Az egyik első dolog, amit gyerekként megtanulunk (vagy amire szüleink próbálnak megtanítani minket), az az, hogy nem szabad mindenféle dolgokat a szánkba venni. Kirby nem lehetne ennek hiteles nagykövete, ő ugyanis pont arról ismert, hogy amit csak tud, lenyel, vagy ha a torkán nem csúszik le, valahogy mégis rácuppan. (Felmerült bennem a kérdés, hogy van-e egyáltalán torka, de meglepően sok találat jelent meg "Kirby anatomy" keresésre, megerősíthetem, hogy igen, gyomra is van, meg minden.)
Elég ennyit tudni a Nintendo idén harmincadik születésnapját ünneplő karakteréről, aki több mint harminc saját játékban szerepelt és számos egyéb címben cameózott. A széria két, eddig megjelent switches része, a Star Allies és a Kirby Fighters 2 felejthető volt, viszont a Kirby and the Forgotten Land másféle élményt kínál, és iszonyú szórakoztató marad mindvégig... még ha egy ponton el is szabadul a téboly, de erről a megjelenésig csak ennyit mondhatok.
Számba vett lehetőségek
A Popstar bolygó lakóját ezúttal beszippantja egy hasadék, így egy olyan világban találja magát, ahol egykor civilizált népek éltek, mára azonban a természet visszavette a hatalmat. Olyan területeken is járhatunk, amik bármilyen 16+-os akció-kalandjátékban megállnák a helyüket posztapokaliptikus díszletként, leomlott toronyházakkal, sivatagos területekkel, de vannak meseszerű, havas, vizes régiók is - mindegyik hangulatos, változatos.
Sajnos nem csak Kirby keveredik bajba, hanem a Waddle Dee-k is, akik ketrecekben esnek fogságba az állati ellenfelekből álló Beast Pack alakulat ármánykodásainak köszönhetően. A Waddle Dee-ket kell kiszabadítanunk; némelyiket a pályák teljesítésével, másokat úgy, hogy minden zugba benézünk, minden lehetőséget kipróbálunk, akár úgy is, hogy a bossharcok során különleges módokon bánunk el a rosszfiúkkal. Ezúttal félig-meddig 3D-ben játszhatunk: nem forgathatjuk a kamerát tetszés szerint, de síkok helyett tereket járhatunk be.
A rózsaszín gömböc többre képes, mint korábban. A harcokban ismét a copy abilityket kell bevetnünk: ha lenyelünk egy ellenfelet vagy a fegyverét, a legtöbb esetben átvehetjük a támadását (egyébként meg ráköphetjük őt másokra), így juthatunk kardhoz, bombákhoz, bumerángokhoz, tűzhöz, jéghez, lőfegyverhez, fúróhoz és számos egyéb hasznos eszközhöz, ráadásul ezeket mind fejleszthetjük is a megfelelő tervrajzok begyűjtésével, így erősebbé, hatékonyabbá, sokoldalúbbá tehetjük a támadásokat. Minden ilyen képességhez (és az alább taglalt Mouthful Mode-okhoz is) tartozik egy egyedi, időmérős kihívás is, amit teljesíteni könnyű, de a rekord megdöntése sok gyakorlást és odafigyelést igényel.
A játék egyik legnagyobb és legmókásabb újítása a Mouthful Mode. Kirby óriási objektumokat is a szájába vehet, ami eleve nagyon vicces, egyben változatossá teszi a játékmenetet. Ha például egy autóra húzza rá magát ponyvaként, nem csak hogy szélsebesen száguldhat és így törheti össze a ládákat, de időmérő futamokon is részt vehet; ha pedig egy fém kört szippant be, levegőt fújhat ki, és hajóra szállva vitorlaként funkcionálhat. Szintén mókás a villanykörte, amivel világíthat a sötétben, az italautomata, amiből üdítőket köpködhet, vagy a félkör kapu, ami a repülést teszi (ehhez kialakított pályarészeken) lehetővé. Számos egyéb módon hasznos még a kis lény ruganyos teste, jellemzően inkább ügyességi, mint logikai feladatokban használhatjuk ki ezen tulajdonságát, de a Mouthful Mode használata mindig vicces helyzetekhez vezet.
A pályák végéig nem nehéz eljutni, a bossharcok sem jelentenek nagy kihívást, ha tudjuk, mikor érdemes védekezni, és mikor ugorjunk el egy csapás elől. Vannak a harcrendszer korlátozottsága miatt kivédhetetlen támadások, ami főleg az utolsó bossharcokban kényelmetlen, de ezzel meg lehet békélni - egy ilyen jellegű játéktól nem várunk kidolgozott, aprólékos harcrendszert.
Számos extra feladat vár minket, amik eleinte titkosak, de véletlenszerűen rájuk bukkanhatunk, illetve a játék is súg, hogy irányba állítson minket. Igaz, hogy a továbbhaladás könnyű, és nem lesz különösen nehéz a vége felé sem, de a rengeteg, izgalmas tennivalóval sok-sok órát el lehet ütni. A könnyített mód, ami kisebb kihívást nyújt, de kevesebb jutalmat is ad, némileg értelmét veszti, egyedül a vége felé kellett kétszer-háromszor nekifutnom egy összecsapásnak, de részben azért, mert nem a feladatra leginkább alkalmas fegyvert választottam. A gyerekkel játszóknak viszont hasznos lehet a csökkentett nehézség.
Akkor már telepedjünk is le
Ha elég kis Waddle Dee-t szabadítottunk fel, elkezdik építeni Waddle Dee Town-t, egy folyamatosan fejlődő várost, ahol mindenféle teendőket láthatunk el, kikapcsolódhatunk, töltődhetünk. Kirby otthonában nosztalgiázhatunk egy fotóalbummal (és többet tudhatunk meg a múltbéli játékokról), az árusoknál boostereket vehetünk, fejleszthetjük a copy abilityket, ledarálhatjuk újra gyors egymásutánban azokat a bossokat, akikkel egyszer már szembenéztünk, de még minijátékokat is próbálgathatunk.
Aki úgy érzi, segítségre van szüksége, felkérhet valakit társának, aki Bandana Waddle Dee szerepében támogathatja őt. A fejkötős kis lény nem tud copy abilityket használni, viszont dárdával böködhet és dobálózhat.
Eltekintve attól, hogy az átvezetőkben a zenén kívül nem voltak hangeffektek, technikai oldalon nem tapasztaltam problémákat, hozza, amit a Nintendo Switch exkluzívjai általában, mind tévére csatlakoztatva, mind handheld módban. A célzás kissé nehézkes, és a kamerakezelés sem kifogástalan, emiatt rendszeresen csapkodtam, lövöldöztem a rossz irányba, de kellő odafigyeléssel azért meg lehet oldani minden helyzetet.
A Kirby and the Forgotten Landet olyan apróságok teszik még szerethetőbbé, mint az, hogy ha vízbe megy, Kirby körül megjelenik egy úszógumi, vagy hogy alvással töltheti az életerejét. Érthetetlen módon vált hangulatot és lesz sokkal komolyabb, mondhatni rémisztőbb egy ponton, de addig egészen családbarát, és elsősorban azoknak ajánlott, akik nem kihívást keresnek, csak valami mókás, könnyed kikapcsolódást.
