Tagadhatatlan, hogy a szuperhősfilmek korát éljük. Van, aki örül ennek, és az összes filmet megnézi, amelyben maszkos/testre feszülő ruhás/köpönyeges igazságosztók és rosszfiúk küzdenek meg a nézők kegyeiért. Aztán vannak olyan mozirajongók, akik szerint Hollywood nem kicsit tolta túl ezt a műfajt, és eszük ágában sincs pénzt kiadni valamelyik harmadrangú szuperhős előzményfilmjének premier előtti vetítésére.
A család a legfontosabb
A hihetetlen család a Pixar egyik legjobban sikerült animációs filmje volt jó tizennégy évvel ezelőtt, tipikusan az a mese, ami egyszerre volt szórakoztató kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ötévente nyugodtan elő lehet venni, a poénok még ma is ülnek, és egy kicsit sem érezzük azt, hogy eljárt volna felette az idő. A második rész július 5-én került a mozikba, s a kritikusok szerint ez az idei év legjobb szuperhősfilmje, ami nyilvánvaló fricska a futószalagon érkező Marvel és DC alkotások felé, de van benne valami igazság.
A Traveller's Tale régi adósságát törlesztette a szuperképességekkel felvértezett család kockásításával. A LEGO The Incredibles egyszerre mind a két filmet feldolgozza, mégsem fog túl sok időt elvenni az életünkből, mindenféle rutin nélkül is 6-8 óra alatt le lehet tolni mindkét részt. Ez kevés, még akkor is, ha telepakolták a játékot ismerős Pixar-karakterekkel, amelyeket összegyűjthetünk.
Papíron ez nagyon jól hangzik, de aki játszott már komolyan LEGO játékot, az tudja, hogy a teljes karakterlista kimaxolása nem tartozik a legszórakoztatóbb feladatok közé. Összesen 113 különböző figurát oldhatunk fel, de nem kell megijedni, ezek nagy része olyan Pixar-filmekből ismerős, mint a Némó nyomában, a Szörny Rt., a Merida, a bátor vagy éppen a kiváló Verdák. Azt azért nem árt észben tartani, hogy a játék kimondottan hűen követi a mozifilm cselekményét, tehát aki nem akarja előre megismerni a film meglepetéseit, az jobb, ha egy időre elhalasztja a végigjátszást.
Változatlanul állandó
A LEGO játékok második évtizede vannak velünk, ez idő alatt nagyon keveset változtak. A célcsoportot figyelembe véve ez valahol jó, hiszen egy-egy új fejezet elé leültetve a csemetéket nem kell bonyolult, új mechanizmusokat megtanítani nekik, ismerős terepen találkoznak kedvenc mesehőseikkel, és meglehetősen sokáig lekötik magukat a játékkal. Ez persze főként akkor igaz, ha közösen próbálják megoldani a feladatokat a coop játékmódban. Gyakorló szülőként nem kis büszkeséggel figyelem ilyenkor gyermekeim játékát, titokban szurkolok nekik, hogy minél előbb és főként maguktól jussanak el a megoldásig. A LEGO The Incredibles hosszú idő óta az első olyan játék, amit egy napnál tovább nem nyüstöltek, egyszer végigjátszották a filmekre épülő kampányokat, de másnap már nem érdekelte őket. Ez az oka annak, hogy kevesebb pontszámot kap ez a rész, mint a korábbi epizódok. Ha a hétéves célcsoportot nem képes lekötni ennél hosszabb ideig, akkor ott valami gebasz van.
A formula 2005 óta változatlan: verj szét mindent az adott pályarészleten, építs fel új dolgokat a törmelékből, majd válassz ki egy, az adott helyhez passzoló karaktert. Siker esetén átjuthatsz a következő pályára, ahol pontosan ugyanezeket a fázisokat kell követned. Annyira egyszerű ez a játékmenet, hogy még egy ötéves is képes rájönni az összefüggésekre. A legtöbb epizódban azonban van valami extra, ami csak arra a feldolgozásra érvényes. A LEGO The Hobbitban a törpék egymás nyakába tudtak állni, hogy elérjék a magasabb helyeket, a szuperhősök bevezették a repülést, a nindzsák meg egy teljesen új harcrendszerrel dobták fel az amúgy 15 éve majdnem változatlan verekedést. A LEGO The Incrediblesben azonban ilyen nagyságrendű újítás nincs, be kell érnünk Mr. Hihetetlen szupererejével, az anyuka szuperhajlékonyságával és a gyerekek különféle szuperképességeivel. Apró újdonságnak számíthatjuk a kockák gyűjtögetését, amelyekből aztán egy méretesebb eszközt tudunk létrehozni egy apró minijáték keretén belül, de egy nem elég ahhoz, hogy elégedetten csettintsünk.
A LEGO The Incredibles is büszkélkedhet egy központi világgal, ahol két misszió között megpihenhetünk, és szabadon bóklászhatunk. Most egy tíz kerületből álló metropoliszt kapunk, itt kell felvennünk a harcot különféle bűnözői csoportokkal és azok vezetőjével. A kerületek megtisztításáért különféle jutalmakat kapunk; aki szereti teljesen kipucolni az ilyen stílusú játékokat, az jól fog boldogulni ezzel a résszel.
Legalább a hibákat javítsák!
A LEGO The Incredibles tisztességgel összerakott játék, de már nagyon érezni, hogy elfáradt a sorozat. Tudom, hogy a legtöbb LEGO-cikk végén ezt írom, de már tényleg eljött az ideje a váltásnak, mert ez az út nem vezet sehová, maximum a franchise kifulladásához. Első lépésben javítani kellene azokat az idegesítő kis hibákat, amelyek a kiadás után megmaradtak a játékban, aztán a kamerakezelést, mivel az sokszor botrányos. A járművek irányítására is ráférne egy nagy generál, mert sokszor azért nem ülünk be egy járgányba, mert túlságosan macerásnak tartjuk a kezelését. A 12 évnél idősebb generációnak igazából a humor adja el ezt a játékot. Millió kikacsintást és pixaros utalást zsúfoltak a játékba, ezeket felismerni és megérteni csak a felnőtt korosztály fogja. Nincs ezzel baj, kell valami szórakozás azoknak az apukáknak és anyukáknak is, akik veszik maguknak a fáradságot, és leülnek a kisklambókkal játszani egy coopmeccset. A Pixar-rajongók tehetnek vele egy próbát, de a többieknek inkább a LEGO Marvel Super Heroes 2-t ajánlom, szuperhős kategóriában még mindig az a legjobb.
