Remélem senkit nem lep meg, hogy az idei év egyik legjobb akció-látványfilmjét videojáték formájában is elkészítették. No és persze senki sem ijed meg ha azt mondom, hogy vannak aggályok az ilyen játékokkal kapcsolatban, elvégre az utóbbi idők tapasztalatai miatt szinte a béka feneke alá csúszott az elvárásunk a hasonló produktumokkal kapcsolatban. Bár voltak jóleső meglepetések, azért a nagy átlag továbbra is a gagyi kategóriába tartozik. Vajon az Iron Man 2 DS változata melyik oldalon köt ki?
Előzetesen szemügyre véve jó alapanyagnak mondható a Vasember-univerzum. Történet az nulla, de kit érdekel, ha egy totális pusztításra képes csúcstechnológiás ruha áll az egész középpontjában? Lőjünk-oszt-jóvan kategóriás akciójátéknak ideális felállás nemde? Ráadásul a film második epizódja meg is duplázza a csodaruhák számát, így két teljesen különböző stílusú pusztító fegyver állhat rendelkezésünkre a kalandok során. A játék kipróbálása előtt próbáltam mondani a jó dolgokat, és igyekeztem magyarázni, hogy miért is működhet a dolog, de ott volt valahol hátul az a fránya, motoszkáló dolog, ami miatt mégis úgy éreztem, hogy ez akár rosszul is elsülhet… szerencsémre ezúttal tévedtem.
De ne szaladjunk annyira előre az értékeléssel, vegyük csak sorra, hogy mit is kapunk végeredményben a Nintendo DS-re: Az Iron Man 2 ugyan a filmet veszi alapul, a történet annak eseményei után zajlik. Ekkor már Tony Stark-ot bőszen pöcköli a SHIELD fedőnévvel mozgó titkos katonai szervezet, hogy ugyan már, segítsen nekik megteremteni a szépségkirálynők által oly sokat kívánt világbékét. Persze a szarkasztikus humorával brillírozó csodagyerek, Tony, nem akar kötélnek állni, így ahelyett, hogy orvosolná a bajt, az jön hozzá személyesen. A filmnek is eléggé silány sztorija volt, és megnyugodhatunk, itt sem váltják meg a drámák világát: A Tony „jobbkezeként” funkcionáló JARVIS számítógépes rendszer ugyanis minden modern harcitechnikával kísérletező ember vágya, ezért jól be is rúgják a Stark rezidencia ajtaját, hogy onnan elvigyék azt. Innen indul a hosszú 2D-s oldalirányú kaland, melyben vasemberünk rendet kíván tenni. Magát a játékot két szemszögből fogjuk végigkísérni. Egyszer van ugye Tony Stark, másodszor pedig a frissen szuperhőssé avanzsált Rhodey, a „lopott” Warmachine ruhában. Mindkét fél más-más irányítási metódussal szórakoztat minket: Míg a „hétköznapi” Ironman repülni, ütni és lövöldözni tud, addig Warmachine a DS érintőképernyőjének segítségével képes rakétákat és gépágyút nyomni az ellenfelek orrába. Mindkét karakter jól kezelhető, bár Warmachine „érintős” békefenntartása valahogy szórakoztatóbb, mint Ironman hétköznapi gombnyomogatós hentelése, ezért is érthetetlen, hogy miért nem lehet váltani a két karakter között, ráadásul felmerül a kérdés, hogy hova tűnt a kooperatív játékmód?
Az Iron Man 2 Nintendo DS-re készült adaptációja nem rossz játék, félreértés ne essék, csak annyi ziccert hagy ki, mint a francia és olasz válogatott együttvéve a vuvuzelák szimfonikus előadása mellett. Igazából főleg a Vasember filmek rajongói találják meg benne azt az apró szikrát, ami miatt érdemes játszani vele: Nem elég, hogy a két legvagányabb szuperhős bőrébe bújhat az ember, és fenekelheti el durva robbanások közepette az ellenfeleket, de a történetet előremozgató beszélgetések olyan szinten vannak, mintha a filmből lopták volna ki őket. A remek és szórakoztató dialógusok azonban nem elegendőek ahhoz, hogy tartósan fenntartsák az érdeklődésünket. Végeredményben az Iron Man 2 csak egy középszerű játék, sok hibája nincs, de nem is alkot valami nagyot.
