Az Úr 2004. esztendejében járva egy bolgár fejlesztőcsapat, a Black Sea Studios azzal szerzett nevet magának, hogy a virtuális stratégákat a középkorba kalauzolta el egy Knights of Honor című RTS-en keresztül, amellyel nem is tettek rossz lóra a visszajelzések alapján, így látszólag volt jövője a koncepciónak. Folytatás helyett azonban másfelé vették az irányt, és ez lett a vesztük: sikertelenség, felvásárlás és tengődés lett a jussuk, amíg a Total War franchise-ról ismert Creative Assembly fel nem karolta őket. Csakhogy a játék jogai, amivel "annak idején" berobbantak nem náluk, hanem az iparági kisgömböcnek számító Embracer Groupnál, pontosabban az ahhoz tartozó THQ Nordicnál kötött ki.
A dolognak valamelyest így is happy end lett a vége az azóta valószínűleg családot alapított rajongók számára, hiszen az IP-t az eredeti brigád több tagját is magába foglaló, újonnan létrehozott Black Sea Games vette kezelésbe, hogy közel két évtizeddel később, a Knights of Honor 2: Sovereign képében ismét megpróbálják megszólítani a nagyívű stratégiai játékok szerelmeseit.
Országodat egy lóért
Többek között a Hearts of Iron és az Europa Universalis szériák is arra rendeltettek, hogy kielégítsék a grand strategy műfaj játékosbázisának igényeit, ennek fényében a Knights of Honor II: Sovereign pusztán a zsánerével nem tudna hiánypótló lenni, szóval a fejlesztők igyekeztek más oldalról megközelíteni a dolgot. Egyrészt bevallottan arra fókuszáltak a felhasználói felület megtervezésétől kezdve az alapvető mechanikák kialakításáig bezárólag, hogy a játékélmény kevésbé érződjön hardcore-nak: egy nagyobb réteg számára szerették volna elsajátíthatóvá és élvezhetővé tenni, ugyanakkor azt is igyekeztek elérni, hogy a keményvonalas játékosokat se riasszák el. Másfelől a koncepció két részből áll: a játék machinálós részében egy színes világtérképen követhetjük az eseményeket és kattinthatjuk kopottra az egerünket (akárcsak a Crusader Kingsekben), ám ha harcra kerül a sor, átváltunk csatanézetbe, lemegyünk egészen egységnézetbe, és manuálisan menedzselhetjük seregeinket annak minden taktikázásával együtt (mint a Total Warokban).
Azt egyértelműen felírhatjuk a Knights of Honor 2: Sovereign erényei közé, hogy nem csak egyfajta módon arathatunk benne diadalt: célt érhetünk a szövetségek és a diplomácia útján, leigázhatunk mindenkit hadvezérként, hogy puszta nevünk említése rettegést váltson ki. De ha kedvünk tartja, mesés gazdagságra is szert tehetünk minden hájjal megkent kalmárként, netalántán viszályokat szíthatunk és királyságokat dönthetünk meg spionmesterként. Persze járható út az is, ha többfajta módszert is keverünk, csak rajtunk áll, hogy milyen feltételeket szabunk meg a győzelemhez. Mindezt háromfajta kiinduló évtől (1110, 1224 vagy 1360), kétszáznál is több királyság, hercegség, kalifátus és egyéb államformák irányításával tehetjük meg. Különböző nehézségi szinteken, a kihívás mértékét csökkentő és növelő módosítókkal bökhetünk rá Európa, Észak-Afrika és Ázsia változatos országaira, illetve tartományaira, beleértve természetesen a Magyar Királyságot is, szóval a legelhivatottabbak akár őseinkkel is uralmuk alá hajthatják az öreg kontinenst.
Kultúr(h)arc
Az is hamar világossá válik, hogy a játékmenetbe beletanulni valóban nem nehéz, mivel letisztult és könnyen érthető a felhasználói felületet, megszokni viszont hosszadalmasabb folyamat, mivel itt kevesebb interakció áll rendelkezésünkre, mint például a Crusader Kings 3-ban (hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb királyságmenedzseléses slágercímét hozzuk fel), így eleinte rengeteg kattintás megy el arra, hogy többet remélünk belelátni egyes mechanikákba, mint amire képesek. Szerencsére akad egy-két olyan megoldás, ami próbál egyedi ízt adni a játékmenetnek, mint a többfajta statisztika alapján alakuló nagyhatalmak rendszere, ami megmutatja az erőviszonyokat és a státuszunkat a többiekhez képest, valamint a termelt és importált árukra épülő előnyök, amik hozzájárulnak ehhez.
Az erőforrások figyelemmel követése, a királyi tanács különféle tagjainak (lovag, kém, diplomata stb.) koordinálása, a városok fejlesztése, a közhangulat befolyásolása és a többi országgal való kapcsolattartás könnyedén elérik azt, hogy órákra lekösse a figyelmünket a játék, átmenetileg a véletlenszerű események is szórakoztatóak tudnak lenni, a hangulatról pedig kellemes középkori muzsikák gondoskodnak. Csak éppen a változatosság nem elég nagy, az eseményekbe való belefolyás nem olyan jól kidolgozott, hogy a műfaj újoncait hosszabb ideig is lekösse, és nem annyira komplex sem, hogy a hardcore fanokat magához tudja csábítani maradandóan.
Két lovat egy fenékkel
Az ugyanis kevésbé magától értetődő, hogy a Knights of Honor 2: Sovereignt melyik játékosbázis fogja magáénak érezni. A térképen zajló országmenedzselés és a harcmező szintjére levitt egységkezelés összemixelése papíron jól hangzik, de a gyakorlatban hamar megtapasztaljuk, hogy mindegyik aspektust bemutatta már részletesebben, minőségibb módon egy-egy másik játék. Teljesen érthető és értékelhető az a fejlesztői szándék, hogy miután madárnézetből kiadtuk az utasításokat, hadvezérként seregeink élére állva rohamot vezényelhessünk a mezőt taposva, de mivel ezek megosztották az erőforrásokat, olyan nagy mélységet nem tudnak nyújtani, mintha egyikre vagy másikra koncentrált volna a Black Sea Games.
Persze ez habitustól függ: bizonyára lesznek olyanok, akik élvezni fogják az átmenetet, mivel növelheti a szavatosságot és az újdonságérzetet, de - talán a hiányos megvalósítás miatt - meg tudja akasztani az élményt, ha az ablakok urából átvedlünk helyi tábornokká, és vissza. Elvégre, aki előbbit szeretné, az megtalálja annak a kategóriának a legjobbjait, aki pedig utóbbit, az szintúgy, szóval a Knights of Honor folytatását leginkább az fogja értékelni, aki örül annak, ha mindkettő egybe van gyúrva, még ha így kevésbé acélos is az összkép.
Ui.: van PVP és co-op multi is a játékban, de a tesztelés során nem volt lehetőség kipróbálni.
