Épp itt volt az ideje, hogy a Lego játékokban megjelenjen Űrlord és hibbant csapata. Kevesen tudják, hogy A galaxis őrzői tulajdonképpen a Marvel univerzum része, ezért sokan meglepődtek, amikor a Lego Marvel Super Heroes 2 nyitójelenetében megjelent egy óriási űrhajó. Mivel nem a képregény a kedvenc műfajom, álmomban sem gondoltam volna, hogy a fegyvermániás mosómedve egy nap együtt fog küzdeni a Vasemberrel.
18 hónappal később
A Lego Marvel Super Heroes talán az egyik legjobb digitális legójáték volt az elmúlt évtizedben (a Star Wars sorozat részei nem játszanak most), egyszerűen nem tudjuk megunni a kockásított Marvel hősöket. Közel másfél évet kellett várnunk a folytatásra, de nem csalódtunk, pontosan azt kaptuk, amit vártunk; se többet, se kevesebbet.
A főgonosz az új részben Kang, a hódító időbetyár, aki időutazó képessége segítségével szépen összemossa az idősíkokat és a dimenziókat. A Marvel filmeken szocializálódott felhasználónak nem ismerős ez a karakter, ő a képregények egyik szereplője, akinek az időmanipulálás a fő erőssége. A játékban is nagy kópé, folyamatos próbatételek elé állítja a főszereplőket. Az ő alkotása a játék központi része: egy saját világ, amit a Marvel univerzum különféle darabjaiból gyúrtak össze. Ebben jól megfér egymás mellett a modern kori és a noir Manhattan, a régi vadnyugat és az ókori Egyiptom, a Hydra birodalom és Asgard.
A játék viszonylag lassan indul be, két-három óráig tartanak a bevezető küldetések, de nem panaszkodom, egészen jók és változatosak. Ahogy azt az elején említettem, a galaxis őrzői is beköszönnek, velük kell az első küldetést végrehajtanunk. Nem kell összetett, atomfizikusi diplomát igénylő feladványokra gondolni; két hétéves gyerek coopban simán megoldja a feladatot, mindössze egy kis időt kell nekik hagyni rá. Csenge lányom időről időre persze próbálkozik azzal, hogy bánatos, már-már könnybe lábadó szemekkel kérlel, segítsek nekik továbbjutni, de ilyenkor kénytelen vagyok megacélozni magam, és felvilágosítani a kisasszonyt, hogy eljött az ideje annak, hogy egy kicsit keményebben próbálkozzon. Ennek persze meg is van az eredménye, pár percen belül hatalmas visítás jelzi, hogy megtalálták a megoldást. Sokkal nagyobb élmény ez nekik annál, mintha kivenném a kezükből a kontrollert, és én tenném ugyanezt.
Sajnos túl sokat nem változtattak a játékmeneten. Ez egyfelől pozitív, hiszen a fiatalabb korosztály számára azonnal fogyasztható a játék, nekünk, idősebbeknek azonban túlságosan egyhangú; szinte minden fordulatot, fejtörőt és egyéb feladványt előre tudunk, nem nagyon akad olyan pillanat, amikor felkapjuk a fejünket, és elégedetten csettintünk. A szintek végén óriási főellenfelek várnak, ezek legyőzése nem annyira egyszerű, de kis odafigyeléssel meg lehet oldani. A legózást egy kicsit feldobják a légi harcok és a lövöldözős részek, de az elmúlt években sok hasonló feladatot teljesítettünk már, nagy meglepetés nem vár minket ezekben a részekben sem.
Szuperhőstúltengés
A játék egyik fénypontja vitathatatlanul a karakterkollekció: bőven kétszáz fölötti a választék, aki ezek között nem találja meg a kedvencét, az jobb, ha beköltözik egy képregényboltba. Érdekes módon sem az X-Men, sem A fantasztikus négyes szereplői, sem pedig a piros ruhás Deadpool nem került be az új részbe, gondolom, jogi akadályokba ütközött az ő megjelenítésük. Mondjuk nekem egyikük sem hiányzott igazán, különleges képességeik között nagyon sok az átfedés, ami egyfelől érthető és elfogadható, másfelől viszont bosszantó. Amerika kapitány pajzsa tökéletesen visszaveri a lézersugarakat, de sok más karakternek is van pajzsa, így Amerika jelképe idővel háttérbe szorulhat. Ahogy megszokhattuk, első menetben megadott hősökkel kell teljesítenünk a pályákat, de a végigjátszásuk után bármilyen felállásban visszatérhetünk, és teljesíthetjük az összes kihívást. A karakterkészítő segítségével létrehozhatjuk saját legófiguráinkat egyedi kinézettel, szuperhősképességekkel és öltözékkel. Összesen tíz ilyen figurát készíthetünk, ebben a részben szabadon kiélhetjük kreativitásunkat.
Gyerekeim a Lego Ninjagóban fedezték fel a multiplayer arénát. Ez az a hely, ahol négyfős multicsatákban páholhatták el egymást a különböző ruhákba öltöztetett nindzsafigurák. A Lego Marvel Super Heroesban is van küzdőtér annyi különbséggel, hogy itt szuperhősök és szupergonoszok gyepálják egymást. Nem kell persze rögtön CoD szintű multira gondolni, ezen a területen is inkább a nagyon fiatal játékosokra koncentrált a TT Games, olyanokra, akiknek egyáltalán nem számít, hogy nincsenek kiegyensúlyozva a különböző karakterek (vannak olyanok, akik mindig, minden körülmények között diadalmaskodnak a többieken).
A Lego Marvel Super Heroes 2 nem fogja megváltani a legóvilágot, de jó szórakozást kínál. Vannak hibái, ez kétségtelen; a kamerakezelés például néha botrányos a szűk helyeken, de ezen gyorsan felül lehet emelkedni. Vegyes a karaktereket megszemélyesítő szinkronszínészek teljesítménye is: vannak közöttük nagyon jók, de szörnyen rosszak is; ez területen még fejlődhetne. A grafikának viszont nem nagyon van hova, véleményem szerint a mostani grafikus motor elérte teljesítőképessége csúcsát, ebből már nem lehet jobbat kihozni. Ráadásul egy hagyományos PS4 belassul, amikor egyszerre nagyon sok cselekmény zajlik a képernyőn. Furcsa, ilyesmi eddig egyetlen Lego videojátékban sem tűnt fel; úgy látszik, eljutottunk arra a pontra, amikor már a Lego játékok miatt is szükség van egy erősebb konzolra. A játékok humora is kezd kifáradni; valahogy nem őszinte a mosolyom, amikor sokadszorra látom, hogy valamelyik pisztolyhős karakter egy csirkét húz elő a fegyvertokból. Értem én, hogy a gyerekek ezt nem tudják megunni, de én igen; jó lenne valami frissítés.
A harmadik Marvel játék hab a tortán, a Super Heroes és az Avengers után tökéletes lezárása ennek a világnak. Az egyensúly megőrzésének érdekében három DC és három Marvel játék jött ki, és egyelőre ennyi bőven elég is: a minőség drasztikus romlása nélkül ezt nem nagyon lehet tovább folytatni. Talán majd pár év múlva egy új motorral, új játékelemekkel és játékmódokkal ismét támadhatnak a szuperhősök.
