Ordít érte a Jumanji vadregényes világa, hogy valaki nagyszabású kalandjátékot varázsoljon belőle, azonban a Robin Williams nevével fémjelzett 1995-ös filmet csupán egy-két harmatos próbálkozás követte. Aztán megérkezett 2017-ben a kellemes kikapcsolódást nyújtó Jumanji: Vár a dzsungel Dwayne "The Rock" Johnson, Karen Gillan, Kevin Hart és Jack Black főszereplésével, amely visszaadta a hitünket abban, hogy a játékipar ismét felfedezi magának a Jumanjit. A nagy felfedezés sajnálatos módon kimerült egy mobiljátékban és egy VR-élményben, amikor azonban a Funsolve bejelentette, hogy elkészítik a filmek hivatalos kísérőjátékát, egyszerre sütött ránk a remény napsugara és árnyékolt be minket a kétkedés fellege. Az aggodalom megalapozott volt.
Csapdába lépve
A fejlesztőcsapat egy olyan kooperatív akció-kalandot álmodott meg papíron, amelyben a filmbéli karaktereket (Dr. Bravestone, Ruby, Mouse, Oberon professzor) irányítva, egyedi képességeiket kihasználva küzdhetjük magunkat végig különböző pályákon magunkban vagy akár három pajtásunkkal együtt (utóbbit akár osztott képernyős kivitelezésben is). Annyiban mindenképpen sikerként könyvelhetik el munkájukat, hogy minden ígéretüket teljesítették, a minőség azonban már egészen más tészta. A gyakorlatban ugyanis olyan a játékmenet, mintha kis túlzással élve a 2000-es években készült volna, és egy drágább gabonapehely mellé szánták volna ajándékként. Összesen négy helyszín áll rendelkezésre, amelyek felépítése megegyezik, és ugyanazt a sémát követik a feladatok is: még a legnehezebb nehézségi fokozaton is óvodás szintű tennivalókat bíz ránk a játék, a csekély értelmi képességű ellenfelek végtelenül repetitív hullámát pedig csak néha töri meg egy-egy ügyességi rész, amelyek már a legelső Tomb Raider idejében is cikinek számítottak volna. Mindennek tetejébe hiába választhatjuk bármelyik kalandort és fedezhetjük fel speciális erejüket, ha fegyvereikből egy balszerencsés fejlesztői döntés következtében indokolatlanul gyorsan kifogy a töltény, ezáltal a játék heve helyett a folyamatos utántöltésre fókuszálunk.
Természeti katasztrófa
Abban sincs túl sok köszönet, ha a karakterek megszólalnak, tudniillik a készítők képesek voltak csak pár mondatot felolvastatni a szinkront készítő színészekkel, így egy meccsen belül arctépően sokszor hangzik el ugyanaz a szellemesnek szánt beszólás. Ezeket a hiányosságokat olyan tartalmakkal kívánták ellensúlyozni, mint a pályákon elszórt kilőhető tornyok (pontok járnak értük) és a megszerzett pontokkal fejleszthető felszerelések (skineket és fegyvereket oldhatunk fel a karakterek számára), azonban előbbi hamar átfordul érdektelenségbe, utóbbit pedig sokan nem fogják megtapasztalni, mert mire eljutnának az első upgrade-ig, már beleuntak a körítésbe.
A Jumanji: The Video Game egyszerűen képtelen eldönteni, hogy mi akar lenni és mely korosztályt kívánja megcélozni. A legfiatalabbakat talán képes lehet lekötni ideig-óráig (újszülötteknek ugyebár minden vicc új), de a tapasztaltabb játékosok messzire kerüljék el, ezen még a legösszeszokottabb társaság és a legfergetegesebb humorú haver sem tud sokat javítani.
Az árcédula pedig nagyobb poén, mint amit Kevin Hart valaha elsütött.
