"Szia! Mivel te ilyen körökben is mozogsz, gondoltam megkérdezem, hogy nem tudnál-e vevőt találni a 286-osomra? Meg van itt egy 386-os is, és egy Hercules monitor." - mondta kedves ismerősöm a telefonban néhány napja. Talán nem lepődtök meg, ha elárulom, hogy nem tudtam rajta segíteni (bár néhány telefont megejtettem), mert ezek a gépek öregek ugyan, de csak annyira, hogy ne lehessen eladni, viszont ahhoz meg fiatalok, hogy értéket képviseljenek. Mindenesetre a beszélgetés arra jó volt, hogy egy picit visszarévedjek a múltba, és tegyük ezt most meg együtt is. Gondoljunk az első PC-nkre, és idézzük fel azt az izgatott pillanatot, amikor először csomagoltuk ki a házat és a monitort a hungarocell védelemből. Érezzük ismét azt az illatot, amit a monitor műanyaga áraszt, és azt is, hogy milyen becsben tartottuk, használat után letakarva, vihar esetén áramtalanítva. Tisztelettel nyúltunk a bekapcsoló gombhoz, és áhítattal lestük, ahogyan a szerkezet pittyegve, a ventilátorokat felpörgetve és a merevlemezt hangosan kerregtetve életre kel. Nálam ez egy 486-os konfigurációban testesült meg, mely akkoriban 250.000 forintért került a házon belülre (szakközepes voltam, tehát nem én fizettem).
A 100 MHz-es processzor mellett 8 MB RAM és egy fél megás videokártya foglalt helyet, egy 500 megás (!) merevlemez és egy Sound Blaster 16 hangkártya , illetve egy 4x sebességű CD-ROM társaságában. Ez utóbbi megközelítőleg egy év alatt lehelte ki a lelkét, ami leginkább azért bosszantott, mert nem tudtam megnézni a PC-X CD-k mellékletein lévő demo scene alkotásokat, és nem hallgathattam a FastTracker 2-vel készült olvasói zenéket. Hozzátenném, hogy 1996 elején egy ilyen konfiguráció elég brutálnak számított, hiszen az iskolában még C64-en oktattak minket, és a legtöbb ismerősömnek maximum 386-os prüntyögött a szobájában, a beépített speakerről. Sok volt az újdonság, és egyszeri commodores fejemet csak kapkodtam, mert sohasem használtam azelőtt egeret (C64-hez nem szükségeltetett), meg kellett tanulni a működését, amivel a Windows 3.1-et működtetni lehetett.
Hibát hibára halmoztam, ikonokat töröltem ki véletlenül és szakembert kellett hívni, hogy visszarakja, Norton Commanderben fájlokat takarítottam akaratlanul, mert azt hittem, hogy ami az egyik oldalon megvan, azt a másikon ki lehet törölni. Miután megtanultam, hogy a játékokat milyen kiterjesztésű fájlok szokták indítani, egy esetben letöröltem a többit, mondván, hogy azokra nincs szükség. Amikor Win95-re frissítettem egy osztálytársam segítségével, fél napos küzdelem után szintén szakemberhez fordultunk, mert nem tudtuk, hogy tömörített meghajtóra nem megy fel. Szóval sok ilyen nyalánkság volt, de idővel egyre többet tanul az ember, és ami kezdetben megoldhatatlan hiba volt, az idővel már ujjgyakorlat. Nagyon más volt akkoriban, mert a legtöbb játék DOS alatt futott, és mielőtt nekikezdtünk volna, be kellett állítani setupban a hangkártyát, amire még mai is emlékszem: Sound Blaster 16/AWE 32, Port 220, IRQ 5 (ritkábban 7), DMA 1.
De amiért igazán más volt az egésznek a hangulata, hogy nem volt otthoni internet, ami talán sokaknak elképzelhetetlen. 1996-ban a főiskolán még DOS alatt chateltem az Aréna nevű helyen (ohh, a shark.hix.com) Nem rántottunk le 5 év fejlesztéssel elkészülő játékokat néhány óra alatt, hanem hónapokig nyomtuk ugyanazzal a Need for Speed Special Editionnel, mely miatt bővítenem kellett a 8 mega RAM-ot 12-re, hiszen hiába írta, hogy DOS alatt elég neki 8, nem indult el. Pedig mennyi trükköt megpróbáltam, hogy felszabadítsak néhány Kbyte memóriát, de csak a bővítés segített.
Most, amikor 80 Megabites netet lehet kapni néhány ezresért, hihetetlennek tűnik, hogy miként lehetett mindenféle modok, kiegészítők és DLC-k nélkül hónapokig nyúzni egy játékot, pedig a megoldás egyszerű. Nem volt meg a bőség zavara, nem ismertük azt az érzést, hogy pillanatok alatt megkaphatunk bármilyet játékot, másrészt pedig tény, hogy amiket kiadtak, azok hozták is az elvárt szintet. Ezzel most nem az unalomig szajkózott "ezekben aztán még volt anyag" című lemezt szeretném feltenni, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy amit nem ismerünk, azt nem kívánjuk annyira. Akkoriban az volt a természetes, hogy hónapokig csücsültünk ugyanazon, napokig festegettük a Papyrus által kiadott Nascar Racing autóit, hogy aztán lenyomjuk velük mind az 500 kört, és hosszú órákon keresztül bolyongtunk a Heretic pályáin, hogy megtaláljuk azt a rohadt kulcsot, mivel nem tudtuk a neten 3 perc alatt megnézni, hogy hol is van.
A megvásárolt játékokhoz nem kellett hetente kiadni egy foltozást, nem voltak instabilak és mivel sok esetben megkaptuk őket kipróbálható verzióban, nem okozott csalódást, amikor megvettük.
Ma is ugyanúgy szeretek/szeretünk játszani mint 15 évvel ezelőtt és ma is ugyanúgy be tud minket szippantani egy játék, mint akkoriban, de mégis jó visszagondolni azokra az időkre, amikor még a 320x240-es felbontás is okozott olyan látványt, ami ledöbbentett. Mindenkinek van múltja, mindenkinek van, vagy lesz nosztalgiája, mert a világ elszáguld mellettünk, és ma még mi ugrándozunk a medencébe, holnap pedig mi zsörtölődünk, amiért a piszok kölykök összevizezik a hajunkat. Ha van kedvetek, írjátok le kommentbe, hogy Nektek mi volt az első konfigotok, és azon miket játszottatok?
