megvillantott jövőbeli történetszálakban rejlő potenciál, a döntések valóban jelentőséggel bíró következményei, a behavazott kisváros idilli szépsége és az andalító soundtrack együttes ereje könnyedén magával ragad, ha engedjük. Bár egyeseket érzékenyen érinthet a fejlesztők elég egyértelmű politikai állásfoglalása.
