Dr. T és ördögi terve, amivel átvette volna a hatalmat a világ teapiaca felett, már a múlté. Jack Keane, a hős, elnyerte méltó jutalmát és egy sanghaji börtönben növeszt magának szakállat Edmond Dantès stílusában. Eközben Montgomery ügynök a brit titkosszolgálat új fejeként már M szignóval látja el leveleit, és könyvet ad ki arról, hogyan mentette meg a világot. De hogy mi történt a két rész között eltelt években, miért sittelték le hősünket, és egyáltalán miért nem gabalyodott már úgy össze Amandával, hogy annak ásó, kapa, nagyharang legyen a vége, egyszerűen érthetetlen. És ez sajnos csak az első a földre potyogtatott banánhéjak közül, amin elcsúszott a többek között szakáccsá avanzsált gorillával és a tudatalattiban megejtett szürreális utazásokkal is felturbózott kincskeresés.
Operatőr kerestetik
Az első részt humoros, családbarát története miatt lehetett szeretni, de az elbaltázott kamerakezelés, illetve a zavaróan rossz szinkron miatt jogosan emelték fel szavukat a kritikusok. Egy folytatástól azt várná az ember, hogy kijavítsa a hasonló hibákat, ám erre nem került sor. A kamera továbbra is hajlamos bármit megmutatni, csak azt nem, amit épp kellene, de ami nagyobb baj, a srácoknak nem sikerült optimalizálniuk a Jack Keane 2 motorját.
Az ajánlott követelményt sokszorosan felülmúló tesztgépen is recegett az animáció, egyes helyzetekben durván leesett a framerate. A felbontás minimalizálása segített, de egy rajzfilmes látványvilágú point & click kalandnál ne kelljen már kompromisszumokat kötnünk. Hasonlóképpen ostorozni vagyok kénytelen az irányítást is: hol egérrel, hol billentyűzettel van egyszerűbb dolgunk, de egyik megoldás sem igazán kényelmes.
Részeges karatemester és cicaharc
Új mechanizmusként jelent meg, hogy miképp befolyásolhatjuk a hozzánk közel álló karakterek viselkedését, rólunk kialakított véleményét. Ám ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy belekeveredünk a puskáját markolászó Amanda és az újonnan megismert fotográfus leányzó, Eve szűnni nem akaró szájkaratéjába. Meglehetősen fárasztónak találtam, hogy minden apróság felett összecsapnak, akár a harci kakasok.... pardon, tyúkok. De legalább a végkifejletet befolyásolja, hogy mikor kinek adunk igazat, illetve kitől kérünk szívességet a bajban.
Ezzel párhuzamosan felhasználták a srácok a Monkey Island legendás párbajait azzal a csavarral, hogy a sértéseket válogatott kungfufogásokra cserélték. Kis túlzással egy kezemen meg tudom számolni, hogy a nagyjából 15 órával mérlegelő sztori folyamán hány alkalommal került sor fizikai erőszak alkalmazására. Ráadásul minden egyes csihipuhi azzal kezdődik, hogy Jack Keane megkóstolja ellenfele lábai előtt heverve a füvet (földet, homokot, parkettát stb.), majd felkerekedik, és egy közelben tébláboló szereplőtől megtanulja a rosszfiú legyőzéséhez szükséges védekező és támadó fogásokat.
Reménysugár
Nem létezik azonban olyan rossz helyzet, amit ne dobna fel egy kacagtató poén. Hála a magasságosnak ezen a téren egész jól szerepel a Jack Keane 2: The Fire Within. Feltéve persze, hogy vevők vagyunk a német humorra, aminek létezését maguk a német fejlesztők is megkérdőjelezik. A már említett technikai gondok mellett is bájosnak nevezhető a grafika, tökéletesen passzol a néha picit debil, de mégis szórakoztató kalandhoz, ami akár Allan Quatermainnel is megeshetett volna.
A fejtörők soha nem jutnak el az elmeroggyantságnak arra a pontjára, ahol már egy tapasztalt kalandjátékos sem jönne rá elsőre a megoldás módjára. A viszonylag kevés manipulálható objektum és az őket a környezetből kiemelő hintrendszer révén a laikusok sikerélménye is garantált.
Amennyiben szeretnéd átélni Jack első kalandját, megtudni, hogyan ismerkedett össze Amandával, miként húzta keresztbe Dr. T számításait, érdemes a GameStar 2010/02-es számát beszerezned, amihez teljes játékként adtuk a Jack Keane-t.
