Játékújságíróként az embernek pont csak a játékokra nem jut elég ideje (mármint azokra, amiket kedvtelésből és nem a munka miatt játszik), de azért mindig igyekszünk az alvásidőből lecsípni egy kicsit. Annyi jó játék jött idén, hogy így sem tudtunk mindenbe belekezdeni, de megpróbált mindenki az általa játszott címek közül kedvenceket választani. Miközben továbbra is várjuk a szavazataitokat, alább elolvashatjátok, kinek mi volt a favoritja a 2018-as felhozatalból.
Blade - PC-s fronton nagyjából minden komolyabb és független címbe bele tudtam kóstolni. Azt leszögezném, hogy személyes tapasztalat hiányában ugyan, de az év játéka titulust mindenképpen a God of War érdemelte ki a szememben, ami ékes példája annak, hogy a játékfejlesztés legalább annyira teljesértékű művészeti ág, mint a fimkészítés. A szívemhez legközelebb álló idei megjelenés a Civilization VI első kiegészítője, a Rise and Fall volt, ami tovább csiszolta és mélyítette annak a franchise-nak a jelenlegi képviselőjét, amihez foghatót hosszú évek alatt sem találtam. Muszáj kiemelnem még két címet, amik tény, hogy az elmúlt két év leforgása alatt kerültek piacra, ám csak idén nyerték el teljes (?) formájukat. A Shadow of War a Nemesys rendszerrel az élen számomra az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb és addiktívabb játékélményét hozta el, és őszintén remélem, hogy hamarosan trilógiává érik a széria. A Hinterland Studio pedig mind a mai napig kovácsolja és egyengeti a piac egyik leghangulatosabb túlélőjátékának az útját, a The Long Darkét, ami egy egészen kivételes és alázatos fejlesztőcsapattal egy hiánypótló, kanadai faggyal átitatott, egyszerre zord és végtelenül relaxáló élményt nyújt a rajongóknak.
Chavalier - Idő hiányában lemaradtam az év több nagyágyújáról (pótlásuk folyamatban), de így is jókora merítésből szemezgethetek az elmúlt tizenkét hónapot tekintve. A Vampire: The Masquerade - Bloodline óta vártam már egy belevaló vámpíros RPG-re, és ha nem is teljes mértékben, de többé-kevésbé csillapítani tudta étvágyamat a Vampyr. Látok potenciált a Dontnod által felépített világban, annak sajátos legendáriumában és törvényszerűségeiben, emiatt örömmel vennék egy csiszoltabb folytatást. Személyes dobogómra mégsem sikerült felkapaszkodnia, mert annak legalsó fokára már befészkelte magát a BattleTech. Előzetesen jócskán alábecsültem ezt a csúnyácska taktikai játékot, amely pazarul átültetett szabályrendszerével, meglepően kidolgozott kampányával, kőkemény összecsapásaival és megunhatatlan zenéjével teljesen levett a lábamról. Ha csak 2019-re készült volna el Lara Croft legutóbbi kalandja, akkor gondolkodás nélkül a nyakába akasztom az ezüstérmet, így viszont a káprázatosan szép, a felfedezés, a fejtörők és a harc arányát tökéletesen eltaláló Shadow of the Tomb Raideré a dicsőség. De nem a legnagyobb, mert azt az Assassin's Creed Odyssey számára tartogatom. Megértek mindenkit, aki már elengedte a sorozatot, mert unja vagy elviselhetetlennek tartja az új irányt, de engem 2018-ban egyetlen játék sem szórakoztatott ennyire. Sosem feledem a Küklopsz becenevű zsiványt, a telhetetlen Alkibiadészt és Spárta birkózóbajnokát.
Csirke - Az Assassin's Creed Odyssey-be temérdek játékórát beletoltam és imádtam minden percét, hosszú idő óta ezt tartom a sorozat legjobb részének. Ennek ellenére még pont lecsúszott a saját képzeletbeli dobogómról, amelynek mindhárom szereplője nagyon közel áll egymáshoz, tényleg csak hajszálnyi különbségek miatt került az egyik előrébb a másik pedig hátrébb.
Nálam a Spider-Man lett az idei bronzérmes, amit messze az eddigi legjobb Pókember adaptációnak tartok, simán verte a játékok mellett az összes megjelent mozifilmet is. Úgy tudtak az írók komoly változásokat vinni az alapfelállásba, hogy mellette sikeresen visszaadták a képregények hangulatát, mindez pedig egy addiktív, szórakoztató nyílt világú játékélménnyel párosult. Egyedül a szupergonoszokkal bántak fukarul, illetve a bekerült ellenfeleket is a játék utolsó harmadába zsúfolták bele. El tudtam volna viselni egy szélesebb szórást, több ismert ellenféllel.
Nagyon nehezen tudtam dönteni az első és a második helyezett között, de végül a Red Dead Redemption 2-é lett az ezüst. A Rockstar ismét egy kivételes játékot pattintott össze, amelynek egyesek által kritizált elemei is tudatos dizájneri döntések eredményei voltak. Mindezek mellett azonban elkerülhetetlen, hogy nem fog mindenkit maradéktalanul berántani a sokórányi lovaglás és a leegyszerűsített céllövölde, de ha valakit ezek ellenére is elkezd beszippantani a vadnyugat, az hozzám hasonlóan simán belepattint akár több mint száz órát is a játékba, amelynek lezárása egy külön csoda. Az az igazán nagy erény, hogy még ennyi játékidő után is belefut az ember olyan, addig fel nem fedezett, tökéletesen megkomponált apró kis részletekbe, amik hatására garantált a tátott száj és a kikerekedő szemek kombója. Úgy sikerült végre elhatározásra jutnom az első helyen csücsülő játék tekintetében, hogy azt a címet választottam ki, ami a legjobban hiányozna, ha soha többé nem indíthatnám el. A God of War számomra nem csak ennek az évnek a játéka, az elmúlt nagyjából tíz esztendőben nem tudtam egyetlen címet sem ennyire imádni. Már csak Kratos és Atreus párbeszédei miatt is kötelezővé tenném minden jövendőbeli apa számára a játékot, de a hibátlan harcrendszer, a lenyűgöző látvány, az izgalmas történet olyan elegyet alkot ebben a skandináv kalandban, hogy egyszerűen nincs az a pont, ahol bele tudnék kötni.
Flatline - Harmadiknak a Detroitnak kellene lennie, mert azzal is elvoltam jó pár órát, de helyette az AC: Odyssey lett, mert azt sok-sok óra után még mindig nem fejeztem be, plusz egy erős döntésen kívül más jót nem nyújtott a Detroit és nekem álmoskás volt végig. Kassandra viszont második Shepardként megmutatta, hogyan kellett volna az ME: Andromédát megcsinálni, kedves BioWare... Hivatalosan az első kiplatinázott játékom a GoW, plusz abban van a legtöbb idő, de úgy nem nehéz, hogy az RDR2-t bottal sem piszkáltam.
Az első pedig a Frostpunk lett, ha nem veszem bele, hogy 515 órát Rocket League-eztem idén is, ami csak egy Diamond 3-ra volt elég, így jövőre ezt már biztos nem folytatom, csak időzabálás. Mostantól megfogadtam, csak olyan játékok végezhetnek magasan a listámon, amiknek VAN VÉGE és be lehet fejezni őket, plusz nem tartalmaznak eszement mennyiségű mikrotranzakciót - vagy leginkább semennyit. (AC Odyssey minimális kivétel, mert egy fillért sem kellett költeni benne). A frostpunkos két nekifutás, az első bukás és a második siker után a legjobb 6-8 órám volt idén, amit játékkal töltöttem.
Gucs - Elég kevés idei játékot volt szerencsém kipróbálni, mert leginkább csak korábbi elmaradásaimat pótoltam, és tavalyi vagy épp jó néhány évvel ezelőtti címeket játszottam végig. Azonban volt egy őszi játék, ami annyira pazarul lett összerakva, hogy mindenképpen azt emelném ki az idei felhozatalból. Ez pedig nem más, mint a Spider-Man. Szinte minden téren remek munkát végzett az Insomniac Games, és nagyon szórakoztató kalandot dobott össze a csapat. A zseniális hangulata miatt gyakran olyan érzés volt játszani vele, mintha csak egy szuperhősös film pörögne a képernyőn, szóval egyszer mindenkinek ajánlott kipróbálnia, mert tényleg ütősre sikeredett. Habár valószínűleg szorosabb lenne a verseny, ha még több 2018-as alkotással játszottam volna, mert például az Assassin's Creed Odyssey, a God of War és a Detroit: Become Human is mind nagyon érdekesnek tűnik, úgyhogy remélhetőleg ezekre is jut majd időm egyszer.
HP - Az idei év szerintem játékmegjelenések szempontjából nem nevezhető laposnak, és külön öröm, hogy a legtöbb nagy alkotás a már szinte látványosan temetett egyjátékos élményre összpontosító címek közül került ki. Nagyon szerettem a God of Wart, mélységesen tiszteltem (bár megszeretni nem tudtam) a Red Dead Redemption 2-t, és imádtam a Spider-Mant, még is ki platináztam, ami tőlem merőben új teljesítmény, és az Assassin's Creed Odyssey is csodás 120 órát vett el ebből az évemből (szerencsére a feleségeméből is, így közös a veszteség). De a legnagyobb élmény, érzelmi hullámvasút, másokkal közösen megélt csoda az A Way Out és a Detroit: Become Human volt, mindkét remekmű bebizonyította, hogy a játékipar már jobb történetmesélésben, mint Hollywood. Csak ajánlani tudom nektek, és remélem 2019 is hoz majd ilyen kellemes meglepetéseket. Kezdésnek egyből ott lesz a Resident Evil 2 Remake, szóval egészen biztosan nem fogok unatkozni.
Hunter - Így, az év végén visszatekintve hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy "háromszor végigjátszottam a három Personát" . Kis fontolgatás után aztán végignéztem az idei játékmegjelenések listáját, és jobb lett a helyzet. Számomra a 2018-as listáról a Monster Hunter: World, a Dragon Ball FighterZ és a Spider-Man trió emelkedett ki. Örökké hálás leszek Kacinak, aki kölcsön adta nekem a PS4-ét és így hozzásegített ahhoz, hogy végigjátszhassam a valaha volt legjobb pókemberes videojátékot. Nálam a Spider-Man volt a csúcs, de nem csak azért, mert a fejlesztőcsapat hibátlanul adaptálta a karaktereket és a világot a tévém képernyőjére. Számomra csak akkor lesz igazán élvezetes egy nyílt világú akciójáték, ha a nyílt világban történő közlekedés valóban izgalmas még az 50. óra után is. Könnyesre unom magam, amikor autóval kell A-ból B-be tötymörögnöm, vagy gyorsutazási pontok között kell ugrálnom a szívvel, lélekkel és szeretettel összetákolt töltőképernyőket bámulva. Anno pont azért szerettem a Prototype első részét, mert a mozgási képességek kimaxolásával két szupermegalaza ugrással a város egyik pontjából a másikba kerültem, és iszonyat menőnek érezhettem magam közben. A Spider-Man ugyanezt csinálja a hibátlan hálóhintázással, és ennek köszönhető, hogy a mai napig is képes vagyok csak azért bekapcsolni a PS4-et, hogy New York felhőkarcolói között lengedezhessek. Persze a személyes év játéka kitüntetésben az is segített, hogy a sztori, a harcrendszer, a karakterfejlesztés, a kisezer pókszerkó, kütyük, képregényhű szereplők és a grafika mind elsőrangú volt. Eddig a Mirror's Edge volt az, amit a futás élményért és a hangulatért elővettem évről-évre, de ezentúl a helyét valószínűleg a Spider-Man fogja elfoglalni. Már amennyiben Kaci hajlandó lesz újra és újra kölcsönadni a PS4-ét.
Kaci - Idén is csak kapkodtam, bele-bele kóstoltam játékokba, de nagyon kevés az olyan cím, amit végig is játszottam. Ez a béna időbeosztásom mellett nyilván annak is köszönhető, hogy végtelenül kompetitív vagyok, úgyhogy ahelyett, hogy kipörgetnék heti egy fantasztikus single-t, inkább beletolok több száz órát olyan játékokba, mint a Dota 2, vagy a Rainbow Six: Siege. A streamekben persze volt alkalmam rengeteg játékot kipróbálni, de emiatt még mindig csak 8-10 órám van olyan játékokban, mint a Spider-Man, a RDR2 (amit mondjuk újra is kezdtem, szóval az első 10 órát kétszer élveztem végig), vagy a God of War, aminek szintén háromszor mentem neki. Abból a kevésből, amit végig is játszottam, számomra egyértelműen a Detroit: Become Human emelkedett ki. Nagyon ritkán érint meg egy játék ennyire, mint a Quantic Dream alkotása tette. Elképesztő volt látni, hogy bizonyos helyzetekben mennyire máshogy döntünk olyan emberekkel, akikkel egyébként a legtöbb dologban egyetértünk, és hogy mennyire máshogy csapódik le egy ilyen sztori az emberekben.
És kénytelen vagyok megemlíteni a Classic WoW demóját, ami nemhogy felültetett a hype-hajóra, de gyakorlatilag én vagyok az orrdísz az elején (még ha nem is feltétlenül vagyok egy sellő alkat). Úgy árasztotta el az egész testemet a nosztalgia, ahogy talán még soha. Olyan volt belépni az első órára, mintha 10 év után hazértem volna. Elképesztően izgatott vagyok a nyári megjelenés kapcsán, és nagyon meglepődnék, ha ennek a cikknek a 2019-es változatában azt kéne írnom, hogy 600 óra alatt van a /played-em.
Kivi - Elég nehéz döntés, hiszen sok játékot nagyon élveztem idén is, de még mindig nem jutott alkalmam belekezdeni olyan címekbe, mint például a God of War vagy az Assassin's Creed Odyssey. Nem is beszélve arról, hogy a korábbi évek húzócímei közül is van még pótolnivalóm. A 2018-as szűk toplistámon szerepel a Forza Horizon 4, a Red Dead Redemption 2, a Spider-Man, az MLB The Show 18, de említést érdemel még a Dota 2 is, ami több év után még mindig az egyik kedvenc játékom. Kiemelkedett viszont számomra a mezőnyből a Detroit: Become Human, amely története már rögtön az elején magával ragadott, és az első végigjátszás során azt vettem észre, hogy tényleg érdekel a főszereplők sorsa. Még nem sikerült minden történetszálat felfedeznem, de ehhez a játékhoz biztosan vissza fogok még térni párszor.
mazur - Nekem a God of War az év játéka, objektív(nek szánt) szakmai szempontok és a teljesen személyes játékélmény miatt is. Ez gondolom nem is különösebben meglepő, de ami számomra is az volt, az sokkal inkább a God of Wart (is) lehetővé tévő idei PlayStation teljesítmény. Amikor ugyanis összeszedtem a számomra legkedvesebb tíz játékot 2018-ból, a listámra öt PS-exkluzív cím került, a GoW mellett még a Spider-Man, a Shadow of the Colossus Remastered, a Tetris Effect és a Detroit, úgyhogy legalább innen hadd dobjak nekik egy kösziköszit. És mielőtt ifj. Vér István tűpontos kommentjével rámutatna vélelmezett részrehajlásomra (STOP YOSP!) hadd jegyezzem meg: ez pusztán dicséret, nem pedig burkolt becsmérlés az Xbox, a Nintendo és a master race felé. Én minden jó játéknak örülök, jöjjön bármilyen platformra is.
Mocsy - Kimondottan jó év volt 2018, soha rosszabb felhozatalt. Sajnos mindenre nem jutott idő, munka és család mellett nem lehet minden játékra rászánni azt az 50-100 órát, amit megérdemel. Teljesen kimaradt a Detroit: Become Human és az új Spider-Man, ezeket valamikor pótolnom kell majd. Nálam a harmadik helyen az Assassin's Creed Odyssey végzett, rég élveztem már ennyire AC játékot. A második és az első hely nagyon szoros volt, Kratos és Arthur Morgan is esélyes volt, de egy paraszthajszállal a Red Dead Redemption második része nyert. Nekem pont a lassú játékmenet jött be, az újdonság varázsával fogott meg a Rockstar remekműve (sajnos az első részből mindössze 10 órát tudtam lejátszani, de fent van a bakancslistámon). Még a hosszú lovastúrákat is imádtam, annyira gyönyörű volt a táj, hogy gyakran azon kaptam magam, hogy csak cél nélkül vágtatok a prérin a lemenő napkorong irányába. A zenéje meg a mai napig bekerül a lejátszási listámba. Igazi mestermunka, ami jó ha ötévente egyszer jön össze.
Paca - Ahogy egyre jobban ülepszik az élmény, úgy jutnak egyre inkább eszembe a Red Dead Redemption 2 bosszantó hiányosságai. Fantasztikus volt a történet, a hangulat, a rendszerek, az apróságokra való odafigyelés, de a rettenetesen nyögvenyelős lövöldözés miatt, valamint azért, hogy mobiljátékokkal játszottam a hosszú, a 30. játékórában már borzasztó unalmas lovaglások közben, nem tudom az év legjobbjának választani, sőt, csak a harmadik helyre tenném a listámon. Megelőzi a nálam második helyezett God of War, ami az elejétől a végéig kiváló élményt adott, de a sztori befejezését követően elengedtem. Amit viszont pár nap alatt, az alvást beáldozva 100%-osan végigdaráltam és utána sem tudtam abbahagyni, az a Spider-Man. Nem vagyok egy képregény- vagy képregényfilm rajongó, de mind a karakter, mind New York kedves a szívemnek, a feeling, a történet, a verekedés, a hálóhintázás, minden nagyon rendben volt a játékban. Az ünnepek alatt a DLC-ket is lenyomtam, de még van pár Screwball kihívás, amiktől a falra mászok (heh).
Szada - Most, az év végi összegzésnél döbbentem rá, hogy fájóan kevés játékfordult meg a kezeim között, és rengeteg pótolnivalóm van. Egyelőre kimaradt többek között a Red Dead Redemption 2 és a PlayStaiton 4-exkluzívok nagy része is. Azok közül, amiket sikerült kipróbálnom, valószínűleg a Pillars of Eternity II: Deadfire-t, a Divinity: Original Sin 2 - Definitive Editiont, a Thronebreaker: The Witcher Tales-t és a The Banner Saga 3-at mondanám a legemlékezetesebb játékélményeimnek. Remekül felépített fantáziavilágukkal, magával ragadó történetükkel, egyedi karaktereikkel és gyönyörű látványukkal képesek voltak hosszú órákra a képernyő elé szegezni, ezt pedig csakis olyan címek képesek elérni nálam, amik valódi értéket képviselnek.
Tonight - Nagyon nehéz a választás, ugyanis a Red Dead Redemption 2 és a God of War is rettentően magukkal ragadtak. Ugyanakkor most, hogy letisztult egy kicsit a kép, van pár dolog, ami miatt tudnék sorrendet állítani köztük. Imádtam az RDR2-t, amiért ilyen zseniálisan elkapta a korszakváltás szeszélyeit, valamint hogy mitől is lesz veszélyes a személyi kultusz, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Rockstar élt azzal az előnyével, hogy erős alapokra építkezett. Ezzel szemben a Santa Monica stúdiója a God of War esetében azzal a kihívással állt szembe, hogy úgy kellett megújítania egy franchise-t és annak jól ismert főhősét, hogy közben ne idegenedjen el attól, ami korábban volt, ez pedig szerintem rettentően nehéz. A kiválóan eltalált harcrendszer, monumentális csaták és Kratos jellemfejlődése teljesen lekötöttek, egyszerűen nem tudtam letenni a kontrollert.
Nálatok mi volt az idei top 3? Írjátok meg kommentben!
