Hack'n'slash. Ez a furcsa szó még annak idején egy bizonyos Diablo nevű játék kapcsán kezdte jelölni azokat a szerepjátékokat, ahol a stílus jellemzői közül megtalálhatjuk a karakterfejlesztés és -tápolás szövevényes metódusait, különféle karakterosztályt és ezeknek megfelelő tulajdonságokat, viszont híján vagyunk a bonyolult történetnek, a megannyi tekervényes fejtörőnek, a mászkálós, kérdezősködős, megfejtős sztorivonalnak - ehelyett megyünk előre és csépelünk mindenkit, aki él és mozog. Na jó, csak ami mozog, mert általában kapunk egy tonna zombit és csontvázat is.
Diab Lónak ne nézd a klónját
Tudom. Nagyon elcsépelt közhely, hogy „ez a Diablo klón vajon képes lesz-e a nagy előd elvárásait bla bla bla bla", de tény, hogy a Legend készítői kifejezetten zűrös időszakban hozták ki a játékot. Nem elég, hogy viszonylag csendes kultúrtapson kívül a Titan Quest a feledés homályába merült, de hamarosan itt a Sacred II, amely a D betűs nagy előd óta talán először jogosít fel nagyobb elvárásokra. És mint azt az előző Gémsztárban alig észrevehetően (például csilliónyi oldalon és két borítón) jeleztük, a kanyarban robog felénk a Diablo III, ami mögött egyrészt ott áll a Név, a Hype és nem utolsó sorban a Költségvetés.
Fantasy játéknak ne nézd a sztoriját
Tényleg nem irigylem egy fantasy játék íróit. „Írj egy fantasy világot a játékunkhoz!" - hangozhatott a fejlesztői parancs, és lőn... Az ősi földön orkok tanyáznak a pusztában, törpék bányásznak a hegyekben és elfek szövik varázslataikat az érintetlen erdőben. Az emberek meg... hát, ők meg ott voltak közöttük, szemeteltek, légszennyeztek... Vagy valami ilyesmi. Aztán mikor egy Naaagy Eeeelf Vaarááázslóóó kinyitott egy Naaagy Miiisztikuuus Pooortááált, akkor kiderült, hogy ott lapul mögötte maga a Naaagy Őőőősi Gooonooosz. A világ összeomlása elkerülhetetlen, amikor egy ifjú ember, Targon és követői visszaűznek minden gonoszottyot a portálon túlra. A kaput lezárni ugyan nem sikerül, de meggyújtják a Szent Lángot, és szövetségükkel (a Szent Láng Rendjével ugyebár) nekiállnak háztűzőrizni. Természetesen a láng egyszer csak kialszik, és hősünk előtt áll a feladat, hogy egyedül szembeszálljon a kábé fél Kína lakosságának megfelelő randasággal, és végül magával az übergonosz Árnyékkal. Hüpp...
Bátor főhősnek ne nézd az arcát
A kezdő képsorokban nagyjából felvázolódik előttünk a csehovi bonyodalom, majd ott találjuk magunkat egy folyóparton némelyest kiütve. Elsőre feltűnhet, hogy szerepjáték ide vagy oda, a főhős nemét, kinézetét, arcszerkezetét illetően semmilyen választási lehetőségünk nincs. Nos, a fejlesztők szerint azért nem lett ebből holmi Spore Hőslabor, mert így az előre elkészített hősmodell felhasználásával lehetett tökéletesre és filmszerűre faragni az átvezető filmeket és effekteket. Hát jó, legyen. Induljunk.
Hekkendszless játéknak ne nézd a menetét
No, szóval ott állunk a mezőn, Gilinggalang nagyon szeretné, ha elindulnánk a szentélybe, így hát neki is iramodunk. Aztán előbb jönnek a gyengébb ellenfelek (egy holló képében fogtam ki az elsőt), aztán az első földön nyöszörgő NPC, aki meg is adja első küldetésünket. Az ellenünk törő népségek ereje szép lassan egyre durvább lesz, és persze mindegyik potyogtat értékesebb dolgot is a kecskebogyónál: a gonoszok lecsapásakor még a pénz is ugyanazzal a hanggal és mozdulattal csörren ki belőlük, mint egy - most meg nem nevezendő, az ördög szó szininímájaként is használható - játékban.
Kezdő karakternek ne nézd az osztályát
A kalandok elején persze szakosodnunk kell, mint bajszos diáknak holmi alacsony szintű középiskolában az esztergálásra. Ebben a tekintetben viszont valóban jó ötletekkel találkozunk, ugyanis a választásunk nem annyira egyszerű és egyértelmű mint más versenytársak esetében. Itt az öt alaptípusból (varázsló, közelharcos, íjász, tolvaj és pap) kettőt kombinálhatunk a nekünk tetsző módon, így egy speciális karaktertípust létrehozva, mely mindkét alaptípus tulajdonságait használhatja és fejlesztgetheti. Szintlépéskor sem szimplán kapunk x pontot amiből fejleszthetjük tulajdonságainkat, hanem mind a két alaposztályunk számára külön kapunk pontokat, így aztán egyik „oldalunk" sem marad fejlesztés nélkül.
Cinematikus trollnak ne nézd a szájszagát
Nos, igen, ahogy már elmondtuk, a játék konkrét lényege a balgomb-balgomb-balgomb-repeat iszonyatos sebességű és mértékű használata, de ezt ugyebár a hasonszőrű címek esetében megszokhattuk. Itt viszont ismét egy kellemes meglepetéssel turbózták fel a kalandokat a fejlesztők, melynek a Cinematic Combat System nevet adták. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi hack'n'slash játékokkal ellentétben itt már kicsit többet kapunk a klikkeléseinkért, mint egy szerencsétlen hőst, aki bőszen és repetitív mozdulatokkal csapkodja az előtte álló monsztát
Fantasy Csaknorisznak ne nézd a mozgását
A Legend csatáiban egy csomó szörnytípussal szemben egyedi harci stílusokat, „személyre szabott" mozdulatokat nézhetünk végig, tehát egy erősebb sebzésnél egy nagy karakterre simán felugrik a hiró és hátulról nyesi a nyakába a szablyát, egy kisebb, idegesítő karakterre pedig úgy rálép, mint Luca néni a csótányra. Ettől a funkciótól természetesen a játék „felhasználói oldalán" még ugyanaz a lényeg, szénné amortizálni a bal egérgombot.
80%
JEGYZET! A teljes cikket és megannyi más infót a játékról, az augusztusi GameStar-ban találtok. ...hamarosan.
