Nem tudom, készült-e már valami felmérés arra vonatkozóan, hogy az emberi agy átlagosan hány idegen kifejezést, nevet képes befogadni harminc perc alatt, de az Immortals of Aveum fejlesztői szerintem túlbecsülték ezt: nekem legalábbis meglehetősen nehéz volt a játék elején követni, hogy ki kicsoda, az a fura név, ami épp elhangzott, emberhez, helyszínhez, valami egzotikus ételhez kötődik-e. De hát ilyen az, amikor valaki megpróbál fantasy világot teremteni minden leírt gondolatából, és gyorsan felzárkóztatni a játékosokat annak múltjából, hogy aztán az események sűrűjébe csöppenve érezzék, a világ sorsa, amit percek óta féltően szeretnek, végső soron rajtuk múlik.
Sok infót önt ránk az elején a játék, de nem kell nagyon komolyan venni: az Immortals of Aveumot nem a sztori adja el, vagy legalábbis elsősorban nem amiatt érdemes játszani vele.
Fegyver helyett varázslat
Nagyjából annyit elég tudni, hogy ebben a sárkányokkal teli, középkori életszínvonalon élő emberek által lakott világban a mágia a mindennapok része. Három ága van, a legtöbben egyiknek vagy másiknak a nagy szakértői, de az igazi menők nem csak egyhez értenek, hanem mind a háromhoz: a piros, a kék és a zöld varázslatokat egyaránt ismerik. A főszereplő Jak, aki, mit ad az ég (lehet, hogy van valamiféle isten, de nem fogom tudni megmondani a nevét), egy Triarch, minden mágiával úgy bánik, ahogy más eggyel sem, és a tudást villámgyorsan szippantja magába. Mivel épp egy elég csúnya háború zajlik, Jaket irányítva nekünk is a frontra kell mennünk, az oda vezető út közben pedig megtanulhatjuk, hogy a varázslás nem csak színes nyalábok kilövéséből áll.
A sztori összességében egészen kiszámítható és felejthető, de az látszik, hogy nagyon törekedtek a filmszerűségre (az egyik főszereplőt, a kapitányt alakító Gina Torrest a Destiny játékosai Ikora Reyként ismerhetik, és nem idegen számára ez a szerep sem), rengeteg átugorhatatlan, megvalósítását tekintve magas minőségű átvezető gördíti előre a cselekményt, próbál minket behúzni a világba. Sajnos nagyon hamar elkezdett untatni, főleg amiatt, hogy néha teljes beszélgetések zajlanak le szinte csak idegen kifejezésekkel, és nem csak hogy nem tudtam, egy ponton túl nem is akartam megérteni, ki kicsoda, túl zavaros volt az egész. Annyit felfogtam, hogy Aveum világában két nagyhatalom vív háborút azért, hogy irányítani tudja a mágiát, de a túlzott mágiahasználat egyben a világ vesztét is okozza, úgyhogy nincs jó megoldás, de harcolni kell, aztán majd lesz valami. A dialógusok néha egészen kínosak, drámai pillanatokban megy a kellemetlen poénkodás, vagy olyan klisés, bénán megírt megszólalásokat hallani, amiktől szemforgatva dobjuk el a kontrollert.
A világ az Everwar miatt többfelé szakadt, ami egyben azt is eredményezte, hogy a kezdetben bejárható várfalba épült favela, illetve a központként szolgáló épület kivételével nehéz elhinni, hogy bárhol még emberek élnek vagy éltek valaha. Látszik, hogy videojátékos szemlélettel építették meg a pályákat, azt tartották szem előtt, hogy lehessen eleget ugrándozni, de nem próbáltak meg hiteles környezeteket építeni. Szinte teljesen lineáris a játékmenet, minimálisan elkalandozhatunk, ami egyébként nem baj automatikusan, de ennek a játéknak így, hogy a világépítésre nagyon oda akartak figyelni, nem áll jól.
Ujjaimat tornáztatom
Az Immortalst az már önmagában egyedivé teszi, hogy nincs puskával lövöldözés és kardozás, csak varázslatokkal bánhatunk el az - egyébként fegyvereket is használó - ellenfeleinkkel, viszont minden varázslattípus megfeleltethető valamilyen FPS-es fegyvernek, és még újra is kell töltenünk őket, mert "kifogy a tár": a kékkel pontosan lőhetünk messzire, de csak egyet-egyet, a piros közelre hatásos és nagy a szórása, mint egy shotgunnak, míg a zöld a kvázi gépfegyver, gyorsan tüzel sokat, de nem kifejezetten pontos és erős. A lövések erejét és a tűzgyorsaságot később fejleszthetjük a karperecek cserélgetésével vagy felturbózásával, viszont pontosan célozni még később is nehéz, pláne kontrollerrel - a legjobb, ha lövünk mindenre, amit gyanúsnak ítélünk meg, aztán majd lesz valami. A dolgokat egy kicsit bonyolítja, hogy egyes ellenfelek csak adott színtől sebződnek, erre is figyelnünk kell egy ponton túl, de a legfrusztrálóbb mégis az, amikor teljesen váratlanul teremnek mögénk a gonoszok, és esélyünk sincs volt kivédeni a támadásaikat; tudom, álljak legközelebb a perem szélére, és akkor legalább hátulról nem lepnek meg, csak hát egy ilyen pörgős FPS-ben álldogálni olyan, mintha neonfényes, nyíl alakú táblákkal mutatnám meg, hova lőjenek, szaladgálás közben lezuhanni meg ugyancsak nem túl jó móka, bár legalább ezért csak kis sérülés jár, nem halunk meg azonnal.
Jak képes továbbá pajzsot idézni, lassító taknyot dobálni, fénylánccal ellenfeleket magához húzni, és még egy rakás másik dologra, amiket sorra tanul meg. A harcrendszer sokrétű, de észben kell tartanunk minden lehetőségét a sikerhez, bőszen használni a földbe csapást az energiapajzsok (mágiapajzsok?) eltüntetéséhez, és eközben pattogni meg kitérni, hogy az egyébként nem nagyon okos, ellenben erős gonoszok támadásait kikerülgessük. Minden összecsapás kaotikus, akár a Doomban, de nem annyira véres. Sőt, egyáltalán nem az.
A fejlesztési rendszer nagyon sok meglepetést nem okoz, és csak remélhetjük, hogy a választott dolgoknak, a skillfán feloldott gömböknek van gyakorlati hatása - nem bonyolították túl a craftolást és a fejlesztést. Csak azért létezik, mert nem lehet ma már FPS-t csinálni enélkül, de nem hagy túl sok teret a játékmenet egyedi játékstílusunkhoz igazítására, így csak kényszernek érződik, hogy foglalkoznunk kell vele.
Ha már mindenkit lenyomtál...
A játék fejtörőkkel töri meg a folyamatos darálást, az elemek manipulálásához szintén mágiát kell használnunk, meg ugrándozást, és néha vetődést. Azt kicsit sajnáltam, amikor a játék elején perceket töltöttem el egy oszlop piszkálásával, majd végül tanácstalanul feladtam, és csak jóval később derült ki, hogy tök fölöslegesen nyúltam hozzá, mert még hosszú órákig nem volt meg a sikerhez szükséges képesség. Összességében nem kell nagy dolgokra gondolni, kapcsolókat keresgetünk, dolgokat mozgatunk, meglőjük, ami meglövésre érdemes, aztán megyünk tovább, de vannak kreatívabb fejtörők benne, amikkel elüthetjük az időt, ha már unjuk a darálást.
Ha nem lenne obligát lootolás, ha kifinomultabb volna a harcrendszer, érdekesebb, hihetőbb a világ és a történet, meg nem csak azért erőltettek volna bele fejlesztéseket, mert az kötelező, az Immortals of Aveum sokkal jobb játék lehetne, így viszont megreked a középszerűségben - sajnos teljesen érthető, miért nem haraptak rá a játékosok, és nem valószínű, hogy jelentősebb leárazás nélkül növelni lehetne a játékosbázist. Vannak benne jó, egyedi ötletek, látszik, hogy próbálkoztak, és nem mondom, hogy nem lehet kisebb adagokban végigjátszani, egyfajta fillerként, pár nagyobb odafigyelést igénylő játék között, de ha nem írtam volna róla tesztet, lehet, hogy a felénél elengedem. Ha bekerül az EA Play-be, nézzetek rá, lehet, hogy elkap majd titeket, de biztosan nem ez lesz az év FPS-e, vagy az EA Originals legjobb terméke.
