Amikor az Embracer Group meglepően jutányos áron, mindössze 300 millió dollárért hozzájutott a Crystal Dynamicshez, az Eidos-Montréalhoz és az előbb Onoma névre átkeresztelt, majd kevéssel utána bezárt Square Enix Montrealhoz, akkor nem azért tett így, hogy semmit se kezdjen az üzlet keretében az ölébe hullott franchise-okkal. A Just Cause, a Life is Strange és az Outriders maradt a Square Enixnél, ellenben a Tomb Raider, a Deus Ex, a Thief, a Legacy of Kain és a többi felett már a svédek rendelkeznek, akik rögvest tető alá hoztak egy megállapodást az Amazon Gamesszel Lara Croft következő kalandjának kiadásáról és globális terjesztéséről.
Az új Tomb Raider játékról egyelőre csak annyit lehet biztosan tudni, hogy Unreal Engine 5-tel készül, valamint multiplatform cím lesz, ami vélhetően a kilencedik generáció konzoljait veszi majd célba a PC-vel egyetemben, de azt sem zárhatjuk ki, hogy akár a Switch utódja is helyet kapjon a támogatott platformok körében, ha addigra elkészül. A Crystal Dynamics úgy beszélt róla, mint egy, a Core Design eredeti Tomb Raider szériáját, a későbbi Legend és Survivor trilógiákkal ötvöző, az idővonalakat egybefűző alkotásról, amelyben Lara Croft már tapasztalt kincsvadászként ered új rejtélyek nyomába.
Noha a bejelentésre már tavaly áprilisban sor került, a hivatalos leleplezés egyelőre várat magára. Egy új fejlemény viszont arra enged következtetni, hogy talán lassan elkezdhetjük vágni a centit. Hogy miért feltételezzük ezt? Nos azért, mert frissült a Tomb Raider hivatalos oldala, mely mostantól arra ösztönzi az érdeklődőket a főoldalon, hogy iratkozzanak fel a hírlevélre, nehogy lemaradjanak a legfrissebb bejelentésekről.
Mivel egy ilyen lépésnek kevés értelme lenne érdemleges új hírek nélkül (ne feledjük, hogy a legutóbbi teljes értékű epizód, a Shadow of the Tomb Raider 2018-ban jelent meg), úgy fest, hogy még a végén igaza lesz annak a szivárogtatónak, aki januárban azt jósolta, hogy még ebben az évben lerántják a leplet a következő felvonásról. Ráadásul Ross Miller szavainak némi súlyt ad, hogy egy másik Crystal Dynamics játékot, a Marvel's The Avengerst illetően igaznak bizonyult minden részlet, amit megszellőztetett.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.