Ha valakinek még nem volt (bal)szerencséje játszani a 2016-os Bombshellel, akkor lemaradt a profi tűzszerészből harcossá avanzsált Shelly "Bombshell" Harrison bemutatkozásáról, aki a robbanások megelőzése helyett most már inkább előidézi azokat. A 3D Realms és a Voidpoint klasszikus, a '90-es évek shootereit - a Duke Nukem 3D-t, a Bloodot vagy a Shadow Warriort - idéző FPS-ében Shelly irányításával a gonosz, transzhumanista lángelmétől, Dr. Jadus Heskeltől és kibernetikus kultuszának tagjaitól kell megtisztítanunk Neo DC utcáit. Pusztán ennyi alapján akár le is írhatnánk a projektet azzal, hogy tucatlövölde, viszont a készítők a nosztalgiafaktor maximumra járatása érdekében együtt dolgoztak a 3D Realmsszel, hogy az időközben névváltoztatáson is átesett Ion Fury a kultikus Build grafikus motorral készülhessen el - azzal a rendszerrel, amellyel többek között a legendás Duke Nukem 3D is megszületett anno.
Kirobbanó a hangulat
Az Ion Fury történetén valószínűleg nem Oscar-díjas írók dolgoztak, de nem is lamantinok dobálták össze. A Heskel megállítására irányuló kampány sztorija nincs túlgondolva, pontosan annyit vállal, amennyit teljesíteni is tud: keretet ad annak, hogy változatos fegyverarzenállal, többszintes pályákon, gyors iramban pumpáljunk bárkibe ólmot, aki felbukkan a látómezőnkben.
A harcrendszerre támaszkodó játékmenet hihetetlenül fluid mozgással, gördülékeny irányítással, könnyed célzással és akadás nélküli akciókkal emlékezteti arra reflexeinket, hogy milyen volt annak idején a pálya uralásának felszabadító érzése, amit manapság legfőképpen a Doom széria kínál a játékosoknak. A hőskorhoz méltóan a Voidpoint játékában nincs lehetőség elbújni egy sarokban, és megvárni, amíg visszatöltődik az életerő, valamint nem teremnek újra az elsősegélyládák sem: azzal kell gazdálkodnunk, amit a pályán találunk, így ha csúnyán beleszaladunk egy kelepcébe, vagy ledarál egy ventilátor, akkor azon a "csak azért is!" mentalitás és/vagy a mentés visszatöltése segíthet. Az Ion Fury azonban nem irreálisan nehéz, nem dob be minket szívatós helyzetekbe, pusztán csak - főleg magasabb nehézségi fokozatokon - megköveteli, hogy képességeink maximumát nyújtsuk az összecsapások során.
Igazi bombázó
A játék oldschool stílusához tökéletesen illeszkedik a titkokkal és rejtett zugokkal felvértezett pályadizájn, a minimalista hátterek, a grafikához mérten látványos szkriptelt jelenetek, a cafatokra robbanó ellenfelek, Bombshell egysorosai és természetesen a "minden helyzetre egy stukker" típusú fegyverarzenál - ebben megtalálható gránát, sörétes és tűzalapú tölténnyel bíró gépfegyver is. Persze az Ion Fury nem csupán a múltból, hanem a jelenből is kölcsönvett pár hasznos funkciót, így játszható széles vásznú monitorokon, ismerősként tekint a kontrollerekre, és bármikor menthetünk is, a pályaszerkesztőről és a Steam Workshop-támogatásról nem is szólva. Kár, hogy a soundtrack nem lett több egy szimpla középszerű aláfestésnél, és elbírt volna több változatosságot az ellenfelek likvidálása is, hogy ne mindegyik típus ugyanolyan módon, ugyanolyan hangeffektekkel lehelje ki a (gép)lelkét. Viszont ha ezeket a nem túl fajsúlyos hiányosságokat félretesszük, akkor az Ion Fury egy roppant szórakoztató retró lövölde, amely méltón tiszteleg nagy elődei előtt - mintha csak egy női főszereplővel készült Duke Nukem lenne.
