Több mint egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a budapesti NeocoreGames visszatérjen ahhoz a King Arthurhoz, amellyel hajdanán nevet szerzett magának. Persze a csapat a köztes időben sem tétlenkedett, hiszen megalkotott egy új szériát a The Incredible Adventures of Van Helsing képében és a Warhammer 40,000 franchise-hoz is hozzátette a magáét a Martyrral. 2022-ben tért csak vissza magnum opusához, az Artúr-mondakör sötét fantasy stílusjegyeket hordozó változatához, amely viszont a korábbiakkal ellentétben már taktikai RPG-ként igyekezett elcsavarni a fejünket.
A King Arthur: Knight's Tale nem volt hibátlan, de hangulatában, történetében, játékmenetében és tartalmaiban is tudott olyat kínálni, ami egyedivé és szórakoztatóvá tette. Könnyedén a "csak még egy kört" hatás alá kerültünk, így alig vártuk, hogy valamilyen módon újra elmerülhessünk ebben a különleges univerzumban. A NeocoreGames egyelőre nem egy nagy volumenű folytatással, hanem egy mellékszállal repít minket vissza a King Arthur világába, de ezúttal nem Sir Mordred kerekasztalánál foglalunk helyet, hanem élőhalott rómaiakat terelgetünk.
Föltámadott a tenger, a holtak tengere
A helyszín továbbra is Avalon legendás szigete, viszont a középpontban ezúttal a hírhedt Kilencedik Légió áll. Mi Gaius Julius Mento tribunus felett vehetjük át az irányítást, aki a holt császár, Septimus Sulla parancsára évszázadokon keresztül kereste a kiutat a Tartaroszból, ám ahelyett, hogy Itáliában kötött volna ki, végül a Tó Úrnőjének varázslatos földjén találja magát az élők világa és a holtak birodalma között, mindössze néhány követője társaságában. Mento célja, hogy elfoglalja a szigetet és megépítse az új Rómát, ehhez azonban kevés az ereje, így muszáj szövetségest szereznie, és eközben társaival rá kell jönnie arra is, hogy a légió többi részét hogyan hozzák át.
Mivel a King Arthur: Knight's Tale-ben nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők a moralitás-rendszerre, ezért valószínűleg nem mondunk nagy újdonságot azzal, hogy a Legion IX-ben is helyet kapott, viszont lecsupaszított formában. Itt a karakterek nem a döntéseinktől függően csatlakoznak hozzánk (már csak azért sem, mert összesen hat van belőlük), elsősorban a bónuszok tekintetében van különbség a skála két iránya között, hogy Vesta, az otthon istennőjének kegyét keressük, vagy inkább Orcus, a holtak istenének kedvére teszünk. Mindazonáltal a választásaink most is számítanak: rövid úton a hűség és különféle erőforrások szerzésében, hosszabb távon pedig abban van jelentősége, hogy Gaius emberi oldalát erősítjük-e, vagy Sulla legfőbb, démoni támogatóját faragjuk belőle. Ennek fényében érdemes lehet kétszer is végigjátszani a játékot, hogy mindkét vonalat megismerjük.
Fontos azonban, hogy a karaktereink hűségének csökkenése vagy növelése nem bír akkora jelentőséggel, mint korábban: inkább csak kicsit erősebbé vagy gyengébbé teheti a harcost az összecsapásokban. És nem ez az egyetlen, amin változtatott a NeocoreGames. Új főhadiszállásunk, Nova Roma ugyan rendelkezik kovácsműhellyel (fegyver- és páncélfejlesztésekkel), haditanáccsal (bónuszokkal és rendeletekkel), kereskedővel és bűvös toronnyal (különféle kereskedési opciók), kiképzőtáborral (passzív erősítések) és lárariummal (itt tároljuk a küldetések során szerezhető lár szobrokat, amik aktivált állapotban egyszerre jutalmaznak és büntetnek is), összességében mégis leegyszerűsítették a birodalommenedzselést. Ez átláthatóságban és dizájnban jól sült el, ellenben a lehetőségek változtak. A fegyverek és páncélok fejleszthetősége például hasznosnak bizonyul, míg az a mechanika kifejezetten hiányzik, hogy az egyes karakterek annyira meg tudnak sérülni, hogy kiesnek a következő misszióból gyengélkedés miatt (vagy akár meg is halhatnak), ez ugyanis hozzátett a játékmenet súlyához. Merthogy a Legion IX-ben akkor sincs katasztrófa, ha valamelyikük a földre kerül, a küzdelem végén egyetlen vitalitásponttal felkel, és folytathatja a harcot a többiekkel a küldetés végéig. Ugyancsak felemás érzéseket kelt, hogy nincs szükség a bázis épületeinek felhúzására, fejlesztésére, alapból hozzáférhetünk mindenhez.
A kocka el van veszve
És ha már szóba kerültek a küldetések: az nem változott, hogy minden térképen vannak kötelező és opcionális feladatok (amiképpen elszórva olyan helyek is, ahol visszatölthetjük vagy a levert páncéljainkat, vagy a megcsappant életerőnket). Utóbbiak általában különféle zsákmányt jelentenek, viszont ezek nem adják magukat ingyen, minden alkalommal küzdeni kell értük. A megfelelő taktika - ami az alapjátéknál már bevált - újfent az lehet, hogy előre vesszük a fő célokat, és amikor felvillan a küldetés befejezése gomb, akkor futunk körbe összeszedni minden mást, és csak a környéket kipucolva bökünk rá a világító feliratra. Már a King Arthur: Knight's Tale esetében is az volt az egyik kisebb probléma, hogy a pályák elbírtak volna több interaktivitást, további rejtélyeket és sztorielemeket, hogy megtörjék a körökre osztott harcok monotonitását, ez a Legion IX-ben pedig hatványozottan igaz, mivel talán még a korábbinál is kevesebb ilyenbe futhatunk bele.
Szerencsére az összecsapások mit sem veszítettek erejükből, összerakottságukból. Még a legkönnyebb fokozaton, a sztorimódban sem lehet esztelenül a sűrűjébe küldeni Mentót és társait, a nehezebb szinteken pedig igazi, izzasztó kihívás ellátni egy nagyobb sereg, vagy egy boss baját. Rengeteg taktikázási opciót adnak a fejleszthető képességek, az egymást erősítő erők, a páncélok és fegyverek tulajdonságai, valamint az egyszer használatos tárgyak (például italok, tekercsek), a 10. szint elérésekor megnyíló ultikról nem is beszélve, amik hatalmas taktikai előnyt jelenthetnek. Az íjász például le tud hívni egy nagymacskát segítőnek, amely a támadás mellett plusz mozgáspontot is tud adni az egész csapatnak, de olyan is akad, amivel hasonmásokat hozhatunk létre a harcosból.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Az ultik elsütéséhez azonban ölni kell: az elhullott ellenfelek maguk mögött hagynak pontokat, amiket a karakterekkel felszedve növelhetjük a skálát, és a különféle hősök/démonok különböző mennyiséget igényelnek a sajátjuk aktiválásához. Sokat számít a harcmezőn való helyezkedés is: itt is vannak fedezékek, előfordulhatnak csapdák, égő mezők, és így tovább. A NeocoreGames igyekezett figyelni a változatosságra is, így más ellenfelek más megközelítést igényelnek, és olyan különleges küzdelmek is vannak, ahol hullámokban jönnek, vagy éppen felrobbannak a halálukkor. Sokadszorra is kész élvezet a legoptimálisabb stratégia megtalálása és az akciópontokkal való sáfárkodás, az pedig érzésünk szerint kifejezetten jó megoldás volt, hogy a csapat számát felduzzasztották 5-6-ra. Az AI is teszi a dolgát tisztességgel mind az ellenfél soraiban, mind a lehívott lények esetében.
Nem minden római, ami fénylik
Aki esetleg aggódott volna amiatt, hogy spin-off révén elenyésző lesz a játékban a tartalom, az ne tegye. Gaius Julius Mento pengéje 15 küldetésen keresztül ízlelheti meg az ellenségei vérét, és azt követően sincs vége a dalnak, mivel a végjáték több extra missziót is tartogat. Jó hír továbbá, hogy az élményt nem árnyékolják be technikai problémák, a Legion IX problémamentesen futott végig a teszt során egy RTX 3060-nal meghajtva, mindent a maximumra tolva megvoltak a maga kis pillanatai is (a füst és a szél által felkapott levelek működése, a tűzeffektek vagy egyes helyszínek kialakítása pofásan festettek), de a grafika nem mondható korszerűnek, azt hozza, amit két éve az alapjáték. Olyan apróbb kellemetlenségeket tapasztaltunk csak, mint a hiányos magyar felirat (fele angol volt még), a kisebb csiszolatlanságok (nem mindig érzékelte jól a célzást) és a nem megfelelő balanszolás nehezebb fokozatokon (egyes csaták még a legkeményebbek számára is lehetetlennek érződnek), de ezek nagy részét vagy a megjelenés napján, vagy később javítani fogják, szóval vegyétek lábjegyzetnek. A készítők egyébként dolgoznak egy Custom nehézségi szinten is, amellyel testre szabhatjuk a játék szívósságát, de ezt csak a végső változat tartalmazza majd, mi nem láttuk.
A King Arthur: Legion IX olyan, mintha a King Arthur: Knight's Tale kivonata lenne. Tartalmazza az esszenciáját és a rómaiakon keresztül egy új, izgalmas elemmel bővíti ezt a sötét fantasy univerzumot, viszont sok tekintetben kevesebbnek érződik, és nem a terjedelmét tekintve (elvégre nem teljes értékű folytatásról van szó, hanem egy spin-offról). A koncepció csiszolása néhol előnyére vált, néhol nem annyira, ez valószínűleg mindenkinél máshogy fog lecsapódni. Az viszont biztos, hogy akinek a King Arthur: Knight's Tale bejött, az a Legion IX-et sem akarja kihagyni, de balgaság lenne ugyanazt az élményt várni tőle, mivel inkább egy combosabb kiegészítőnek felel meg, szóval ne ezzel kezdjétek el a NeocoreGames-féle Artúr-mondakörrel való ismerkedést.
